Fiúk, lányok! Van más is, akinek az a büntetése, hogy valószínűleg sosem lesz párja és eddig sem kellett senkinek sem?

Én komolyan mondom úgy érzem, ez az én egész életre kiterjedő büntetésem. Mindennél jobban vágyom egy lányra, akivel őszintén szeretjük egymást, de épp ezért sosem kellettem még egy lánynak sem. Igaz én is hibás vagyok, mivel nem elég, hogy ritka ronda vagyok és még magas sem vagyok, de emellett kicsit antiszociális, gátlásos, félénk, visszahúzódó, csendes srác vagyok, aki csak kevés embernek nyíl meg igazán, kevés ember előtt tud magát kibontakoztatni.

Ami igazán fáj, hogy gyakran látok szerelmes párokat és elszomorodom, mert tudom, hogy engem sosem tudna egy lány sem úgy szeretni, mint mondjuk ezt vagy azt a srácot. Egyszerre örömm és egyszerre fájdalmas nézni, hogy két ember mennyire tudja szeretni egymást és ez mindig ráébreszt, hogy mire is vágyom igazán, de közben meg azt is tudom, hogy nekem ebben sosem lehet részem és valószínűleg az örök magány a büntetésem. Nem vagyok egy szent ember, sok hibám van és sok rossszat is elkövettem már az életemben és ezért is gondolom, hogy így büntet a sors, de még akár előző életbeli tetteimért is lehet, hogy most bűnhődöm, már, ha van ilyen.