Miért játsszák meg sokan ismerkedéskor, hogy ő mekkora társasági lény, bulizni jár, eljár a barátokkal, közben pedig ezekből a fele sem igaz? Aztán később kiderül hogy egyikük sem olyan

Én egész hamar kinyilvánítom, hogy nincsenek barátaim, de nem szoktak odalenni érte. :D

Hazudni sosem szoktam, ha az számít a lánynak, hogy mennyi barátom van meg mennyit szoktam utazgatni, akkor úgyis csak egy kósza kefélésre lenne alkalmas legfeljebb (ha jól néz ki). Értelmes, komoly párkapcsolatot kereső nő meg nem a horvát tengerpartos sztoriktól fog benedvesedni, vagy lelkesedni irántam.

Azert mert az ember szeretne lenyugozni az ellenkezo nem kepviselojet.

A mai "tarsadalmi normak" alapjan peldaul "menobbnek" szamit az, aki eljar bulizni, mint aki nem.

Ez rovidtavu random kapcsolatoknal nem is baj, de amikor az ember komoly tarsat keres, akkor kell annyi esze legyen, hogy onmagat adja.

Hosszutavon nem lehetseges a megjatszas.

Neked most mazlid volt, mert a partnered is kamuzott, de mivan ha o tenyleg mindig menne hetvegente bulizni? Meddig birtad volna?

Azt gondolják, hogy magasabb társadalmi státusz vonzóbbá teheti őket, amiben azért van logika tényleg.

De mivel színészkedés, ezért a testbeszédük lebuktatja őket, és a tudatalattonk ezt valami negatív tulajdonságnak egyszerűsíti le, nem lesz szimpatikus a csávesz

Válaszoltál a saját kérdésedre: Mert így sikeresebben megy a dolog. Nem szoktam kamuzni ismerkedéskor, de tapasztalom ezt a dolgot barátkozás terén. Aki menőnek és bulizósnak állítja be magát, az felkelti a csajok érdeklődését. Aki nem, az senkit sem érdekel.

Kíváncsiságból ismerkedésnél kipróbáltam kétféle szöveget. Az egyiknél azt hangsúlyoztam, milyen bulis vagyok és kíváncsiak voltak rám. Amikor azt hangsúlyoztam, hogy szeretek olvasni és sétálni, senkit sem érdekeltem.

Ezen én is elgondolkodtam már. Én sem hazudtam ismerkedésnél konkrétan páromnak, de féltem, hogyha kiderül rólam, hogy alig van barátom, egyedül mászkálok a városban, ha vmit csinálni akarok, vagy otthon ülök, akkor vmiért azt fogja hinni, hogy rossz a személyiségem, antiszociális vagyok,m nem szerethető... vagy hát nem mondtam ezt így meg magamnak, de visszagondolva ekként tudnám körülírni.

Szóval meséltem neki azokat a sztorikat, amikor ilyen osztálytárssal, olyan barátnővel voltam... aztán szép lassan, amikor már megismertük egymást, és láttam, hogy benne megbízhatok, akkor már elmondtam, hogy introvertált vagyok, szorongó, nehezen tudok akármilyen kapcsolatot kialakítani vagy új emberek társaságában feloldódni (ő volt a kivétel... innen éreztem, hogy érzek iránta vmit :D), több barátban csalódtam már stb. És nem kezelte úgy, mint ahogy számítottam rá, mert mindenhonnan jön ez, hogy ha nincsenek barátaid és nem mozdulsz ki minden 2. nap, akkor lúzer vagy stb... és kiderült, ő sem egy nagy társasági ember. Talán több ismerőse, haverja van, mint nekem, de annyival nem :).

Annyit tanultam meg, hogy felesleges másnak mutatni magad vagy trükközni... ha szeret, szeret, ahogy vagy, ha nem, akkor meg nem kell miatta kardba dőlni.