Mit gondoltok arról a nőről, aki 26-27 éves koráig akar tanulni?

azt, hogy egy öntelt kis liba, aki nem azért tanul, hogy dolgozzon, hanem azért, hogy villogtassa a kis papírjait, ő milyen fsza egy nő lett.

Esze meg kb annyi, mint egy kakukkosórának.

Nem egy ilyennel találkoztam.

Lebabáz majd, aztán elmegy dolgozgatni, a diplomáját nem fogja tudni felhasználni, fizetése meg addig lesz normális, amíg a főnöke megkörnyékezi.

Szia! A következőket tapasztalatból írom.

Sok hülye után végre szerelmes lettem egy férfiba. Akkoriban végeztem pont a felsőfokú okjs képesítéssel. Összeköltöztünk. Ö ekkor már keresö képes volt. Majd jött az, hogy a családja állandóan furt. Szarabbnál szarabb munkahelyek (3 műszak, szalag mellett, érettségi és két nyelvtudás birtokában+okj). Végül felmondott és napibéres tingli tangli munkát kezdett el csinálni. (Amit az ember másodállásként végezne csak egy kis kiegészítésként. ) Felhozakodtam azzal, hogy jelentkeznék egyetemre. Levelező szakra természetesen. Én nem tudom, hogy vagy mint, de a családja telebeszélte a fejét, hogy én nem akarok dolgozni csak el akarom magam tartatni (kezdetektől utáltak) Sőt a legjobb barátja, aki szintén akkor államvizsgázott ő is mondta, hogy ez nem akkora probléma mint amekkorára fújják. Ha van eszem és tehetségem hozzá, akkor neki se mindegy, hogy gyárban szenvedek vagy normális munkát csinálok (ami sem testileg sem idegileg nem csinál ki) és ezért még jobban is fizetnek. Ez tette be a "kaput" én nem bírtam tovább. Szakítottak. Erre ő is azt mondta, hogy így helyes. Pedig nagyon szerettük egymást, csak kezelni nem tudtuk a helyzetet. Nappali mellett ( mert csak azon indult a képzés) diákmunkáztam stb és megismertem a párom. Neki esze ágában nem volt rám aggatni ezeket az elvárásokat ( szakma azt takarodjon dolgozni és gürizzen egész életében szaré húgyé) és azért dobni, mert tanulok. Sőt... Látja azt, hogy ez megéri. Levelezőn csinálom a mestert ( ez csak levelezőn indult) és teljes munkaidőben dolgozom. Együtt élünk, család is tervbe van véve. De előtte önmegvalósitunk (piacképes végzés, mert magam és a gyereket is ugye fent kell tartani valamiből, főleg - ne adj isten - történik a másikkal valami. ) és élünk, gyerek mellett már nehezebb. Párom huga is szakmájában dolgozik 130 nettóért 12-16 órákban. A lába alig bírja. Másféléves kapcsolatában felcsináltatt magát azért, mert megszólták, hogy 25évesen (!!) miért nincs gyereke. Párja 37 éves és alkalmi munkákból él. A pasi szerintem hamar le fog lépni. És a lány higy neveli fel ebből a fizetésből a gyerekét támogatás nélkül?

Ez a két véglet van. Szerintem engedd a lànyt. Nem közösek az érdekeitek, ha ezért elmarasztalnád a jővőjétöl. Nem tudod megérteni. Ex párom is, mikor rájött, hogy mekkora baromság volt ezért szakítani, visszaakar szerezni. Pedig ezért eldobni egy embert, mert lenézik ( irigykednek mert ő lusta volt tovább küzdeni azért, hogy megbizhatóbb jövőt teremtsen magának), butaság. Hanmeg csak az időt húzná, akkor ugy is kibukna az egyetemről. Csaladalapítás korhatára a rossz körülmény miatt, amúgy is kitolodik. (Már ha nincs anyagi segítség máshonnan).

Szóval, ne kezdj vele, mert ugy is ott fogod hagyni. Nem fogod őt megérteni. Melo mellett irigy leszel a sulira, mert hat otthon is tanulnia kell. És rád is kevesebb ideje lesz (mint aki hazamegy a munkából és ennyi a teendője.)