Miért van ez a rögeszmém, hogy a férfiak mindig hazudnak? Hogyan lehetne ettől az érzéstől megszabadulni?

Ne lovagoljunk annyit a zöldön, mint már írtam, tudom én is hogy megtévesztő, csak példának hoztam fel. Számtalan más szituációk is vannak amikor hazugságot érzek. Vagy is nem tudom valóban érzem-e, tehát jók az intuícióim, vagy valóban csak a saját boldogságomat veszem el magamtól az örökös gyanakvással. Akkor is jó lenne erről leszokni ha igazam van, mert rossz, hogy egy napig sem tudok örülni. Tisztában vagyok azzal is, hogy ha jók is a megérzéseim, nem megyek vele semmire. A férfiak zöme szerintem elég rosszul hazudik, főleg mikor elfelejtik, hogy két nappal ezelőtt mit is mondtak. Néha én sem emlékeznék pontosan a kimondott szavakra, de erre jó a cset, hogy ha valami gyanússá válik, vissza tudom keresni, hogy mit is írt két nappal ezelőtt? A pasik szerintem ritkán olvassák vissza a korábban leírtakat, és nem veszik észre, hogy néha egyik szavukkal ütik a másikat.

Mikor még tini voltam és a szüleimmel laktam, sosem titkoltam semmit előttük, őszinteségre neveltek. De ha apámnak lelkendeztem egy új kapcsolat miatt, hogy milyen aranyos, kedves, mindig az volt a reakció, hogy ne higgy neki, csak dugni akar, átb..sz stb. Érezd jól magad vele, de ne ringasd magad abban, hogy fontos vagy neki. Ettől független én még mindig hiszek abban, hogy a férfiakat sem csak a szerszámuk vezényli, és mindig újra és újra szeretném magamat igazolni. Talán ez lehet az oka, hogy folyton Sherlockot játszok?