Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nő otthagyta a napköziben zárásig a gyerekét, hogy velem legyen, szexelhessen. Eléggé elment a kedvem tőle, szerinted jogosan?
Én 32 vagyok, ő 34 és van egy nyolc éves kisfia. A harmadik randink délután volt, amin először sétáltunk, aztán fagyiztunk, majd ittunk egy-egy pohár bort és felmentünk hozzá, miután mondta hogy egyedül van.
Szexeltünk párszor, aztán este hatkor látja a telefonján, ami némítva volt, hogy már többször hívták a suliból, hogy már a portás vigyáz a srácra, mert mindenki hazament. És akkor mondta, hogy "hoppá" és felöltöztünk, elköszöntünk egymástól és ő ment a gyerekéért, én pedig haza. Azt hittem az apuka vagy nagyszülő megy ma érte, vagy ilyesmi. (Amik gyakran előfordulnak, szerencsére nem maradt egyedül a gyerekkel azt mondta.)
Na ez most eléggé elvette a kedvem a vele való ismerkedéstől. A randikon pedig olyan jókat beszélgettünk, jól megértettük egymást.
31.
A kérdés szempontjából lényegtelen, mert lehet az is, hogy már apuka is elindult a gyerekért.
ha az én volt férjem hagyta volna ott a gyereket, mert egy nővel szexelt, arról valószínűleg nem tudnék. ha tudnék, de azt is tudnám, hogy a gyereknek nem lett semmi baja és haza vitte, akkor mondanám hogy legközelebb ne csináljon ilyet. mint ahogy ebben az esetben se mondta senki, hogy jól tette, micsoda anyuka. mindenki, aki nem kezdte el a porba tiporni a nőt csak azt mondta, hogy most ha egyszer megtörténik egy ilyen, attól még nem kell mindennek elhordani az anyukát. lehet az év többi 364 napjában ott van minden más szülő előtt. de persze sokkal jobb lehet egyből gyűlölködni, a saját seggedet meg nyalni, hogy te milyen k. jó anyuka vagy.
gratulálok azoknak is, akik ilyen ocsmány stílusban beszélnek emberekről, a szexről, hogy ki hogy kúratta meg magát. mennyire undorítóak vagytok. és még ezek az emberek mondják, hogy kinek legyen/ne legyen gyereke. :D
Mi baja van itt sokaknak? Nincs gyereketek mi?
Én napközben azok kapom magam, hogy nem találom a gyerek kezét mellettem, aztán beugrik, hogy most nincs is velem, oviban van. De ugyanez fordítva is, rohanok, szedem a cuccait és zacskókat, amiket be kell vinni, még esik is, gyorsan esernyő, és elindulok az oviba. Hopp a lépcsőn ugrik be, hogy a gyerek ottmaradt a lakásban,
rá is zártam az ajtót.
Vagy most beugrott, hogy egyik nap elintéztem mindent, indultam hazafelé, megláttam a buszt, ami kivisz a városból. Rohantam, elértem éppen. Szép idő volt, becsuktam a szemem, élveztem hogy süt a nap, az ablak le volt húzva, fújt a szél, csend volt. Aztán szállhattam le, mert beugrott a csendről, hogy a gyerek a bölcsiben van még és elfelejtettem felvenni.
És még csak nem is szexeltem.
Nagyon jó viszonyunk van, imádjuk egymást, de nem tudok mindig rákoncentrálni, mikor nincs velem. Néha akkor is nehéz figyelni rá, mikor velem van.
Viszont a telefont sosem némítom, max rezgőn van. Ez az egy nem szimpi. A szexnél rengeteg dolog fontosabb, amiről minél gyorsabban tudnod kellhet. Ez gyerek előtt is így volt.
Kössz, de több év alatt szerintem lazán belefér pár szétszórt óra is akár, amikor nem vagyok a toppon.
Mennyi idő is volt az amíg nem figyeltem mindenre? Kb 2 perc. Aki ennyi bambulást tagad az élete során, az hazudik.
Itt még senki sem szállt rossz buszra, vagy nem felejtett el leadni egy fontos nyomtatványt, vagy nem felejtett el szülinapot vagy èvfordulót, vagy találkozót vagy senki nem futott ki a határidőből?
Hiába próbáljuk beállítani főbenjáró bűnként, a gyerekért menni pont ugyanolyan napi program, mint akármi más kötelező tennivaló a listán.
A kérdező nem volt ott, mikor az anya felvette a gyereket, nem tudhatja, hogy érzett, hogy bocsánatot kért e tőle, kienegsztelte e, megpuszilgatta e.
Azért, mert nem bőgte el magát, mikor szóltak, hogy a gyereke az utolsó és menjen érte szívtelennek tartani vagy rossz anyának, szerintem butaság.
Szerintem itt az embereknek a szexszel van baja. Ha anyuka határidő miatt túlórázna és a munkája miatt feledkezett volna meg az időről, senkit sem zavarna.
Én felejtettem már el a gyerek 2. Névnapját 2 éves korában. Nem érdekelte.
Szerintem az a rossz anya, aki a gyerek számára fontos dolgokban vét. Nem hiszem, hogy egy 8 éves depresszióba süllyed, mert ő az utolsó EGYSZER, akit elvisznek. Esélyesebb, hogy egy szerinte jogtalan kézrácsapást megjegyez egy életre.(mint én)
Viszont, ha nem tudja, mit szeretne a gyereke a szülinapjára, vagy milyen aktuális kis titka van, tehát nem ismeri a gyerekét és az ő érdekeit hagyja figyelmen kívül, az rossz anya.
Az én gyerekem nem zavarja, ha ő az utolsó, mert nem érek rá előbb. Egy nagyobbat sem hatna meg szerintem. A gyereknek nem fontos. A környezetének igen.
Amúgy mit gondolnak itt az emberek, mi a suli? Börtön? Én is voltam utolsó régen, bóklásztam a földszinten, a portásnál rajzoltam, vagy kiültem a lépcsőre nézni az embereket. Ennél többet nem érdekli a gyereket a dolog.
Suliban lenni klassz amúgyis, pláne egy elsősnek. Gyerektársaság, szünetek, csupa játék, szóval a "már x órája ott van" sem állja meg a helyét. Otthob leckét kell írni, gyakorolni, rendet rakni, megenni a vacsorát, csupa olyan dolog, amihelyett egy 8 éves inkább a portánál bóklászna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!