Elmesélem a történetemet, miért nem jött össze szerinted?

Egy átlagos külsejű, ám nem átlagos 16 éves srác vagyok.

Soha nem volt egy annyira komoly, érzelemmel teli kapcsolatom , mint amilyet kerestem, vagy kihasználtak, vagy pusztán nem voltak felnőve hozzám. (én így látom, soha nem voltam túl magabíztos , és egom sincs sok :) )

Aztán megtaláltam , ráakadtam a lányra, aki egyébként ugyanabba a baráti társaságba tartozott mint én , csak előtte nem nagyon beszélgettünk egymással. Volt nálam egy buli , amire őt is meghívtam, a buli kellős közepén, teljesen véletlenül elszakadtunk a többiektől és beszélgetni kezdtünk kinn a teraszon , órákon keresztül beszélgettünk, megittunk 2 üveg bort is, és senki se zavart be, nem hazudnék ga azt mondanám , hogy életem legjobb órái közé tartoztak azok. Éreztem végre, hogy kapok újat a baszélgetés során, nem csak én adok, láttam a csillanást a szemében, megláttam benne az értékes dolgokat, egy nagyon szép , és inteligens lány, aki tudott értékelni engem. Tudtam hogy meg kell ismételni a beszélgetést, csak kettesben , meg is hívtam magamhoz, ismételten 2 üveg bor mellett órákon keresztül beszélgettünk, és egyzserűen nem fgytunk ki a témákból. (neki ezidőközbe volt barátja, de elég ritkán találkoztak, és nem sokkal e beszélgetés után szétmentek) Azonan a napon , abban a percben megfogalmazódott bennem, hogy nekem ez a lány kell, nekem sükségem van rá , ő az akit egész életemben kerestem , ittvan karnyújtásnyira tőlem, meg tudom érinteni, hallom a lélegzését. Érezted már: Amikor még nem a tiéd , de minden napod jobban telik , a szürke hétköznapjaidból kiemelt és színt hoz az életedbe, minedn nap jobban érzed magad, jól érzed magad olyan emberek között akik közt más esetben szorongsz, Minden percben gondolsz rá, és néha elmosolyods, minden vágyad minden elképzelésed felülmúlja és boldoggá tesz a puszta remény is hogy a tiéd lehet :) Többet éreztem iránta mint barátság, mint lelkitársi viszony, mint szerelem!! Mindennél többet! Tehát ezen beszélgetés után miközben kísértem hazafele is beszélgettünk , azt mondta hogy álom pasi vagyok (Hát ne bízzam el magam)( persze picit spicces állapotban :) ) . nemsokkal ezután mintmár említettem elhagyta a barátja, ekkor kicsit megtört és zavarodott volt ami meg is nyilvánúlt, abban hogy egy sok barátos iszogatás és üvegezés keretében , 2 másik sráccal is smárolt , pedig ő nem ilyen , és ekkor , éreztem hogy belémhasít a fájdalom, és cselekednem kell , most vagy soha, élet vagy halál! Kihívtam beszélni..... hát halál lett mert amikor egy nagyon részletes , ahhoz hasonló vallomást adtam elő neki amit itt leírtam, csak azt hajtogatta hogy köztünk nem lesz semmi és bement.... összetörtem... de feláltam!.. Ő másnap bocsánatot kért és azt mondta hogy nem nagyon emlékszik arra hogy mi történt odakinn , megint elmondtam neki , és mondtam hogy bárhányszor kész vagyok elmondani újra és újra... Hát nem.... kaptam egy nemet.. Be akartam neki bizonyítani, hogy nem csak olyanok vannak akik kihasználják, van olyan aki szereti azért ami , aki kész lenne meghalni érte... De nem... Nagyon féltem a visszautasítástól , de abban a pillanatban magabíztos voltam.. hát .. nem segített rajtam. pár héttel ezután, már el tudott szakadni a volt barátja gondolatától. És azt a hírt kaptam , hogy a legjobb barátommal akar összejönni.... Itt teljesen padlóra kerültem , remegett a kezem, napról napra egyre lejebb kerültem és úgy éreztem hogy nem fogok tudni felállni... Látták hogy szenvedek .. és még össze se jöttök , de megegyeztek hogy egy kicsit várnak , és majd utána... De hát nem lett belőle semmi ... Részben miattam , részben más okok miatt amit a lány nem mondott el...

Elhatároztam hogy nem adom fel! Az enyém lesz , nem hagyom porrá válni és kicsúszni a kezem közül , azt amit eddig kerestem.. De az idő múlásával , a fájdalom , és az érzelmek is enyhültek... Letettem róla.. egy lehetetlen küldetésnek tartom... persze még érzek iránta, és fogok is.. de már nem hajszolom , elkezdtem más halak után kapkodni , kisebb-nagyobb (inkább kisebb sikerrel). Még mindig gondolok rá. Ez egy végtelen történet, ami minden percben bővül...

Talán túl sokat mondtam neki , túlságosan kinyíltam, talán tényleg igaz lenne hogy senkinek nem szabad teljesen megnyílni? Még sírni is látott.... Igen.. miatta sírtam..Srác vagyok, nem szoktam kimutatni túlzottan az ilyen heves érzelmeket , de ő kihozza belőlem az érzékenységet.

Mit gondoltok erről az egészről? (Igen mindig nyugtatgatom magam a szlogenemmel: Life has just begun! - de sajnos ez nem mindig megoldás :\ )