Lányok szimpatikus nektek egy olyan férfi aki mer a gyengeségeiről beszélgetni és nem szégyenli azoka?

Ismét egy olyan kérdés, ahol a pofátlanul álszent és hazug válaszok felpontozzák egymás önérzetét, de a reális, jó eséllyel tapasztalatból írt válaszokat le, mert nem kényelmesek.

Ismerkedés fázisában NEM szimpatikus a nők többségének, maximum, ha a másik fél nagyon jó pasi.

Volt egy ismerősöm, aki rendszeresen eljátszotta bulikban, hogy bizonyos lassú számoknál látványosan kimegy sírni. Jól nézett ki, ment utána mindig pár lány.

Egy másik ismerősöm egyszer szintén kiment így, mert tényleg gondja volt. A kutya nem volt rá kíváncsi.

Később lehet, hogy egyes nőknek szimpatikus, de ez sem jellemző. (Oh, hát persze a kivétel a gyk női, akik naponta itt hazudoznak.) A valóságban több férfi ismerősömet is elhagyták, amikor lelkileg megzuhant. Sőt, több nőt hallottam már társaságban panaszkodni, amikor a kemény férfi szerep után jött pár komoly beszélgetés és kiderült, hogy a pasiknak vannak gyengeségeik.

Komolyan érdekel: Itt egyeseknek annyiból áll az élete, hogy naponta jobbnak állítják be magukat? Aztán jön mindig ugyanaz a sablonszöveg, hogy "a te környezeted biztos más, én kircsilány vagyok"?

Vicces, hogy erről a témáról írtam ki egy kérdést, de az a pár válasz, ami jött, pont mást mondott, mint amit akart. És valahogy az önfényező réteg, akiknek szólt, nem igazán mert válaszolni...

Teljes mértékben. Én sem szimpatikusnak mondanám, hanem alap dolognak. Eleve szerintem egy kapcsolat nem fog működni önismeret nélkül. Minden téren azokat az embereket szeretem, akik nem félnek bevallani ha valamihez nem értenek, vagy gyengeséget mutatni ha valami nem jó, felvállalni azokat a dolgokat amiktől félnek stb. Igazán közel kerülni csak úgy lehet valakihez ha ezekbe is beengeded.

Páromat is akkor éreztem magamhoz először igazán közel, amikor az édesapjával való nagyon rossz viszonyáról, gyerekkori sérelmeiről meg mostani félelmeiről mesélt könnyezve. Nagyon becsülöm benne, hogy ha kételyei vannak akkor nem úgy áll hozzá, hogy jajj ő a fsza csávó, ő nem fél semmitől, hanem megosztja velem ezeket és tanácsot kér.

De azért el lehet menni nagyon végletekbe, ami már inkább taszító lehet. Azért minden ne érintse már meg annyira lelkileg, hogy két hétig sír miatta. Meg az is inkább ijesztő, ha mondjuk egy első randin tök ismeretlenül sírva meséli el az egész életét. Erről inkább az lenne a véleményem, hogy teljes lelki csőd szegény ami nem biztos, hogy jó egy kapcsolatban.

Viszont ha már egy ideje randizgatunk, komolyak a tervek egymással akkor nekem nagyon fontos, hogy megmutassa a gyengébb oldalát is.

#16: Az, hogy a társadalmilag elvárt férfiideál erős, ennek köszönhetően a legtöbb nő egy erős férfit akar, nem olyat, aki a gyengeségeit mutatja. Nem véletlen, hogy annyi férfi zárkózott. Lehet itt szépítgetni, de valahogy a valóság mást mutat.

Kicsit furcsa, hogy itt a kérdésekre adott legtöbb válasz tényleg önfényezésből áll. Itt valahogy mindig, mindenki kivétel és mindenki jó. Mintha a férfiak azt írnák, hogy őket nem zavarja, ha egy nő 120 kilós, nekik az kell. Na, kb ennyire jönnek a képmutató válaszok.

Abból meg nőjünk már ki, hogyha valaki leírja a tapasztalatait, röhög az itteni szinten, akkor azt biztos frusztrálja valami. Nem, nyugi, engem nem frusztrál ez a helyzet.

És itt nem csak arról van szó, hogy én személy szerint mit tapasztalok, hanem arról, hogy összességében a férfiak többsége bárhol azt mondja, hogy nem szereti kimutatni a gyengeségeit. És nyugodtan elugorhatsz te is és még pár felhasználó beszélgetni pszichológusokkal a témáról, mert az önámításon kívül talán valamit tanulhattok is. Én megtettem, mert erre is jó az oszkár.

Szívecske, a férfiak a férfitársadalom nyomása miatt nem mernek beszélni az érzéseikről. Mert így nevelik fel őket, mert az APJUK férfit akar faragni belőlük, mert rettegnek hogy a fiuk gyenge lesz, netán homokos és ide vezet a nagy érzelem kimutatás. A nők nem így kezelik a fiaikat, és a párkapcsolatokban is a nők azok, akik ha nem mennek a dolgok kapcsolatterápiát akarnak, akik pszichológushoz küldik az esetleg problémás párjukat (erre jön az "ez hülyeség, férfi vagyok, nekem nem kell ilyen baromság, egy idegen ne vájkáljon bennem" stb). Valójában a férfiakkal nem lehet (tisztelet a kivételnek) kölcsönösen beszélni a gyengeségeikről. És te ezt a frusztrációt kivetíted most a női nemre, és aki nem olyan, mint amit te tapasztalsz, az hazudik. A föld meg lapos, mi?

Abban persze egyet értek hogy valóban vannak lúzer férfiak, akiket minden értelmes nő elhajt, ezek azok, akik csak panaszkodni tudnak, sajnálatot akarnak kicsikarni, már az első randikon előadják a szomorú történetüket és nem hajlandók a gyógyulás útjára lépni.

Bármit javasolsz nekik, menjél te a fenébe. Az ilyenre valóban egyetlen percet sem szabad pazarolni. Amúgy gyanítom, hogy te is ilyen vagy, és mindig lekoptatnak, ezért panaszkodsz most itt. Valójában amíg nem szeded rendbe magad, csak lehúzni és tönkretenni tudod a másikat. Van különbség aközött hogy egy férfi bevallja a gyengeségét (fél a bogaraktól, nem jó matekból, nem beszél nyelveket,nem vezet jól autót, utál egyedül aludni stb) mint hogy az összes nyomorodat a másik nyakába zúdítod és tőle várod a megoldást. Nem veled beszélgettem tegnap este? Mert akkor te menthetetlen vagy, amíg pszichológus nem lát. És ezt a legjobb szándékkal írom.

"Szívecske, a férfiak a férfitársadalom nyomása miatt nem mernek beszélni az érzéseikről."

Létezik egyáltalán az oldalon olyan téma, amiből az itteni női felhasználók többsége nem csinál egy "hárítsunkmindentaférfiakra" dolgot?

A heteroszexuális férfiak nőkkel próbálkoznak ismerkedni. Értelemszerűen ismerkedés során nem a férfitársadalomnak próbálnak megfelelni.

"Mert így nevelik fel őket, mert az APJUK férfit akar faragni belőlük, mert rettegnek hogy a fiuk gyenge lesz, netán homokos és ide vezet a nagy érzelem kimutatás."

Ez nagyon szépen hangzik, de a legtöbb elvált gyermeket nők nevelik. Köztük egyáltalán nincs több olyan férfi, aki könnyebben kimutatja a gyengeségeit. Itt meg is bukott a felvázolt elméleted.

"A nők nem így kezelik a fiaikat, és a párkapcsolatokban is a nők azok, akik ha nem mennek a dolgok kapcsolatterápiát akarnak, akik pszichológushoz küldik az esetleg problémás párjukat"

Már, amelyik. Sokan fogják magukat és továbblépnek. Ráadásul a férfiaktól elvárás az érzelmi stabilitás is.

"Valójában a férfiakkal nem lehet (tisztelet a kivételnek) kölcsönösen beszélni a gyengeségeikről."

De, lehet, csak nem kell meglepődni, ha tényleg őszinte lesz egy férfi. Ismerek egy férfit, akit kiskorában szexuálisan zaklattak. Elmondta több barátnőjének is. Mind 1 hónapon belül szakított vele. Szóval vele, mint férfi nem lehetett beszélni a gyengeségeikről?

De, nézzünk csak körül ezen az oldalon. Ha egy férfi leírja a gyengeségét, leírja a sikertelenségét, a legtöbb női válaszoló egyből azt írja, hogy panaszkodik és lúzer.

"És te ezt a frusztrációt kivetíted most a női nemre, és aki nem olyan, mint amit te tapasztalsz, az hazudik. A föld meg lapos, mi?"

Elég furcsa, hogy itt néhányan folyamatosan minden vitában próbálják a másik nyakába varrni, hogy az frusztrált. Miért lennék frusztrált? Mi frusztrálna?

Amit írtam, annak egy elég nagy részét egy pszichológus NŐ szájából hallottam.

A föld lapos sztori itt rengetegszer előjön, szinte minden témában. Pont az önérzet miatt. Láttál már az oldalon olyan kérdést, ahol azt írták volna az emberek, hogy igen, rájuk igaz ez vagy az a negatív dolog? Mert én nem. Minden kérdésnél arról szólnak a válaszok, hogy magukat jobb színben tüntetik fel a válaszolók. Ez alapján a világ legjobb emberei vannak csak az oldalon...

"Abban persze egyet értek hogy valóban vannak lúzer férfiak, akiket minden értelmes nő elhajt, ezek azok, akik csak panaszkodni tudnak, sajnálatot akarnak kicsikarni, már az első randikon előadják a szomorú történetüket és nem hajlandók a gyógyulás útjára lépni."

Persze, náluk tényleg van probléma és érthető, hogy nem kelendőek. De pont ugyanebbe a kategóriába vannak behúzva azok a férfiak is, akik nem ezt csinálják. Mert az emberek sarkítanak, egyszerűsítenek. Ha a másik fél az első randin előhoz valami negatívat, akkor egyből bedobják ebbe a kategóriába. Ez minden randis dologra igaz, férfinál és nőnél egyaránt.

"Bármit javasolsz nekik, menjél te a fenébe. Az ilyenre valóban egyetlen percet sem szabad pazarolni."

Ezzel egyetértek.

"Amúgy gyanítom, hogy te is ilyen vagy, és mindig lekoptatnak, ezért panaszkodsz most itt. Valójában amíg nem szeded rendbe magad, csak lehúzni és tönkretenni tudod a másikat."

Akkor rosszul gyanítod, mert ez rám egyáltalán nem igaz. Nem érzed elgondolkodtatónak, ha ezen az oldalon valaki nem csak és kizárólag jót ír a nőkről, akkor az egyből repül a panaszkodó vagy lúzer kategóriába? Látod, erről írtam fentebb: 1-2 apróság alapján megy a kategórizálás, mert ez így egyszerűbb és kényelmesebb.

"Nem veled beszélgettem tegnap este?"

Nem. Engem érdekel a pszichológia, szóval önismereti céllal majd szeretnék elmenni egyhez.

Nincsenek elvált gyerekek, elvált szülők vannak, és attól, hogy az anya neveli, az apja még nem tűnik el az életéből. És hogy kinek a hatása érvényesül jobban, az változó, de azért az apa a férfi minta, ezt ne felejtsük el.

Minket anyánk nevelt a fiú tesómmal, ő ilyen magába zárkózó férfi volt mindig, hiába próbáltuk megnyitni, arra bátorítani, hogy mondja el mi zajlik benne, ezt megtagadta azon az alapon hogy ő a férfi. Pedig anyám sosem mondogatott ilyet neki, sőt amikor házasodott, akkor is mondta neki, hogy legalább a felesége irányában legyen már nyitottabb. Nem a nők hibája, hogy ilyen lett, ő ugyanis ilyen volt a kezdetektől.

Az ismerősöd akit leírtál, nem biztos, hogy azért dobták egy hónap múlva, mert ezt az információt elmondta magáról, sokkal inkább el tudom képzelni, hogy azért, mert ez vagy más olyan irányban torzította a személyiségét, hogy nem volt jó kapcsolati alany. Neki ezen dolgoznia kellett volna, és igen...nem elmondani egy hónap után.

Engem nőnként ért szexuális molesztálás a családon belül, de ezt szinte csak a volt férjem tudja rólam, ez nem az az információ, amit megosztok egy kvázi idegennel. (Itt most nem számít, mert nem ismertek)

A volt férjem ír katolikus, őt is molesztálták kiskorában a katolikus iskolában a papok, és az alkesz apja is rendszeresen verte. Az első információt akkor mondta el nekem amikor én is megosztottam vele a sajátomat (kb 1 éve voltunk kapcsolatban) a másodikat viszont viszonylag hamar elmondta. Ettől függetlenül ugyanúgy szerettem, mert egy érett, férfias ember volt, és a gyengeségei ellenére küzdött azért, hogy neki jobb élete legyen, és hogy ő jobb ember legyen. Persze tudom én csak egy hazug senki vagyok neked, hiszen ez nem az a tapasztalat ami egybevág a tiéddel...talán nem kellene ennyire sarkosan látni a világot.