Egyedülálló lányok, fiúk ti is nehezen bírjátok a magányt?

Ugyanez van nálam is; sajnos ugyanebben a helyzetben vagyok én is. Sajnos mindenhol párokat lehet látni; és most nyáron ez talán még nyomasztóbb. Az ember tehetetlen dühöt és elkeseredettséget érez emiatt.

Nekem az iskolás időszakom már messze van, és ott lányok is alig voltak. Az ilyen jellem általában együtt jár a visszahúzódó, magának való alkattal is, emiatt én utáltam iskolába járni meg tanulni is; de nyilvánvalóan nem az értelmi képességeim miatt. Azokat a lányokat, akik nekem tetszettek valaha is, általában a buszon láttam; vagy esetleg a közelünkben laknak. De soha nem mertem hozzájuk odamenni.

Egy kis kitérőt teszek a szemezésről.

Szerintem már a szemezéshez is bátorság kell; én legalábbis így látom ezt a dolgot. Aki tényleg gátlásos, annak szerintem már ez sem megy; - ezt magamból kiindulva írom. Ha belegondolok, hogy én figyelnék egy lányt, mert tetszik nekem, és ő is rám nézne, akkor én ettől már zavarba jönnék, és a következő pillanatban már másfelé néznék. A másik dolog meg az, hogy ha látok valakit, egy lányt aki rám néz, akkor abból még semmit sem lehet megállapítani, mivel ugye, az ember nem léleklátó. Valószínűleg csak nézelődik, mert ugye, valamerre nézni kell; és éppen rám vetődött a tekintete. Sok lány bizonyára csak szórakozik az ilyesmivel; még szerintem akkor is, ha tényleg kölcsönösnek tűnik a dolog.

Az lenne a legjobb, a legtisztább eset, ha valaki odajönne hozzám valahol és megszólítana; csak hát ugye, ez soha sem fog megtörténni minden valószínűség szerint.