Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek hol itt az igazság?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hol itt az igazság?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, aki bejelölt engem a facebookon, és beszélgettünk már hónapok óta, aztán mondogatta az utóbbi időben, hogy nem e lenne kedvem találkozni, mert nagyon szeretne látni élőben is, meg minden. Egész addig, ameddig beszélgettünk úgy éreztem, hogy hasonlítunk egymásra, ő is állandóan mondogatta, meg kedvelte az összes képem, meg dícsérgetett, mondogatta, hogy tetszem neki, meg biztos szép vagyok, kedves a mosolyom, stb., meg elmesélte, hogy az eddigi barátnői csak kihasználták őt, tönkretették őt, meg átvágták, bolondot csináltak belőle, semmibe nézték, meg hogy mi a véleménye a mai emberekről, hogy mennyire nehéz párt találni, mert mindenki csak a külsővel foglalkozik, a belső értékek mennyire nem számítanak senkinek, olyan jó lenne neki egy komoly kapcsolat, egy kedves lánnyal, akiben megbízhat, stb, vagy csak barátkozni is egyelőre. Na aztán találkoztunk, eljött a nagy nap, nagyon tetszett nekem, kedves, okos, értelmes fiúnak tűnt, normális mértékben volt szerény, inkább udvarias volt meg tényleg nagyon kedves volt. Aztán amikor elköszöntünk, akkor meg annyit mondott csak, hogy majd beszélünk. Eltelt már nap, nem keresett, gondoltam talán azért, mert nem akar nyomulni, vagy valami ilyesmi, aztán írt egyszer csak egy üzenetet, hogy örül nekem, de részéről nem akar többet találkozni velem. ...



Most komolyan, mondja már meg nekem valaki!! Nem érzem magam ronda lánynak, nem vagyok a világ szépe, azt elismerem, de igyekszem csinos lenni, igyekszem nőnek kinézni. Van rendes munkahelyem, járok mellette egyetemre, nagyon türelmes, odaadó vagyok. A világképem is normális a világról, és akkor jön egy pasi, aki szintén kedves, elvileg neki sem volt könnyű a pártalálás, mert hogy mennyire nehéz... És akkor végre találkozunk, és akkor ezt tudja benyögni nekem?!


Hol van itt az igazság? Mit várnak mégis az ilyen emberek, hogy ki fog jönni, egy hibátlan testü szépségkirálynő? Könyörgöm, semmit nem számít az, hogy valaki kedves, ad magára, stb, meg nem h.ülye, hanem normális? Ki a frász kell az embereknek úgy mégis???


Egész eddig beszélgettünk hónapokig, és olyan jól összhangban voltunk, kerestük egymást, esküszöm, hogy nem vagyok ronda... Komolyan kiábrándító ez az egész... És akkor ennyivel elintézi a másik embert? Már többet beszélgetni sem lehet? ... Ennyire ijesztő voltam, vagy mi? ...


2015. júl. 9. 16:01
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Borban.
2015. júl. 9. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
az igazsag odaat van
2015. júl. 9. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Valami normál ember is ìrhatna....
2015. júl. 9. 16:12
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerinted ki a fene tudja a srácok kívül, mi történt?

Lehet, hogy

- megijedt

- visszament valamelyik exéhez

- talált másik csajt

- külfödre költözött

- esetleg úgy érzi, nem elég jó neked

- nem adtál neki jeleket, vagy nem vette őket

2015. júl. 9. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
93%
Nos,semmi tapasztalatod nincs a való életről.Azért mert egyetemre jársz,dolgozol,kinézel is valahogy,ez nem jelent semmit.Első hiba : túl sokat beszéltetek neten,felesleges,időpazarlás. Nagyon szépen el lehet beszélgetni mindenkivel,aztán jön a pofára esés,mert élőben nem működik a kémia.Ennyi.Nem jöttél be neki,nem volt meg a szikra.
2015. júl. 9. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Nézd az, hogy fejben illetek egymáshoz csak egy része a dolognak. Látta a képeidet ami alapján még szimpatikusabbnak talált. De igazából előben derül ki,hogy mennyire is vonzódik egyik ember a másikhoz. Ezt szokták úgy definiálni: működik a kémia. Nálatok láthatólag ez nem működött. Ha úgy nézed erről szólt is, bár nem indokolta meg. Még mindig jobb, mintha csak úgy eltűnt volna.
2015. júl. 9. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Azt hittem hogy ettől még beszélgethetünk meg barätkozhatunk, de gondolom annyira sem vagyok elég... Csak azt nem értem miért történt ez
2015. júl. 9. 16:31
 8/13 anonim ***** válasza:
Gondolom mert párt keres és nem barátot, akkor pedig nincs sok értelme csak beszélgetni. Te vajon belenyugodtál volna, hogy esetleg csak barátkozik veled pedig te többet szeretnél tőle? Nem lenne fájdalmasabb?
2015. júl. 9. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Nem tudok mit mondani már, csak akkor ne nyavajogjon az ilyen,hogy senki se felel meg,meg hogy mekkora bolondot tettek belőle..
2015. júl. 9. 16:44
 10/13 anonim ***** válasza:
0%
Biztos ronda vagy, mint a bűn. Örülj neki, hogy legalább megmondta, hogy nem akar tőled semmit és nem csak úgy szó nélkül lépett le, mert akkor meg azért sipárognál.
2015. júl. 9. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!