Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szoktátok ezt érezni szakítás után?
A legerősebb érzés mióta vége a kapcsolatomnak az az, hogy akárhova megyek, akármit csinálok, csak az jár a fejemben, hogy ő már többet nem lesz itt velem, nem fogjuk együtt ezt és ezt csinálni. Vagy akár ha látok egy szép képet egy tájról akkor megjobban belémhasit ez az érzés, hogy ő is van valahol, én is vagyok valahol, de nem egy helyen. Tudom, hogy lehetnék boldog egyedul is, hogy lehetnek boldog mással is, de mire egy kicsit megnyugodnek egyből jön az érzés, hogy az már nem ő lesz és úgy nem jó...
A másik, hogy egyszer már szakított velem, de mondta, hogy legyünk barátok. Akkor is időt kértem, de nagyon akartam még keresni, viszont végig az volt előttem, hogy újra vele akarok lenni. Mikor felkerestem, hogy rendben, lehetünk barátok akkor azt mondta, hogy átgondolta a dolgokat és kellek még neki.
Aztán újra szakított rá két hónappal. Most viszont úgy érzem, hogy már csak a megszokás miatt keresném és akkor, amikor unatkozok. Az utolsó egy hónap azzal telt, hogy mindenhova elkisertem, állandóan vele voltam, segítettem neki mindenben, 0 intimitás, semmi nem volt már, vártam a csodára, hogy majd lesz.. Biztosan érzem, hogy jobb nekem így és a fent leirt negatív érzést leszamitva nem szenvedek nagyon. Ez azt jelenti, hogy kezdek már továbblepni vagy jöhet még a mélypont? Mert alapjáraton nálam egy év is kell ahhoz, hogy továbblépjek teljesen szakítás után. Most meg 3 nap alatt lezajlott a sírás, hogy nem tudok enni, aludni fázis...es azóta egyre jobb. Félek, hogy ez még nem marad igy :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!