Az emberek többsége miért nem fél a szakítástól?

Ha már ott tart egy kapcsolat, hogy a szakítás egyáltalán felmerül, akkor azért valamilyen szinten fel van rá készülve az ember. A legtöbb esetben már többször előjöttek a problémák, amiket többször, többféle módon próbáltak megoldani és azért merült fel a szakítás, mert ez sokadjára sem sikerült. Van az a pont, amikor egy normális ember beismeri, ha valami nem megy neki és jobb lenne hanyagolni, mint újra és újra próbálkozni és ezzel lelkileg kicsinálni magát feleslegesen.

"Aki menni akar , az had menjen"

Van annyi méltóságom, hogy ha együtt vagyok valakivel és ő mással szeretne lenni, akkor hagyom neki és nem könyörgök, hogy a továbbiakban is alázzon meg, csorgassa a nyálát másokra, húzza a száját, ha rámnéz, idegesítse minden lélegzetvételem, esetleg csaljon meg. Nyilván szarul fog esni, ha lelép máshoz, de annak örülök, ha önszántából van velem, mert élvezi a társaságom és nem azért, mert addig könyörögtem neki, ameddig meg nem sajnált.

"Nem félek tőle , mert egyszerűen minden tökéletes , akkor meg mi okom lenne félni ? "

Betegesen paranoiás az az ember, aki egy boldog kapcsolatban is az esetleges szakítással stresszeli magát.

Az életben rengeteg nagyobb probléma van, mint a szakítás. Kicsit újra kell szervezni az életed... naés??

A másik pedig, hogy rendben van a kapcsolatom annyira, ne legyen mitől félnem.

Nem, miért félnék?

Persze, igen, "bármikor" szakíthatunk, de minek aggódjak valamin, ami lehet, hogy valamikor be fog következni?

Attól sem félek, hogy kirúgnak vagy hogy elüt egy autó.