Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbeszélt randi: 2 órán keresztül vártam egy fiúra az esőben. Hagyjam vele a dolgot a fenébe?
2 hete ismerem, közös ismerősökön keresztül. 2-3x összefutottunk pub-ban, kb 1 hete minden nap órákon át beszéltünk neten. Mint fiú, nagyon tetszik, nagyon megkedveltem őt. Ez idő után hívott el az első randira, bevallotta, szeretne velem közelebbről ismerkedni, nagyon érdeklem őt. Nagyon boldog voltam, végre egy normális fiú, gondoltam. Az a randi tegnap lett volna, azt mondta, tud egy nagyon jó sétálós, folyópartos, nyugis helyet a városból kifelé. Megmondta a helyet, hogy pontosan hol van, engem egyik ismerősöm vitt ki kocsival, mivel a srác mondta, hogy sajnos nem tud értem jönni, de ott találkozunk, s majd ő hazavisz. A telefonomat pedig otthon felejtettem. Már alig vártam, nagyon izgultam, a gyomrom görcsben volt, nagyon akartam vele ezt a találkozót. Én előbb kiértem a helyre, majd vártam rá. Majd eltelik fél óra, még mindig sehol. Gondoltam, lehet közbejött neki valami komoly, ezért késik. Majd 1 óra. Kicsit ideges voltam, hogy mi történhetett, miért nem jött. Majd ezután megfordult a fejemben, hogy lelépek, de nem tettem, mert nagyon szerettem volna vele randizni, erre a pillanatra vártam. 2 óra után döntöttem úgy, hogy jó, elég volt, nem várok tovább. De akkor jutott eszembe, hogy nem tudom az utat. 7 km-es országúton gyalogoltam végig, majd mikor elindultam, egyszer csak elkezdett szakadni az eső, sötét, este is volt. Tiszta víz voltam, úgy néztem ki, mint egy ázott veréb, ráadásul egy szál fehér blúz és egy rövid szoknya volt rajtam, ami teljesen átázott. Egész úton a sírás kerülgetett, annyira szerencsétlennek, átvertek éreztem magam. Mikor hazaértem, felhívtam telefonon, de ki volt kapcsolva. Majd ma délután ráírtam neten, kérdeztem, "hogy telt a tegnapi napod?" erre ő: fúú, nagyon jól, voltunk bulizni haverokkal" mondom az jó, mert én tegnap 2 órán keresztül vártam rád, szakadó esőben jöttem haza. Erre ő: "jaj, tényleg, a randi, el is felejtettem, ne haragudj", esedezett a bocsánatomért, majd kért tőlem még egy időpontot a randizásra. Erre csak annyit mondtam, hogy "majd még meglátom". Annyira rossz most ez az egész, mert annyira szimpi, meg kedves srác, simán eltudnám képzelni vele. De nem akarom, hogy még egyszer így hülyére vegyen...
én 20, ő 22 éves.
#7
Szomorú látni, hogy egyeseknek más baja, fájdalma boldogságot, kielégülést okoz. :(
Én váratnám egy kicsit, hogy meglásd tényleg akar-e veled újabb randit vagy egyből feladja. Ha úgy gondolod, egy esély még belefér, de több kizárt dolog.
én is ilyen feledékeny hülye gyerek vagyok, sztem adj neki esélyt. De am én felírom mindig a randi időpontot kb 5 papírra és szanaszét rakosgatom a szobámba mindenhová hogy ne felejtsem el...
f19
Köszi a válaszokat, meg a tanácsokat...
de beszéltem vele, és megmondtam neki, hogy nincs tovább, ennyi volt.
jól tetted, én sem adtam volna neki még egy esélyt. 1x én is jártam így. más kérdés, hogy én nem vártam 2 órát, csak fél órát. a srác azzal magyarázta hogy közbejött neki valami. arra hogy miért nem hívott fel, nem tudott mit mondani. könyörgött de nemet mondtam!!!!
aki egyszer átvág, újra meg fogja tenni.
a férjemmel mikor az első randink volt, érdekes módon én tudtam neki smst írni hogy előbb találkozhatunk ha ráér, mert hamarabb vége volt a vizsgámnak mint gondoltam.
ő így is fél órát várt rám. de én tudtam szólni!
ez a srác meg érzéketlen tuskó! keress FÉRFIT:)
27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!