Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, ha férfi létemre ennyire kivagyok a szakítástól?
A hétvégén 3 év után szakítottunk a barátnőmmel. Az oka a távolság (ő szlovák volt és Szlovákiában tanul) és a közös nyelv hiányossága volt. A kapcsolat elején többnyire angolul beszéltünk, már amennyire ő tudott, nekem nem okozott gondot, a vége felé már egészen jól ment neki a magyar. Sokszor kértem már, hogy költözzön hozzám, a szüleivel elég rossz volt a viszonya, külön is költözött tőlük, miután egyetemre ment. Nekem elég jó állásom van, nem jelentett volna gondot, ha az ő szükségleteit is én finanszírozom. Mindezek ellenére sem költözött hozzám. Most úgy voltam vele, hogy még egyszer, utoljára megkérem, hogy költözzünk össze, elegem volt, hogy hetente 2-3 napot látom, ha nemet mond, akkor vége. És megint azzal jött, hogy egyetem után...
Itt telt be a pohár nálam, és kimondtam, hogy részemről ennyi. Sírni kezdett, és lehet, hogy egy érzéketlen állat vagyok, de ott hagytam és hazajöttem. Kiértem a kocsiba és belőlem is kitört a sírás, de olyan hévvel, hogy meg is ijedtem magamtól. Ez péntek délután volt, azóta itthon tespedek és semmihez nincs kedvem, random időnként rámtör egy sírógörcs. Soha nem voltam még ilyen állapotban, pedig pár szakításon már túl vagyok. Kezdek rendesen megijedni magamtól, tudtam, hogy nagyon rossz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Kavarognak bennem az emlékek és fáj, hogy a közös terveknek annyi.
Szerintetek ez mennyire normális?
27/f
Az utolsó válaszoló kérdése teljesen jogos!
Te semmi kompromisszumra nem voltál hajlandó (mi a helyzet a te szlováktudásoddal?), ő viszont dobjon el mindent a te kedvedért.
Ha más életszakaszban lévő emberrel alakítasz ki kapcsolatot, akkor igenis sok kompromisszum kell. Te is azért keresel jól, mert nem hanyagoltad el a tanulmányaidat. Neki sem kellene ezt tennie, nem?
Vagy úgy gondoltad, hogy egész életében tőled függne? Mi van, ha veled történik valami, és ott marad 3 gyerekkel, képzettség nélül?
És úgy lett volna valami normális jövő képetek ha most hozzád költözik? Tudta volna onnan folytatni a tanulmányait? Vagy pedig az volt a terved hogy majd te eltartod mert jól keresel? Ebbe bele gondoltál hogy tök megalázó? Arról nem beszélve hogyha mondjuk szétmentek x év múlva akkor ott áll végzettség nélkül? Szóval szerinted fel kellett volna áldoznia a tanulmányait mert te csettintesz?
Nem a közös nyelv hiánya vezetett a szakításhoz hanem a te önzőséged és az hogy képtelen vagy a kompromisszumra.
Úristen... Szerintem szegény lánynak csak jobb lesz nélküled. Heti 2-3 alkalommal látod és még igyis sírsz. Egyetemre jár, a közelébe bérelt/vett lakást nem emlékszem mit írtál gondolj már bele milyen szar lehetne állandóan utazgatni az egyetemig. Te miért nem voltál képes odaköltözni??? Mert talán ott dolgozol ott kényelmes a p#csádnak? mint ahogy a barátnődnek is az egyetem környékén.
Gondolkozz már ember, kérj tőle bocsánatot ha ekkora tuskó vagy és csak a saját dolgod érdekel. De lehet jobb lenne ha csak hagynád szegényt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!