Miért nincsen barátom, mi lehet az oka? (lent több)

16 éves vagyok és még sosem volt barátom, nem is csókolóztam még. Szinte az összes barátnőmnek van/volt már. Akiknek van közülük, azoknak már rég óta van (kb fél éve - 1éve, tehát nem a ribancok közé tartoznak).

Nem vagyok csúnya (ne értsétek félre, nem nagyképűségből írom). Divatos ruhákat hordok, de nem azt amit a tömeg. Próbálom az alkatomnak megfelelő ruhákat kiválasztani, amik illenek az egyéniségemhez. Nem könnyű ilyen ruhákat választani, mert elég vékony vagyok. (Nagyon örülnék pár kilónak, de sajnos nem akar feljönni rám. Próbálom sportolással kompenzálni az alkati hibáimat) Bulikba nem igazán járok, nem vagyok odáig értük, nem az a típus vagyok. Jobban szeretek moziba járni, vagy sétálni. Ebből kifolyólag nem iszom le magamat minden hétvégén részegre, nem is cigizem. Tanulmányi eredményem is jó. Külső szemlélő azt mondja rám, hogy csendes, szerény vagyok, pedig ez nem igaz. Akikkel jóban vagyok, azokkal ha beszélgetek be sem áll a szám. Lehet az a baj, hogy ismeretlenek felé nem tudok nyitni megfelelően. Nem tudom azt csinálni mint a többi korombeli lány, hogy tök lazán viselkednek a fiúkkal, hülyéskednek, ölelgetik. Nem vagyok elég magabiztos, nincs elég önbizalmam.

Tavaly, mikor elsős gimnazista voltam, írtak páran a suliból fiúk, hogy szeretnének megismerkedni velem. Nekem egyik sem tetszett. Nem arról van szó, hogy külsőre, hanem belsőre nem voltak szimpatikusak. (Egy volt csak aki megfelelt volna, és így utólag rájöttem hülye voltam, hogy nem írtam vissza neki, ennek oka az, hogy nagyon zavaros volt a levele. De a múltat nem akarom háborgatni. Valószínű okkal történt, hogy nem jöttünk össze.) Szeretnék szerelmes lenni. Soha nem voltam még az. Nem maga a „járás” hiányzik az életemből, hogy legyen egy fiú, akit mutogathassak, hanem az az érzés, ami persze kölcsönös. Hogy legyen valaki aki „úgy” szeret, hogy legyen valaki akit megölelgethetek, beszélgethetek vele. Tudom, hogy még nem vagyok elkésve, de úgy érzem, hogy a tinikor akkor az igazi, ha van benne vmi szerelem. Ami nagy valószínűséggel nem tart örökké, de jó visszaemlékezni rá később. Nem vagyok az a fajta lány, aki a suliban a folyosón meglát egy helyes fiút, otthon egyből megkeresi fb-on, megnézi az órarendjét neten és a végén még ő fog udvarolni a fiúnak.

Bennem van a hiba, túl maradi vagyok? Baj, hogy magasak az elvárásaim ilyen téren? Hogy az udvariasság pl feltétel? Hogy a fiúnak ne csak „arra” kelljek? Mi a baj velem, még éretlen lennék? Lesz valaha barátom?

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta a regényemet és értelmes válaszokat ad.