Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kezeljem ezt a kollégámmal?
Alapvetően úgy álltam eddig a munkahelyi ismerkedéshez, hogy szerintem nem jó ötlet, nehezített pálya.
Aztán kilépve a komfortzónámból, szembe menve a józan eszemmel, az egyik kollégámmal most mégis elkezdtünk ismerkedni.
Az elején vagyunk, szex még nem volt, de az ahhoz vezető úton már elindultunk...
Bent a munkahelyen persze már egyből kiszúrták, és hát van olyan női kolléga, aki féltékenységből már meg is próbált bekavarni...
Ezzel olyan nyomás került rám, hogy nem tudom mit tegyek. Nagyon befeszültem, fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem.Tiszta ideg vagyok egész nap, sehogy sem tudok megnyugodni.
A kollégám amúgy egy nagyon rendes, jó lelkű srác. Vele kapcsolatban attól félek, hogy van 2 gyereke, és ha odáig jutna a dolog, hogy hogyan fogok velük kijönni. De ez még a jövő zenéje nyilván, csak ez is foglalkoztat azért.
De a legnagyobb félelmem az az, hogy ha valami rosszul alakul, akkor utána hogyan fogunk tudni továbbra is együtt dolgozni.
Én ezeket a helyzeteket nem kezelem jól...
Szóval mindezeket mérlegelve, szerintetek mi a helyes lépés?
Kilépni még most vagy sodródni az árral?
33/N.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#2 mert aztán évekig egymás mellett szenvedni, amikor már legszívesebben leszúrnád a másikat, az annyira egészséges. Csak hogy el lehessen mondani, hogy ők 3 gyerekkel is kitartanak.
Az én közvetlen környezetemben a mozaikcsaládok sokkal jobban működnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
3
Nem fog jól végződni mert még csak elkezdtek randizni, de a kérdező már teljesen ki van. Ő nem fogja bírni a mozaikcsaládosdit. Ez borítékolható.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A gyerekei anyjával kb.1-1,5 éve mentek szét. A nőnek van pasija.
A kollégám szingli, én is az vagyok.
És ha úgy döntök, hogy most kilépek, akkor azt hogyan tegyem, hogy senki se sérüljön?
Azt is figyelembe véve,hogy történt köztünk több.
Mert megbántani nem akarnám őt...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!