Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ez, hogy van a nőknél, valaki...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez, hogy van a nőknél, valaki megfejtené?

Figyelt kérdés
Ált facebookon írok rá lányokra, mert élőben nincs sok időm és kicsit tartok is a dologtó. Van képcsere, minden. Tudni kell, hogy ezek a lányok közel laknak, tehát 30 km vagy azon belül. Beszélgetünk, de le szoktam írni konkrétan, hogy ha nem jövök be képek alapján stb, akkor ne raboljuk egymás idejét, mert én már nem 18-20 éves vagyok, hogy feleslegesen rójam a köröket (aztán 1 hónap netes beszélgetés után jelzi, hogy megtalálta, akit keresett, így már ne írjak neki, mert volt már ilyenben részem nem is egyszer), tehát 30 körül vagyok és nem akarok árnyékra ugrani. Erre az összes mondja, hogy majd időben jelezni fogja, hogy ha már nem kellek, mert akkor már nem fog írni, meg mondják, hogy én ne legyek már olyan, mint a többi pasi, mert ez taszítja őket, hogy arról kérdezősködök, hogy van-e esélyem náluk. Ha felhozom a találkát nem felelnek, vagy azt mondják, várjunk még vele, meg akarnak jobban ismerni. Pedig szívesen mennék találkára. Meg mindig erről a kémiáról hadoválnak, hogy ha az nem működik, akkor tök mindegy miről beszélünk. Ezt értem, de találka nélkül hogy derül ki, hogy működik-e a kémia. De mindig visszaírnak, sőt sokszor ők írnak rám, mégsem akar egy sem találkát, pedig kb 30 km-re laknak. Így meg nem tudom, hogy nem-e játszanak velem, ezért akarom megelőzni azt, hogy leírom, hogy ne fussam a köröket feleslegesen. De erre meg kitérnek, hogy ne legyek ilyen, mert akkor nem lesz beszélgetés, sem találka. Szinte már-már zsarolnak a nők esköszöm, mintha náluk lenne a fegyver. Ebben meg a bökkenő, hogy ezek nem kis csitri lányok, hanem 25 feletti diplomás, munkahellyel bíró lányok. Mit tehetek? Meg vagyok kötve. Nem vagyok már ahhoz fiatal, hogy játsszam a játékaikat, de eddig mind ilyen játékot játszott, 3 ilyen lány volt eddig. 1 találka volt, rövidebb kapcsolattal.
2014. febr. 1. 16:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Ott a probléma, hogy te fakbukkon akarsz ismerkedni, 30 évesen... röhej.
2014. febr. 1. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Facebookon csak kiskamaszok ismerkednek. Csodálkozol ha leráznak?
2014. febr. 1. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
A válasz egyszerű. A 25 feletti nők túlnyomó többsége elvi alapon nem ismerkedik komolyan facebook-on.
2014. febr. 1. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Múltkor ezt írta az egyik:


,,Hidd el, nem fogok írni, ha nem lesz kedvem!


az esély nem ezen múlik... most írhatsz bármit, ha nincs meg a kémia... na de ez hosszú téma "

2014. febr. 1. 16:39
 5/12 anonim ***** válasza:
25-30as nő nem ismerkedi Fb-n. Amúgy meg ki akar plusz köröket futni? De mégis muszáj. Én hülyét kapok attól, ha egyből azzal jön valaki, hogy élete párját keresi, meg de jó lesz, mikor húsz gyerekünk lesz…Kösz, de nekem nem kell ez a nagy „komoly” szándék. Csak szép lassan, aztán kiderül, hogy lesz-e belőle valami.
2014. febr. 1. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Ez azért nem teljesen így van ám...nagyon sok nőt ismerek 25-35 között akiket sehol nem lehet látni interneten kívül , pl. facebokon kívül, mert max dolgozni mennek el, ott meg nem ismerkednek visszahúzódóak, utána meg sietnek haza lesütött fejjel h véletlenül se szólítsa le őket senki,.
2014. febr. 1. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Senki sem akar nagyon komoly szándékot első körben meg 20 gyereket. De egy találka azért jól esne, hogy működik-e ez a kémia, amit mindig nő őrült módon állandóan hangoztat.
2014. febr. 1. 16:50
 8/12 anonim ***** válasza:
szerintem leginkább az zavaró ebben, hogy a legelején még ők sem tudhatják, hogy lehet-e ebből valami vagy sem, pedig te a leírtak alapján kb a második mondatnál azt várod, megkérheted-e vagy sem. mikor számukra kiderül, hogy nem, akkor lépnek le, és ez nem feltétlenül két beszélgetés után jön. a találkozásra meg... valamilyen szinten érthető, hogy óvatosan állnak neki a dolgoknak, bár konkrétan, hogy miért nem akarnak találkozni, azt nem értem... lehet, nem tetszel nekik annyira, csak remélik, hogy idővel a személyiséged meghódítja őket, de aztán mikor mégsem...
2014. febr. 1. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Én megfejtem neked: előbb meg akar ismerni, kialakítani rólad egy képet, hogy biztosan nem te vagy a baltás sorozatgyilkos, sem egy hülyegyerek, aki kamu reggel szórakozik, sem olyasvalaki, akit az írása, a gondolatai alapján nyilvánvalóan nem hozzájuk illik. Manapság meg még az is a gond, hogy némelyik férfi szinte megsértődik, ha nincs rögtön az első randin egy kis csókcsata, tipitapi...


Te például mi alapján válogatod ki, hogy melyik vadidegen nőre írsz rá? Gondolom a külseje miatt, aztán rohhannál találkozni, hogy működik-e a kémia, holott még semmit sem tudsz az adott nőről, de neked a másik személyisége a legutolsó a sorban. No, a nők (többsége) fordítva van programozva, előbb az egyéniségedre kíváncsiak és ha úgy látják, hogy komolyan lehet valami a dologból, csak akkor jöhet a kémia.

2014. febr. 1. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Nem akarom megkérni, csak találkozni. Ez nem ugyanaz. De ezt sem értem amúgy, itt mindenki mindig mást mond. Volt itt egy kérdés, hogy mikor kell egy nőt randira hívni első beszélgetés után. Mindenki azt mondta, egy héten belül, mert akkor nem lesz semmi a dologból, mert ha nemet mond, akkor csak játszik veled, vagy ha nem kérsz randit gyorsan, akkor tutyimutyinak fog tartani. Nem lettem okosabb, hogy itt meg most mást mondtok, hogy ne akarjak randit, hanem beszélgetni. Valaki itt hazudik.
2014. febr. 1. 17:04
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!