Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok ti elvárjátok hogy a pasi fizessen mindent a randin?
Nekem elég kevés spórolt pénzem van, amit így nyári munkákból kapartam össze, szóval örülök, ha a srác fizet, de én mindig felajánlottam, hogy állom a felét... általában nem kérik.
Mondjuk már régóta élek párkapcsolatban, s barátommal ilyen 70-30%-ban fizetünk dolgokat. Szóval többnyire ő, mert neki van állandó keresete, és nem zavarja.
20L
Én úgy vagyok vele hogy első randin nem is viszem fizetős helyre, séta parkban esetleg ott meghívom egy fagyira max. És csak a sokadig randi után viszem komolyabb helyre.
De még így se vagyok annyira eleresztve, így nem próbálok nagy dolgokat fizetni neki, mert hozzá szokik és aztán elvárja majd tőlem. Ha nem tetszik hogy étterem helyett pizzázni hívom el stb akkor nem is éri meg együtt lenni.
Illetve amit tudok azt otthonra tervezem otthoni főzés filmezés, persze néha vannak kivételek.
Amikor együtt éltem egyszer egy párommal és mind kettőnknek volt fizetése, gyakorlatilag úgy volt hogy ő fizette a lakást és a kötelezőket, én meg gazdálkodtam a sajátomat közös programokra, ez bevált.
Teljes mértékben egyetértek veled kérdező. Fizesse csak mindenki a sajátját. Ez egy jó módszer, hogy kiszűrjük az anyagias, lehúzós ribancokat. Ha pedig találkozok egy csajjal és randira hívom, az még nem kötelez semmire. Miért kéne mindent nekem fizetni, hiszen ő is ugyanúgy akarja a dolgot, mert igent mondott a randira. Nyilván egy kóla nem fog teljesen lenullázni, de a későbbiekben már mélyen a zsebbe kell nyúlni. Legalábbis ezt várják el. Pusztán a nemiségük miatt akarnak előnyhöz jutni, ami elég nagy pofátlanság. És azt a baromságot is felejtsük el, hogy a férfinek illik. Miért illene? Illik kinyitni az ajtót vagy lesegíteni a kabátot, de egy csajra költeni mindent már nem. És a legtöbbjük ezzel pofátlanul visszaél. Kihasználják a férfit, aztán a jön a legyünk barátok, te is csak azt akarod maszlag. És ami a legszomorúbb, hogy koránt sem biztos, hogy a dologból lesz valami, mert a csaj hónapokig játssza az elérhetetlent, ami a másik megvetendő magatartás. Érdekes, hogy a hozzászóló lányok nagy része nem várja ezt el, sőt felajánlja, hogy fizeti a részét. Kár, hogy én még sosem találkoztam ilyennel.
Mindenki fizesse a sajátját és kész, abból nem lesz vita. Egyik fél sem különb a másiknál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!