Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez így mégis mi volt?
Már egy éve ismertem egy férfiút (30 éves), aki nemrégiben elkezdett feltűnően sok időt tölteni velem. Kereste a társaságom, szinte éjjel nappal írt, találkára hívott, elvitt dunapartra sétálni, bókolgatott, előtte meg három havonta váltottunk vagy két mondatot.
Ez ment kb két hónapig, aztán egyik hétvégén kérdeztem hogy akkor most kedden megyünk-e valamerre (kedden, pénteken találkozgattunk), mert dolgom van és úgy tervezem. Azt mondta meglátja még. Nem szólt hogy akkor találkozna, szóval beterveztem a munkám. Aztán megkeresett, hogy ide oda kell mennie, de ha gondolom elkísérhetem, mire mondtam hogy sajnálom, de már dolgom van.
Ez óta egyáltalán nem keresett, ha összefutunk pedig vagy fancsali képet vág, vagy köszön.
Csak szerintem volt olyan gyerekes hogy fogta magát és megsértődött??
Szoval egy eve ismersz egy pasast, akinek 10 honap kellett ahhoz, hogy elkezdjen hozzad kozeledni. Aztan ket honapon keresztul randizgattatok, de nem lett belole semmi.
Az elso elutasitas utan pedig fel is hagyott a probalkozassal.
Orulj neki. Ennyi alapjan egy felenk, onbizalomhianyos gyerek meg. Nem hiszem, hogy ilyenre barkinek is szuksege van.
A randikbol miert nem lett tobb, illetve meddig jutottatok el?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!