Csak én látom úgy, hogy 35-40 éves kor alatt a nők mindenben sokkal jobban teljesítenek a férfiaknál, viszont ez a kor felett megfordul a kocka?

Én látok olyan nőket, akik egész jól zsonglőrködnek a munkával és magánélettel később is, és olyan férfiakat is, akik le vannak punnyadva. Épp tegnap túráztam egy 45 éves nővel.

Munkával kapcsolatban van esetleg egy dolog, ami érdekes lehet, ez a korosztály, amit te most kiemeltél, pont aktívan dolgozott a válság időszakában, amikor szórták összevissza az embereket, senkinek nem volt biztos talaj a lába alatt, és idővel a kudarc miatt elveszítheti az ember a motivációt. Jellemzően a nőket jobban éri hátrány, még mindig, mert "lehet, hogy elmegy szülni" vagy "ha lebetegszik a gyerek, ő marad otthon vele". Egy férfinál ilyen nincs. 4 évig dolgoztam egy cégnél, stabilnak éreztem, amikor a vezetőség húzott egy vonalat és megszüntették a munkakörömet, másikat nem tudtak felajánlani, de a tudásomra szükség volt, ezért kiszerveztek külsősnek, de olyan feltételekkel, hogy nem tudtam tovább főállásban csinálni, ismét álláskeresés, egy lakáshitellel a nyakamban (oké, a hitel nem katasztrófa összeg meg nem is tart örökké, de mégiscsak fizetni kell valamiből). Most megint olyan helyen vagyok, amit stabilnak érzek, jól is fizetnek, de belefáradtam abba, hogy mindig bizonyítsak. Ezzel szemben több férfi ismerősöm van, akik 5-10+ éve fixen egy helyen vannak, és ha váltanak, akkor csak azért, mert ők akarnak váltani, és nem kényszerből. De lefogadom, hogy azok a férfiak, akik hozzám hasonlóan megjárták ezt az álláskeresési macerát, a sok bizonyítással, a sok kényszerű váltással, nem jobban motiváltak, sőt, olyan is van, aki teljesen feladta, hogy a bérminimumnál jobban fizető állása legyen, mert egyszerűen nem bízik benne, hogy lehet. Ezzel szemben nekem azért fontos volt, hogy ne kelljen hó végén azon sakkoznom, hogy a számlákat nem fizetem be, vagy nem eszek.

Nézd, én meg azt látom, hogy az emberek többsége alapvetően passzív, férfiak is, én az aktívak táborát képviselem, és ehhez nem egyszerű még társaságot sem találni, nemhogy társat.

Nem egyszer voltam munkanélküli és mindig kimásztam belőle, de amikor ott voltam a munkaügyi hivatalban, minden egyes alkalommal inkább megkeseredett embereket láttam, mint olyanokat, akik hozzám hasonlóan próbáltak minél előbb kikeveredni belőle.

Több, mint 10 éve utazok, egyedül vagy buszos csoporttal, városnézésre vagy túrára, nekem jöhet bármi, nőkből van több, nem kicsivel.