Vajon mi az igazság? Szerintetek?

Könnyen lehet behatás is egyszerűen. De az is lehet, hogy a volt párod totál maga alatt volt és ezért keresett meg téged. Persze, totál tele tömhették a fejét is, hogy ne akarjon veled lenni, de ezt mi nem tudhatjuk.

Én is hasonló cipőben járok, már mint nincs senkim és egyre jobban kezdek belesüllyedni a depresszióba is, mert kilátástalannak érzem a helyzetem.

Sajnos 5 évig sírtam valaki után, aki nem érdemelte volna meg egyáltalán (igazság szerint senki nem érdemli meg, hogy sírjanak utána, és ITT MEGJEGYZEM: PASI VAGYOK). Első kapcsolatom volt, én vettem el neki és mai napig szar érzés, hogy mással van.

Tudom, hogy annak a lánynak mellettem idézőjelesen mondom, hogy szar volt az élete, mert nem sok mindent csináltunk, és nem is látta, hogy valaha is lesz változás.

Mentségemre legyen, egy olyan élethelyzetben voltam, amit nem tudtam kezelni akkoriban és egyszerűen nem tudtam kilépni a bezártságból. Persze, hogy jobb volt más, aki mellett nem unja halálra magát. Idővel én is megváltoztam volna, csak nem várta ki. Most megint elkezdett ő járni a fejemben, ami nagyon rossz érzés.

Szét vet az ideg, mert 24 órája leszek lassan ébren és nem tudok egyszerűen aludni a gondolataimtól.

Volt egy másik lány az életembe, néhány évvel az első nagy szerelmem után. Vele a kapcsolat hogy is mondjam, nem igazán arról szólt volna, hogy igazi kapcsolat legyen. Ő barátság extrákkal kapcsolatot akart volna, de én szerelem, törődésre vágytam, és bele erőltettem.

Mellette is voltak hülyeségeim, de azt mondhatom, hogy talán azért fele annyi, mint az első mellett.

Sajnos ott is minden naposak lettek az összerezzenések rövid idő alatt; nem komoly dolgokon, igazából mondhatni kissé gyerekes dolgokon kaptunk össze, de sosem volt hang felemelés vagy bármi hasonló.

Igazából ő elég sokszor ki akart lépni ebből, csak nem hagytam elmenni. Aztán végül el jött az a pont, ahol már nem tudtam meggyőzni, hogy maradjon. Nem tudnám megmondani, hogy mit éreztem iránta.

Szerettem e vagy sem? Nem tudom. Akkor úgy éreztem, hogy igen.

De mikor dobott, akkor nem ő hiányzott, hanem a másik. Az elsővel másfél évig voltunk együtt, minden napi szinten kb, a másikkal 9 hónapig, 1 hónapban 1x találkoztunk, ami nem szólt kb másról, mint utaztam 2 és fél órát, vártam 3 órát, együtt voltunk 1 órát, ami szexről szólt (igazából semmivel nem volt több ez a része, mint amit akart), aztán ugyan ez vissza fele haza. Csak arról szólt a napom, hogy utaztam, meg 1 órát vele lehettem.

Hiányolom az életemből, mert habár a másikkal több időt voltunk együtt, még is úgy érzem, hogy ez a lány az, aki valahol több szeretetet adott, mint másik exem. Persze a magam hibája is, sosem voltam beszélgetős típus, nem tudok jókat beszélgetni akármiről, és az első kapcsolatomban nem is volt szinte "normális" kommunikáció. Amolyan gyerekes "el voltunk és kész" volt a dolog.

Persze a második sem volt sokkal másabb, de még is ott többet beszélt a lány is, tudtunk jókat röhögcsélni. Tudom, nem illik hozzám, még is rohadtul hiányzik. Már mint korban nem illik hozzám úgy.

Csúnya vagyok, nem nézek ki jól, most még csúnyább, mert belefejeltem egy vaslemezbe, ami kicsit szét vágta a homlokom, szóval most még az is sebes. (nem szándékosan). Bár már gyógyulgat, de meglátszik még mindig.

Belebetegedtem, hogy a számomra fontos emberek kiléptek az életemből, könnyen hátat fordítottak nekem és most boldogabbak mint valaha. Talán az fáj a leginkább, hogy ÉN nem tudtam megadni, azt amire vágytak volna. :(

Rohadtul sötétnek látom már az életet, és szerintem hiába jönne már össze egy kapcsolat, soha nem adná nekem azt, amire a szívem vágyott volna. Pl exemre. Akinek még örülnék, az talán az utóbbi lány lenne, akire ma hülye fejjel megint rá írtam. Picivel több mint másfél éve vagyunk külön és egy szót nem beszéltünk azóta, nem váltunk el túl szépen. Ő nem keresett többet, szóval kétlem, hogy bárminemű esélyem lehetne nálam, szerintem írni sem fog.

Belebetegedtem már abba, hogy senkinek sem vagyok elég jó. Nincs tapasztalatom. Sosem jártam semerre. Nem bulizom, mert nem érdekelt soha, nem szeretem, nem az én világom. Én soha nem sátoroztam, nem bandáztam, nincsenek barátaim, se haverjaim. De igazából ezek a dolgok sem vonzanak annyira. Barátok nélkül nőttem fel és nem szeretem a társaságot ilyen formában. Tudom, hogy ilyen kiváltságokkal soha nem lehetek már boldog, főleg, ha önmagamban őrlődöm ezzel az érzéssel, hogy ott jár a fejembe az exem. Van tőle jobb nő, tudom; csak nem nekem. :(

Szerintem hamarosan ha az egészségi állapotom nem visz el, akkor majd öngyilkos leszek én magam.

Belefáradtam az egyedüllétbe. Ez nem élet. Csak mit érdekel egy nőt is, hogy a másik egyedül rohad meg, mert nem néz ki jól. Amikor meg ők nem néznek ki jól, sírnak, hogy nem kellenek senkinek, akinek meg kellenének, arra meg rá se néznek, mert nem jó pasi. :(