Férfiak és a "vadászösztön"?

Nőért csak akkor szabad "küzdeni" ha értelme is van!

Ha nincs hagyni kell a 3,14csába, mellesleg egyenjogúság van, tehát nem csak a sültgalambot kellene várnotok, hanem ha elvárjátok, hogy körberajongjanak benneteket kicsit egyértelműbb jelét adni a dolognak, hogy "küzdhet" a hím értetek. :D

Szerintem a férfiakban van vadászösztön, a csalódottakban kevésbé. Egy férfi általában ha látja, hogy a nő vevő a közeledésére akkor belendül.

Hülyeség lenne azt mondani, hogy nincs értelme küzdeni a kiszemeltjéért.

Ha meg sem próbál érte küzdeni, akkor nem is akarta igazán. 23L

"igénylik azt, hogy meg kelljen küzdeniük"

Igényli a fene a küzdelmet.

Persze örömmel tesszük boldoggá a nőt. Jó őt meghódítani.

De ezt olyan nővel jó tenni aki meg el akar csábítani.

Ha a küzdelem lenne a lényeg akkor eleg egy nagy gödör amiből lehetetlen kimászni.

"hiszen az az általánosan elfogadott álláspont, hogy a férfiak úgy vannak összerakva, hogy igénylik azt, hogy meg kelljen küzdeniük a nőért. "

Igen, a Bravo meg Cosmo magazinokban, meg a nôi mosdókban általánosan elfogadott (és sajna hangoztatott, továbbadott) nézet. A valósághoz meg annyi köze van, mint ugaanezen magazinok horoszkóp részlegének.

A férfiak az értelmes nôi társat igényelmek - ennyi. A társban pedig benne van az is, hogy egyenlô fél: akin látom, hogy ugyanúgy érdeklôdik irányomban, mint én felé. És ezt nem restelli ugyanúgy ki is fejezni.

Innen indul az, hogy társ.

A társkeresésben a keresés rész (a "küzdelem") csak egy szükség a cél érdekében, ami a társ megtalálása. Ha öncélúan "küzdeni" akarnék, akkor elmegyek haverokkal focizni.

"Ti hajlandóak vagytok kezdeményezni és küzdeni egy nőért vagy a szerepek felcserélődése már erre is kiterjedt?"

Kezdeményezni persze, ha valami alapján szimpatikusnak tûnik. De az, hogy szimpatikus, csak annyit jelent, hogy szívesen megismerném jobban, hátha lesz ebbôl valami. Ha azt látom, hogy nála nincs meg erre a megfelelô fogadtatás (nôi logika szerint "küzdeni kell érte", férfi logika szerint vagy nem vagyok neki szimpatikus vagy csak szimplán teszi az agyát), akkor értelemszerûen nem fogom magam hiába strapálni.

Elvégre bôven még az smerkedési fázisban vagyunk ilyenkor még, nem tartunk még ott, hogy tudjam, hogy én ezt a nôt akarom-e egyáltalán vagy sem. Akkor meg milyen alapon játsszam el a hôsszerelmest, aki megküzd a nô kegyeiért, amikor értelemszerûen nem vagyok az?

Azért mert régen, amikor a házasságok nagy részénél nem szerelembôl házasodtak, akkor ez volt a szokás?

"Ha meg sem próbál érte küzdeni, akkor nem is akarta igazán. 23L"

És miért is kéne neki igazán akarnia?

Az esetek döntô többségében a dolog úgy kezdôdik, a férfinak valami miatt szimpatikus a lány, ezért szeretné jobban megismerni, hogy hátha ahogy jobban megismerik egymást, úgy egyre jobban megkedvelik egymást, és ebbôl aztán idôvel eljutnak arra a szintre, amikor a férfi már tudja, hogy neki tényleg kell ez a nô.

De ez már csak az ismerkedési fázis legvégén jön el.

Miért gondolod, hogy a nô már eleve mindenáron kell a féfinak?

Az már csak egy késôbbi állapot, és annak az eléréséhez bizony a nônek is dolgoznia ("küzdenie") kell.

És akkor itt bissza is dobhatnám a labdát:

Ha egy nô nem küzd meg azért, hogy férfi valóban akarja ôt, akkor nem is akarta a férfit igazán:)