Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Volt már veletek olyan hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt már veletek olyan hogy szerettetek valakit akit nem lehetett?

Figyelt kérdés

Mert nekem van egy tök jó barátom, már több mint egy éve ismerjük egymást..Mindent megbeszélünk,olyan mintha ezer éve együtt lennénk. De aztán ott van a barátnője..akivel most jött össze nem rég..:/

Persze örülök neki..azt mondom, meg mutatom, de belül majd összeszakadok,hogy nem én kellek neki. Pedig minden hétvégén felhív, nyáron is fél órákat beszéltünk. mondta hogy hiányzom neki, meg de rossz hogy már milyen régen találkoztunk. És most is, mikor már együtt van ezzel a csajjal. ÉS eljön hozzám kajálni, meg filmezni, meg a éjszaka közepén csak úgy, hogy beszélgessünk, meg ilyenek. Aztán felhív hogy menjünk el kajálni, meg sétáljunk, meg menjünk le dobálni..nem sorolom..gondolhatjátok.

És nem voltam/vagyok neki képes megmondani, hoyg mi térzek. Mert már nem azt mint az elején, hogyha meglátom majd összeesek az izgalomtól, meg jajj hogy nézek, ki jujj it fog mondani, nem lesz gombóc a torkomon..mostmár hiányzik ha nem látom, ha nem beszélek vele..és teljesen felszabadultan, könnyedén tudok vele lenni..csak mégis írtó rossz érzés, hogy közben tudom hogy ott a bnője.

Ajj..barátom, de szeretem, szerelmes vagyok belé?! Már nem is tudom..és megmondani neki hoygan? Hülyeség..mert ha nem úgy reagál rá?..ÉS ha utána nem leszünk barátok:/ akkor abba bele is pusztulok..mert nekem azért többet ér a barátsága.Csak tudom hogy annyira tudnám szeretni és mindent megadnék neki amit csak tudok..ha együtt lennénk..


Ajj bocsi hogy ilyen hosszúl lett, meg hogy ennyire zagyván írtam le..de :( :'( nehéz az élet


2010. jan. 3. 22:50
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

Jah, nekem volt ilyen.

Hogy hogy reagálna rá ha megmondanád, szerintem mondana egy "bocs"ot azt kb ennyi lenne, most mit tud tenni?:/

2010. jan. 3. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

csajszi!

Ha megmondod neki, és kinevet, vagy ezmiatt nem keres többé, akkot az a pasi ennyit ért.

Ha igazán a barátod, akkor meg fogjátok tudni beszélni a szitut, illetve lehet h ő is ezt érzi irántad, de nem mer lépni mert nem tudja hogy mit mondanál rá.

A helyedben kissé puhatolóznék...hogy pl. "Mi lehetett volna köztünk, ha nem jössz össze az xy-nal?"

Vagy nem tom...de ilyen kérdéssel kéne kezdeni...

ha meg nem érti, akkor durr a közepébe. És mondd a szemébe h kicsit mintha többet kezdenél érezni mint eddig iránta...

2010. jan. 3. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim válasza:
Jah ismerôs eset;))....én mikor ilyen helyzetbe voltam...mindent megtettem azért, h visszaszorítsam ezt az érzést, mert nekemis fontosabb volt a barátsága...oszt most még a barátnôjével is jóba vagyok...aztmodom így volt a legjobb:)...s te talán azt kéne kiderítsd, h mennyire fontos számára a barátnôje... mert, ha ôt szereti, akkor sztem nincs mit törd magad rajta...:)
2010. jan. 3. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

Igen, nagyon szerettem egy tanáromat, de úgy éreztem, nem lehet az enyém sosem.


Lehet, hogy beléd volt szerelmes, de vagy nem érezte úgy, hogy te viszonzod az érzelmeit, vagy béna volt, és azt várta, hogy majd te lépj.

Egyébként szerintem te is léphettél volna, mikor nem volt senkije. Persze így utólag könnyű mondani, de ha a jelent nézed, most is azt írod, hogy úgy viselkedtek egymással, mint ahogy egy normális baráti kapcsolatban szokott két ember, de te mégis szerelmes vagy belé.

2010. jan. 3. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

Ismerős a helyzet... Én is voltam hasonló szituációban... Nekünk vége lett a barátságnak, mert nem bírtam tovább elviselni hogy mással van, csak magamnak sem mertem bevallani hogy szerelmes vagyok belé, nemhogy neki. Megtanultam hogy legjobb az egyenes út, ha nem mondod meg neki, akkor utána emészteni fogod magad. Bennem még mindig felvetődik a kérdés, hogy mi lett volna ha...?

Ha megmondod neki akkor két lehetőség van. Ha pozitív választ kapsz, akkor minden jó. Ha negatívat, akkor meg úgyis jön a "de maradjunk barátok" szöveggel, és semmit sem vesztettél. Vagyis ez így nem igaz, mert az önképedet tönkre vágja, de hát az sem rosszabb mint az önmarcangolás...

Azért sok sikert!

2010. jan. 3. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Hát ha bevallod mit érzel és ő nem érez így akkor a barátságnak is vége szakadhat és talán többé nem is találkoztok. Ha tényleg jó barátok vagytok akkor meg kéne kockáztatnod mégis, hogy beszélsz vele és elmondod mit érzel. Ha sikerül megoldani a helyzetet akkor nincs gond, de van rá esély, hogy tényleg vége szakad a barátságnak. Rohadtul fog fájni, ha így lesz.
2010. jan. 4. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

Igen.

Ha a barátja vagy, nem teszed tönkre a kapcsolatát.

Próbálj meg kevesebbet lenni vele, mikor együtt vannak, és keress mást. Sajnos ilyen előfordulhat... ez van.

2010. jan. 4. 01:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

az utolsóval nem értek egyet.

Nem házas még hogy bármi kötelezettsége legyen a pasinak a másik lánnyal szemben. Miért is ne lehetne megpróbálni a kérdezőnek h bevallja az érzéseit?

Ha erős a kapcsolata a srácnak, akkor úgyis elutasítja a kérdezőt. Ha meg nem, akkor tök mindegy h kiért meg mikor hagyja ott a csaját mert előbb utóbb bekövetkezik.

Szóval meg kell próbálnia a kérdezőnek h bevallja az érzéseit.

Mellesleg miért a másik lány boldogságát tartsa fontosabbnak az önmaga boldogságától???

2010. jan. 4. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

ja és a pasi is (a leírtak alapján) keresi a kérdező társaságát, és nekem nem annyira barátinak tűnik h este beállít kajálni meg minden a kérdezőhöz.

Szóval két részről jön a vonzalom...

2010. jan. 4. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat. Tényleg nagyon kétesélyes a dolog, ezért is nem tudom, hoyg bezséljek e vele erről. Mert ez így tiszta önkínzás, de az meg rosszabb lenne, ha nem lehetnénk barátok:( Mert gondolom mi lenne,ha azt mondaná bocsi csak barátk.Nem hívna nem jönne, mert nem akarná h szenvedjek és h rossz legyen nekem. És így talán szépen lassan vége lenne. Szval nem tudom..:/ de így se jó..sehogy se jó:'(

És az, hogy kétoldalú a vonzalom, teljesen igazad van.Talán ő is így érez..csak ő is ilyen nyuszi hogy em meri megmondani mert lehet ő is ettől fél:/

2010. jan. 4. 16:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!