Bűntudatom van, mert szakítottam azzal aki nagyon szeret, hogyan tovább?

Én szemszögemből pofon egyszerű a válasz, de a megvalósítása kizárólag rajtad múlik.

Szeretitek egymást, de Neked nem tetszik, hogy amikor együtt vagytok, akkor telefonozgat, igénytelen magára stb. Beszéljétek meg a dolgot nyugodt légkörben. Ha felemelitek a hangotokat, akkor biztosan vége a kapcsolatnak. Tedd szóvá, ami nem tetszik benne. Ahogy leírtad őt, nekem sem tetszene a viselkedése. Ha látod, hogy van esély a TARTÓS megváltozására és megbízol benne, akkor kezdjétek újra, de az új fiúval szakítanod kellene.

Ffi

Mondjuk húzt egy határt és ne kommunikálj vele. Akkor első körben te se kell hallgasd a könyörgését és ő is megkezdheti az elfogadást, feldolgozást. Azzal, hogy hallgatod, élteted benne a hitet, hogy van esélye

Ha valami miatt lelkiismeretfurdalásos legyen, akkor ez.

A tiszta lelkű emberekről előbb-utóbb kiderül, hogy nem is olyan tisztalelkűek. Ha meg van melletted 2 nem tisztalelkű ember, akkor nem jobb inkább azzal lenni, akibe szerelmes vagy? Főleg ha az az illető is így érzi?

Figyelj, te már nem vagy szerelmes a volt barátodba. Ő mit érez, nem tudom, de volt olyan párom, aki soha nem volt igazán szerelmes belém, nem is voltam az ideálja külsőre, de amikor beleszerettem másba, azt az agonizálós udvarlóhadjáratot, amibe belekezdett...Ha nem ismertem volna már 10 éve, komolyan bedőlök neki.

A másik: nem leszel boldog, ha úgy választasz társat, hogy jaj, hát olyan jó ember és igaz, hogy nem vagyok szerelmes belé, de annyira szeret engem és annyira kedves fiú. Én így jöttem össze vénlányként az első párommal (25 voltam, amikor beletörődtem, hogy a kölcsönös szerelem nekem sose fog összejönni). 2 év alatt szerintem 1200-szor elmondtam magamnak, hogy nem baj, hogy nem vagyok szerelmes, de olyan jó ember és úgy szeret engem. Gyönyörűen énekelt és zongorázott, emlékszem egy estére, amikor egy művelődési házban próbált és csak nekem énekelt szerelmes dalokat és nézett rám és ragyogott a szeme, én meg közben egy 19 éves kori szerelmemre gondoltam, aki feleségül vett valaki mást. De hát olyan boldoggá tette, hogy vagyok neki, én meg szeretek örömet okozni, ezért belementem a kapcsolatba. utólag visszagondolva, borzalmasan sok energiámat felemésztette, hogy boldog próbáljak lenni mellette. Nem kívántam, taszított szexuálisan, ezért elég hamar nullára redukáltam az együttléteink számát. Végül 2 év után megismertem egy másik arcát is, amikor apám elköltözött és kettesben maradtunk a házban. Majdnem megölt az első vitánál. Amikor már nem volt körülöttem senki más, aki megvédhetne, előjött az agresszív oldala és többé nem tudtam magam azzal vígasztalni, hogy igaz, hogy nem vagyok szerelmes, de legalább egy jó ember a társam. Hozta amit kapott otthonról gyerekkorában és életveszélyben voltam mellette.

Aztán szerelmes lettem valakibe és olyan szempontból volt könnyű nekem váltani, hogy akkor már a régivel csak érdekkapcsolatban voltunk és 2 éve egymáshoz se értünk. Én csak nyerhettem a váltáson.

Egész más volt szerelemből a szex, az együttélés, minden. Pedig ugyanolyan elviselhetetlen hülyeségei voltak, de más téren, ő legalább fizikailag sose volt veszélyes. De képes volt a konfliktusokat struccpolitikával kezelni, emiatt pl. összeköltözés után egy évig levegőnek nézett a saját házamban. Szóval ő se volt egy könnyű eset, de őt szerettem, mellette nem emésztette fel az energiámat a mindennapos színészkedés. Mert nem tudtam nem szeretni.

Azt a másikat úgy tudtam szeretni, ha minden nap elmantráztam, hogy de olyan jó ember.

Annak a jó embernek elvettem 4 évet a fiatalságából és amikor szerelmes lettem, azonnal leléptem mellőle. Eltelt 17 év és azóta sincs senkije. Nem csak azért, mert szeretett, hanem mert anyagilag nagyon lent van és depressziós beteg. Csak azért nem iszik, mert alkoholfóbiája van az alkoholista szülei miatt.

Van, amikor az a becsületes lépés, ha elengedem azt, aki már nincs a szívemben.