Mindig azt mondják a "vadászat" a pasik dolga, de mi van akkor ha a nőben is megvan a "vadászösztön"?

És akkor majd a gatyát is te fogod hordani, ő pedig a szoknyát??

Hagyd már meg neki, hogy ő legyen a kezdeményező, ő a férfi!

Vagy már most az elején papucsot akarsz belőle csinálni?

Én már túl vagyok ezen az ismerkedős , kié a kezdeményezés, randizós korszakon. (Hála az égnek!)

És sokáig én is így vélekedtem, hogy a férfi kell, hogy lépjen, kezdeményezzen, a nő fogadja, bátorítja adja a jelzéseket felé, stb. De egyre többször látom a környezetemben, hogy a nők átvették ezt a kezdeményező szerepet. (néha túlságosan is)

Szóval, én már nem tudom mi a helyes, a jó... a pasiknak mi az ami bejön vagy nem, mi az a pont amitől papucsnak érzi magát vagy töketlennek.

Én még le vagyok ragadva ott, hogy a férfi udvarol a nőnek és nem fordítva. Mondjuk már azt gondolom, h kettőn áll a vásár, sok "mai" férfi ugyanúgy elvárja, hogy a nő felhívja, kicsit udvaroljon neki, mert ha nem teszi, az egy magát kérető hülye ribizli... (szerintem ez elég szomorú felfogás, dehát változnak az idők)..

(szerencsére nálunk férjemmel a szerepek szinte kristálytiszták voltak... mi így jöttünk még évekkel ezelőtt össze, hogy ő udvarolt, ő hívott, ha randiztunk hétfőn este 9-ig, 10 óra körül vagy másnap reggel már ő hívott, h mikor találkozunk újra.. Nekem ez nagyon bejött, hogy ő felhív, ő keres, nekem még véletlenül sem kell rátelefonálnom, h na mi van , elfelejtettél, hát felhívlak én!

.. Randit szervez, virágot hoz, de ugyanakkor érdekli, hogy a hely ahova megyünk v amit csinálunk nekem is tetszik e, vagy közösen választjuk ki a célt.... Én pedig nőként kedvesen és bátorítóan esetleg később vacsorát főzve, meglepve apróságokkal fogadom tőle mindezt...

Nálunk ez jött be. Szerintem a férjem hülyét kapott volna attól, ha randi után még mikor haza sem ért (mert alap volt, h hazakísér pl.) egyből én smseket irogatok rá vagy felhívom, hogy na, mikor találkozunk megint? Ez férjem szerint is az ő dolga kell h legyen és nem az enyém.)

De ez nálunk működött így .. talán azért, mert mindketten éreztük azt, hogy a másiknak mire van igénye, hogy álljunk egymáshoz... ahány ház, annyi szokás.