Borzalmasan tetszik egy lány a buszról (többször is egy buszon utazunk). De eléggé bátortalan vagyok, mit javasoltok?

Én is azt hittem, mint egy előző válaszoló, hogy "te" vagy az. :) De más város lehet akkor. Pedig milyen jó lett volna.

Nem kell nyomulnod. Elég először egy kedves mosoly, legközelebb pedig egy köszönés. Így nem is támadod le, és neked is jobb, ha lassan közeledsz.

Én Miskolcon lakok, és ugyanebben a helyzetben vagyok. Egyszerűen nincsen bennem elég bátorság, ráadásul nekem úgy általában is félénk, gátlásos, visszahúzódó a természetem. Ismerkedni sajnos nincsen lehetőségem; az évek meg sajnos "repülnek".

Nálam is pontosan ugyanez a helyzet; ha esetleg a buszon, utcán igazán megtetszett valaki, akkor soha nem tudtam magamat annyira összeszedni, hogy odamenjek hozzá, sőt még azzal sem, aki esetleg itt lakik, lakott a házunkban vagy a környéken; és köszönőviszonyban vagyok, voltam vele; - mivel panellakásban lakok. Egyébként én is álmodtam azokról a lányokról, akik tetszettek. Egyszerűen képtelen vagyok túllépni a lélektani határon. Tehát pontosan így működik ennek a folyamatnak a mechanizmusa nálam is. Százszor, ezerszer elhatározom, hogy legközelebb lépni kellene valamit, aztán ahogy közeledik a lehetőség, az alkalom, el is szállt a "bátorságom"; ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni.

Ez valahogy olyan, mintha "be lennének oltva" az ilyen emberek. Mintha valami rejtélyes kód vagy program működésbe lépne, és megálljt parancsolna. Sajnos pontosan így működnek a gátlások. Egyszerűen félek a kudarctól, a visszautasítástól, mert ez igen kellemetlen egy magamfajta érzékeny embernek. Oké, rendben van az is, hogy nincsen veszítenivalóm. Könnyű, nagyon könnyű azt mondani, hogy lépni kell. Nagyon jól esik a bíztató sorokat olvasni, de az ilyen embereknél ez sajnos másképpen működik. A szembenézés, úgymond "jeladás" az rendkívül zavarba ejtő tud lenni, főleg ha ezt az illető is látja. Az ilyen "színészkedésekhez", mint ez az elképzelt kapaszkodós jelenet, az ilyen emberekben nincsen meg a kellő bátorság, lazaság. Túl nagy hozzá a gátlás. De persze jók lennének ezek az elgondolások, de ott a helyszínen, a gyakorlatban valahogy minden olyan más tud lenni, és ez nagyon elkeserítő. Hát, nem tudom, hogy ez ellen az egész ellen mit lehetne tenni, de azért írtam, mert ebben a helyzetben vagyok én is; rendkívül nyomasztó ez az állapot. De valahogy próbálok ezekből a dolgokból úgymond "építkezni", és valahogyan mégis bátorságot meríteni.