Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Tudnátok randi tippeket,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tudnátok randi tippeket, tanácsokat adni?

Figyelt kérdés

Először is, magamról annyit, hogy egy 16 éves lány vagyok. Szociális érzékem nulla. Ezt úgy értem, hogy zéró kapcsolatom van az emberekkel. Ez saját döntésem, mert így érzem jól magam. Olvasok, tanulok, nagyritkán gitározgatok a szabadidőmben. Egyedül. Eddig ez rendben is volt. Tavaly költöztünk és a mostani iskolában egy fiú mellé ültettek. Rögtön közöltem vele, ha jóban akar lenni velem, akkor békén hagy és nem is szól hozzám, hacsak nem fontos vagy elkerülhetetlen. Ezt ő becsülettel be is tartotta, ami eleve egy szimpatikus vonás. Mivel én iskola után a helyi könyvtárba megyek tanulni, leckét írni, stb sok időt töltök ott. Kb két hónapja összefutottam vele ott és jó ötletnek látta csatlakozni hozzám (mert állítólag nagy családja van, hangosak, itt nyugodtabban tanulna ő is, amit én megértek) ráadásul én csendben vagyok, nem zavarom, még sincs tökegyedül. Kedves, visszafogott fiúnak ismertem meg így, persze, csatlakozhatott. Ez azóta is így megy és azon vettem észre magam, hogy kifejezetten kellemes érzés, ha a közelemben van. Sőt már arra is vetemedtem, hogy segítettem neki valamiben. Ez úgy tűnt nekem nagyon is megfelel így. Ám a minap szünetben bejött egy szőke leányzó (aki egyébként másik osztályba jár) és az orrom előtt elhívta valami rendezvényre, vagy buliszerűségre és ő igent mondott. Ez nagyon, nagyon rossz érzés volt, fogalmam sincs miért. Sokat gondolkodtam a dolgon és arra a következtetésre jutottam, hogy kell nekem ez a fiú, magamnak akarom.

Az van, hogy nekem is el kéne hívnom valahova, hogy egyértelműsítsem a dolgot. Lehetőleg még az előtt, hogy beleszerelmesedne abba a másik leányba. A külsőm miatt nem aggódom, mert tudom, hogy jól nézek ki, még jobban is mint a szőke leány, ez nem gond. Velem sokkal jobban járna, de nagy hátrányom a lánnyal szemben, hogy ő szociálisan normális, könnyen ismerkedik, én meg semennyire sem. Többség itt nálamnál sokkal jobban ért ehhez. Mi az a helyszín ahova ilyenkor el kéne hívnom (színház, étterem, park, állatkert, múzeum, stb ilyenekre gondolok)? Ti hova szoktátok kérni a randit? Általánosságban elég, majd választok egyet.



2014. márc. 20. 17:03
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Omg de öntelt vagy és valószínűleg buta is,lehet hogy jeles tanuló vagy de az életbe el leszel veszve az biztos :)
2014. márc. 20. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
Most tényleg tetszik, akarod azt a fiut vagy csak azért jött hirtelen a dolog, mert egy másik lány elhívta?
2014. márc. 20. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Tényleg tetszik. A másik lány megjelenése csak megerősített ebben és lépésre kényszerít.
2014. márc. 20. 17:09
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

ESÉLYED SINCS!

Indítsuk el ott a gondolatmenetet, hogy te azzal kezdted az ismertséget a fiúval, hogy jobb, ha nem is szól hozzád, ha jóban akartok lenni.

Kisanyám, ha nekem ilyet beszólnál, kapásból elülnék mellőled, hagyjon téged békén a hóhér. Ha meg bejön egy csaj, aki mosolyogva odajön és elhív bulizni, azonnal rábólintok és olyan szinten kizárnám a figyelmemből az olyanokat, mint te, hogy azt se tudnád, hol vagy. Te nem szociálisan hátrányos vagy, hanem beképzelt és embergyűlölő. Az efféle lányokat meg úgy kerülik a srácok, mint a pestist.

Inkább kezdj el szépen magadba nézni, elgondolkozni, hogy vajon érdemes-e valakivel ennyire bunkónak lenned kezdésként, gondolom be sem mutatkoztál neki, ha már ismeretlenként mellé ültél.

Lehet, hogy talán szép vagy, de egy hasonló csajtól, még ha egyenesen gyönyörű is, KÍMÉLJEN MEG A SORS!

2014. márc. 20. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Egyes vagyok. Ezt én se írtam volna szebben csak lusta voltam kifejteni. Eddig a kérdező nálam viszi a legellenszenvesebb díjat :D
2014. márc. 20. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

Érdekes, hogy ez az írásomból is már így átjön. A környezetemben a legtöbbeknek ugyan ez, vagy hasonló a véleménye. Ami amúgy nem zavar, rászolgáltam, nincs ezzel problémám. Pedig ártani nem ártottam senkinek, csak a legkevésbé sem vagyok barátságos.

A padtársamnak meg azért mondtam kezdetben, amit, mert pont a külsőm miatt korábban már zaklattak fiúk. Jobb az elején leszögezni hányadán állunk. Azért talán nem ennyire nyersen fogalmaztam, de ez volt a lényege. (Tudok kedves és törődő is lenni, csak nagyon kevesekkel.)


Ám ez tán nem kéne, hogy megakadályozzon benneteket, hogy ötletet adjatok.

2014. márc. 20. 17:31
 7/16 anonim ***** válasza:

"pont a külsőm miatt korábban már zaklattak fiúk"

Na ez az. Ez az a fogalmazás, ami már eltaszítja tőled az embert. Zaklattak? Felétek így mondják szlengben az udvarlást?

Tudod, az a baj, hogy ilyen paraméterekkel rendelkező lány számára nem léteznek tanácsok! Ez a "hányadán állunk" is eléggé öntelt magatartásra utal. Az, hogy jól nézel ki, még iszonytatóan kevés ahhoz, hogy egy srácot megszerezz. Én szóba se állnék veled többet a helyében.

2014. márc. 20. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:
Az hogy van esélyem az nem kérdés. Azért éveleje óta már eltel ám nem kevés idő, és mint írtam elég sok időt töltünk egymás társaságában. Vele már elég barátilag vagyok, mondhatjuk kedves. Biztos vagyok benne, hogy kedvel engem. Csak még azt nem tudom mennyire, és hogy ez elég-e ahhoz, hogy jobban is meg akarjon ismerni. Ha elfogadna, megemberelném magam és nem riogatnám el a baráti társaságát. Neki elég sok barátja van, mert jobb ember mint én.
2014. márc. 20. 18:21
 9/16 anonim ***** válasza:
Dehogy járna veled jobban. :D
2014. márc. 20. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy itt most csak sok negatív dolog látszik belőlem, de van egy csomó jó tulajdonságom is. Például az egyenességem közismert. Ha valaki őszinte véleményre kíváncsi akkor tudják, hogy én csak a színigazat fogom mondani. Megbízható is vagyok.

Az sem igaz, hogy az életbe el leszek veszve (ahogy azt az első állítja). Már nem is tudom, hány éve gyakorlatilag tökegyedül vagyok. A szüleim nagyon tehetősek, testvérem nincs. Rengeteget utaznak, apámmal jóformán csak futólag találkozok hétvégén. Anyám kb heti kétszer alszik otthon, vele is alig találkozok. Régebben se törődtek velem jobban, a költözés óta (ami inkább csak az én költöztetésem volt), még annyira sem. Nem állítom, hogy nem szeretnének, csak elfoglaltak. Így aztán mindet magam csinálok. Iskola után bevásárolok, ha kell, főzök, vacsorát készítek, elmosogatok (jobban mondva gép). A takarítást és mosást az szerencsére a bejárónő elintézi. Az iskolával kapcsolatos befizetéseket és általában minden egyebet is én intézek vagy futkosok miatta. Így nem is árt, ha határozott az ember. Minden nap úszok egy órát (heti egyszer futok is), mert fontosnak tarom az egészséges életvitelt. Szóval alapvetően nem unatkozok, de nem is vagyok elveszve.

2014. márc. 20. 18:47
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!