Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ennyire igénytelen lennék?
Van egy fiú, akivel hónapok óta ismerkedtünk. Többször találkoztunk, minden jól alakult, jól éreztük magunkat együtt. Viszont mindig hosszú ujjú felső volt rajtam.
Tegnap voltunk egy baráti összejövetelen, ahol rövid ujjú felsőben voltam és tudni kell, hogy a karom kicsit szőrösebb az átlagnál. Nem erős szőr de látszik, mert sötétebb, mint a bőröm. Eddig soha nem éreztem, hogy ez probléma lenne. Az összejövetel után, amikor már hazaértem leírta a fiú, hogy ő látta a karomat és nem akar ilyen igénytelen lánnyal lenni, úgyhogy többet ne keressük egymást. Nagyon rosszul esett. Nem is az, hogy nem akar velem többet találkozni, hanem, hogy igénytelennek nevezett. Az én fejemben ez sosem fordult meg. A hónaljamat, a lábamat és a fazonomat rendszeresen szőrtelenítem, de a karomat meg sem fordult a fejemben, meg őszinte leszek, olyan drága a kozmetikus, hogy most bele sem férne a havi keretbe ez is. Elég a másik három ára. (Borotvát és habot nem szeretnék, epilálni elviselhetetlenül fáj, gyantázni nem tudom magamnak precízen)
Szóval arra lennék kíváncsi, hogy tényleg ennyire igénytelen ez? Más férfi is így viszonyulna ehhez és emiatt párt találni sem fogok?
20/L










Nem leszek a kedvenced de szerintem is taszító ha szőrös a kar. :-(
Tudom nem tehetsz róla de akkor is.
Szeretem a szőrt pl a fazont kifejezetten imádom vagy pl a pár napos hónalj borostát de alkaron nekem sem tetszik. :-(
A pasi kicsit túl őszinte volt az tény!
De én a helyében finoman jeleztem volna hogy nem szexi.
De szerintem nem csak ez volt az indok csak valamit kiemelt hiszen ezt e dolgot meg lehet oldani otthon hamar.
De ne add fel!
Sok sikert neked.










Hat engem nőként zavar a szor egy másik nőn... ha sötét a szor a karján akkor meg pláne
Én magamon biztos hogy nem tudnám elviselni és biztos hogy leszedetném










https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__1295..
Van, aki nem is szőrtelenít, mégis van párja.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!