Lehetett abban valami, hogy megcsókolt az exem annyi idő után?

Ő hagyott el kb. 2 éve. Eddig nem is beszélt velem azóta, s megszakított minden kapcsolatot. Egyedül a száma a régi, de azt is ő árulta el közvetetten (meghosszabbította a szerződését), én nem próbáltam ki. Azt is elárulta merre lakik, pedig annak idején azt mondta máshová költözött (másik város, ahol nem keresném). Mondjuk mostmár mindegy, mert most én lakok messzebb, akár meg is mondhatta már...

Szóval nemrég összefutottunk, és elég speciális helyzet volt, eleinte nem akart beszélni velem, aztán mégis. Mondjuk csak egy mondatot szólt először, s megvárta a visszajelzésem, hogy utána odamenjek, mintha csak ő hagyná magát,pedig az ő kezdeményezése nélkül én már nem próbálkoztam volna. Ekkor viszont átesett a ló túloldalára, megérintett, megölelt, simogatott, közel hajolt, s nem tágított, míg meg nem csókoltam. Persze tudja a mocsok, hogy szeretem még, és provokál, csak azt nem tudom, ennek mi értelme volt. Minden áron ki akarta húzni belőlem miért hagyom, de nem böktem ki, mert annyira nem bízok benne már. Kedves volt, de manipulatív és provokáló, s egy ponton ő is távolságtartóbb lett újra, mikor észlelte, hogy hagyok ezt-azt, de húzódozok is, óvatos vagyok, mert nem tudom mi a szándéka. Eleddig erről a pillanatról ábrándoztam, de mikor ott volt az alkalom, nem tudtam elhinni, átadni magam... Talán jól tettem. Ezt mondja az eszem, hogy úgyis csak szivatott. De miért? Megkérdezte mit mondanék, ha még szeretne... De arra nem mondott még mindig választ, miért hagyott el, ezért válasz nélkül hagytam én is. Beszélgettünk, s a végén, egész lelkesnek tűnően azt mondta felold Facebookon, de csak leintettem, mert annak idején is csak hitegetett, hogy keresni fog még, majd, mielőtt végleg eltűnt... Azt mondtam alszik rá egyet, és ezután sem fogunk beszélni, ő bizonygatta, hogy nem így lesz, de persze azóta sem keresett. Biztosan azt mondaná azért, mert sok dolga volt, ami igaz is, meg nem is, mert nem azért, ha akarna elérne. Viszont azt nem tudom, azért-e (részben), mert én mondtam, vagy azért, mert csak azt hitte ezt akartam hallani, de valójában nem is állt szándékában. Csak nem tudom akkor mi értelme volt így ennek. Nem számítottam másra, de valahol bánt, hogy nem csalódhattam pozitívan benne... Nem tudom mit tennék, ha írna, biztosan finoman hárítanám most is, de csak félelemből, azt várva, hogy előbb győzzön meg. Tudom, ez így taktikázás, amibe nem menne bele, mert szeret ő irányítani mindent. Szóval így, hogy nem keres, én meg nem tudom, merem, akarom, marad a semmi... Maradok azzal a csókkal, amit még "törlesztett" igencsak megkésve. Igaz, azt hiszi mással vagyok, de az már ekkor bizonytalan volt, s azóta nincs is így, amit tudhatna közös ismerősöktől (ahogy sokmindent, mert úgy tesz, mintha leszarna előttük, ahogy ezt leszámítva előttem is, közben informálódik mégis), ha akarna... Szóval most nem tudom, nem akar, nem mer keresni, vagy is-is, vagy simán nem is gondol rám azóta, mert hetekkel ezelőtt történt ez. Csak ha nem, akkor miért kínzott mégis? Ezt nem tudom megérteni :( Akkor tartottam magam, de egy hétig random pillanatokban elsírtam magam az eset után. Nekem ez fáj, és pontosan tudnia kellene, hogy hiába kedves gesztusnak indult, ezzel feltépte bennem a régi sebeket. Ha ő ezt már lezárt, egyszerűen nem kellett volna megtennie! Egy utána égő tüzes seb vagyok, egy szomjazó a sivatagban, ő pedig az oázis a távolban, ahová mászok, holott biztos tudom, nem érem el. Az erőm addig tart, ameddig el nem fordul... Most egy összeomlott kártyavár vagyok.

Egy mély tó, melynek felszínén ott játszik a fény, de a mélyben fodrozódik a kőtől, amelyet bele dobott.