21/L vagyok, még nem volt kapcsolatom. Hogyan tovább?

Nincs semmi baj! Én is így voltam vele ennyi idősen, még egy darab fiú kezét sem fogtam, rá sem néztem szinte egy fiúra sem, annyira félénk voltam és vagyok még mindig.

Én leveleztem fiúkkal amúgy abban az időben, de ennél semmi több, csak leveleket írtunk és kész, volt akivel nem is találkoztam, csak levél barátok voltak.

Nekem éppen 21 éves koromban toppant be az életembe a párom (most 24 vagyok). És csak később lett a párom, mert még egy darabig vele is csak barátok voltunk. Én elmentem nyáron önkéntes munkára, akkor határoztam el, hogy csak úgy jól érzem magam, azért aki vagyok. Nem érdekelt, hogy vannak rajtam plusz kilók vagy sem, csak jól akartam magam érezni és önkéntesen dolgozni. És ő is ott volt, és akkor sokat beszélgettünk, és szimpatikusak lettünk egymásank, és így indult minden.

Szerintem ne görcsölj rá. Nekem is volt ez a görcsölős időszakom, mikor vadásztam a levelező társakat, de semmire nem mentem vele. Hagyd a fenébe! Fiatal vagy még, dugd ki az orrod a fősuli falai közül, menj el önkénteskedni vagy diákmunkára, vagy nyelvi társalgási klubba, vagy művész klubba vagy film klubba, vagy templomba fiatalkörre, egyetemi gyülekezetbe, bárhova, és ne izgasson senki és semmi, csak érzed jól magad. És meglátod hamar rád talál a párod. Nekem elhiheted.

Velem is dettó ugyanez volt 1,5 évvel ezelőttig (még a kor is stimmelt...), és sajnos még mindig elég zárkózott vagyok, illetve alapból nem vagyok a kezdeményező típus, így ismeretlen emberek társaságában sajnos feszengek eleinte. Én miután leadtam 10kg-t (nem gurultam el, de ennyi bőven volt rajtam, és még mindig van kb. 5kg,), kicsit több lett az önbizalmam azzal együtt, hogy mind belsőleg, mind külsőleg "megszépültem". Nekem ez segített a legtöbbet, és biztos vagyok abban, hogy neked is fog, főleg ha kapsz pozitív visszajelzéseket a külsőddel kapcsolatban.

Írod még, hogy átlagos arcod van, amire én azt tudom mondani, hogy nekem a leadott kilóktól teljesen megszépült az arcom, pedig azelőtt sem voltam tokás, vagy ilyesmi... egyszerűen az a kevés, ami onnan is lement, ennyit számított. :)

Arra is rá kellett jönnöm (tudtam mindig is, csak a félénkség...), hogy ha csak sajnáltatom magam itthon, és sírok a szobámban esténként, hogy senkinek sem kellek, attól csak úgy az ölembe senki nem fog belepottyanni. Persze azelőtt nem volt meg a bátorságom, hogy pl. egy buliban is kezdeményezzek, és sokszor utasítottam el srácokat, akik odajöttek hozzám. Ráadásul az sem növelte az önbizalmamat, hogy olykor volt, aki úgy jól nézett ki a baráti társaságban, de annak meg nem én, hanem valamelyik beszédesebb, nyomulósabb barátnőm tetszett.

És biztos sokan cikinek tartják, de én pl. hónapokkal ezelőtt kíváncsiságból felregisztráltam társkeresőre... és lám, azóta több sráccal is találkoztam már. Sőt, most van már egy lassan 4 hónapos kapcsolatom az egyikkel. Tehát ez is 1 opció, amit esetleg megpróbálhatsz. Találni ott annyi normális embert, akikről nem is hinnéd, hogy hasonló cipőben járnak, csak jól körbe kell nézni. Persze ha megismersz valakit, akkor fenn áll a lehetőség arra, hogy csalódni fogsz. Sajnos ez ellen nem tudsz tenni... hiába ismerkedsz meg valakivel, semmi garancia nincs arra, hogy működni is fog a kapcsolat. De meg kell próbálni, annál is inkább, mert nehéz, de tovább lehet lépni. :/

De hidd el, minden jön majd magától. Addig is próbálj a lehető legtöbbet eljárni otthonról (akár csak úgy sétálni is a vakvilágban egyedül, ha van időd rá, mert sose tudhatod, hogy kivel hoz össze így a sors.) Emellett legyél sokat társaságban, ha tudsz. Ez csak egy apró lépés, de kezdetnek elég. És én úgy vélem (a saját esetemből kiindulva), hogy csak te tudsz magadnak/magadon segíteni, mert ez a te tested, a te életed... amit te irányítasz, és neked kell elhatároznod magad, hogy mit csinálj holnaptól másként. De szurkolok neked, és remélem sikerül változtatni a jelenlegi helyzeteden, illetve végre találsz magadnak valakit, akivel kölcsönösen szeretni fogjátok egymást! :)