Miért csodálkoznak sokan, ha egy 32 éves intelligens, diplomás férfinak nincs szüksége párkapcsolatra, családra, gyerekekre? Mi ebben a fura?

Hú, egy analitikus biztos fel tudna tárni valamilyen érdekességet... munkamánia, elkerülő kötődési mintázat, gyerekvállalás elutasítása...

Szinte mérget vennék rá, hogy anyád "uralkodó" típus, aki mindig jobban akarja tudni, hogy mi a jobb neked, mint te magad, és emiatt sok konfliktus van köztetek.

Az a baj ezzel, hogy a másik nem lenézésével igazalod magad és az undorító az egészben. Miért nem lehet egyszerűen csak azt mondani, hogy neked jó így? Mások utálata miatt nem csinálni valamit egészségtelen dolog.

Tök mindegy hány embert ismersz, még az sem lesz elég ahhoz, hogy normális képet alkoss az átlagosról. Ilyen alapon a nők is mondhatnák, hogy jobb nekik férfi nélkül, mert azt folyton ki kell szolgálni mint egy gyereket, főzni, mosni, takarítani rá, nevelni a gyerekét mert őt csak addig érdekelte amíg megcsinálta, kötelező szex mert az jár a szegény férfinek, mellette persze legyen hamvas kis pipi akinek mindig jókedve van nehogy elijessze a pasast és legyen teljes idős munkája nehogy élősködő legyen közben a férfi csak dolgozgat, éli az életét, sörözget a haverokkal és még jól meg is csalja a nőt közben. Gondolom neked sem esne jól ha így vélekednének rólad, miközben pedig elég sok ilyen esetet lehet megfigyelni.

Csak azért fura mert egy férfi ösztönösen tovább akarja örökíteni magát:) És az mindig fura aki az ösztönei ellen megy. Az emberek nem (csak) azért akarnak családot mert beléjük van nevelve, hanem mert az ösztöneik ezt diktálják (nem a házasságot hanem a gyereket). A legtöbb férfi szívből vágyik arra hogy legyen egy utódja, főleg fia.

És az a baj csak ezzel hogy persze most jól elvagy de leszel majd 40 és 50 éves is és majd az utolsó hajrában ki tudja milyen nőt sikerül felszedned. Nehogy azt hidd hogy minden fiatal nő arra vágyik hogy egy 40-50 évesnek szüljön gyereket. Így nem nagyon válogathatsz majd. Mert nem lesz jó egyedül megöregedni ebben biztos lehetsz, a kutya nem pótolja az emberi szeretetet.

Engem meg már annyit nyaggatott a család, hogy mikor lesz már pasim, férjem, gyerekem, miközben úgy nőttem fel, hogy ugyanezek a családtagok folyton belém kötöttek és élhetetlennek tartottak, és több ismerősöm is miattuk távolodott el tőlem, hogy egyre kevésbé vágyom arra, hogy párom, gyerekem legyen. Most egyedül élek, saját lakásban, eltartom magam és élvezem, hogy ha hazaérek, senki nem szól bele semmibe. 31 éves nőként... Persze, hiányérzetem is van, és egy megfelelő társsal talán mégis belevágnék (de eddig a megfelelő társjelöltek sajnos mind foglaltak voltak, vagy nem volt szerencsénk még találkozni), csak olyan mintát kaptam, amivel egyáltalán nem érzem azt, hogy nekem ez működne és menne úgy csípőből, mint azoknak, akik támogató, szerető családban nőttek fel, és most felnőttként simán babusgatják az ismerőseik gyerekeit. Én ezt a szerepet még idegennek érzem, pedig szeretném én is átélni, és jobban csinálni majd, mint ahogy a családom. De valószínűleg, mire oda kerülök (ha egyáltalán lesz lehetőségem ebben az életben), akkor meg már azért fognak cseszegetni, hogy későn szülök...

Egy férfit ilyenekkel nem piszkálnak, és kérdező, csak mert olyan nőkbe botlottál, akik átb*tak, még nem kellene a nőket alapból leírni.