Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi tévő legyek ezzel a helyzettel?
Figyelt kérdés
Van egy nagyon helyes fiú. Aki már több mint egy éve tetszik nekem, eleinte csak haverok voltunk. Mindig mosolygós, jókedvű, humoros, jófej társaság középpontja embernek ismertem. Bár néha néha voltak hullámvölgyek benne, néha előfordult h épp ennek az ellenkezője volt, mindig kicsit titokzatos meg rejtélyes volt. De elég laza, és egy jó adag bunkóság is van benne. Sosem tudtam pontosan kiigazodni rajta. Sosem mondta, h tetszem neki, meg semmi ilyesmit, pedig még a vak is látta rajta h bejövök neki. Így végül megelégeltem, és elértem, h találkozzunk egy kisebb térségben kettesben, hátha a tömeg zavarja,és ott mindjárt megcsókolt, azótaa együtt avgyunk. És nagyon boldogok vagyunk már egy hete tart, olyan igazi boldog kapcsolat. Szavak nélkül is megértjük egymást, és nem lóg a nyakamon, megbízik bennem. Tegnap voltam náluk, és a nővérével beszélgettem, aki elárulta négyszemköszt a fiúról, h depressziós. Nem látszik rajta, de nagyon nehéz eset lelkileg. Állítólag még sosem volt barátnője, pedig nagyon helyes és jóképű fiú, akiről azt hinné az ember,h minden nő a lába előtt hever. És ez most azért nem látszik rajta, mert nagyon boldog h velem együtt lehet, mert szeret. Csak most egy kicsit megijedtem, h mi lesz ha később kiújul rajta ez a depresszió? Azt nem kérdeztem,h miért, de biztos megvan rá az oka, h depressziós.2012. nov. 21. 18:28
1/4 anonim válasza:
"És nagyon boldogok vagyunk már egy hete tart, olyan igazi boldog kapcsolat. Szavak nélkül is megértjük egymást, és nem lóg a nyakamon, megbízik bennem."
Ezt mind egy hét alatt? :DDD
2/4 anonim válasza:
Nem lesz depresziós késöbb csak ne verd át
3/4 A kérdező kommentje:
Miért verném át. Én szeretem, csak meglepődtem, mert ezt nem gondoltam volna róla.
2012. nov. 21. 18:33
4/4 anonim válasza:
Az én barátom is rendkívül jóképű,akadna is rajongója.Viszont Ő zárkózott típus,nem az a nagydumás fajta,inkább magába forduló,filozofálgató,ugyanakkor jól beilleszkedik a társaságba,ami éppen körülveszi.Az ilyen embereket egyszerűen szeretni kell,mellettük lenni,el kell érni náluk,hogy megnyíljanak,sok szeretettel és persze türelemmel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!