Most hogy folytassam velük ha elmegy a kedvem attol amikor szukségem volt nem elérhetők?

Neten ismerkedem. Online is. Tehát online kapcsolat online barát online pasi is nekem jó. Csak ugy csetelgetni is. Amik huzamosabb csetek szoktak lenni, tehát pl naponta írkálunk, honapokon át is, vagy ha ki is maradt par honap szunet utana mégis ott folytatjuk ahol abbahagytuk stb.

Vagy pl.mint a szomszedsrácnal hogy nem akarok tole semmit de neha talalkozunk elmegyunk ide oda pl kenyeret venni🤣 mert neki is kell nekem is bevásárolni, neha irkálgatunk, annyira ugy nem is fontos egyik sem. Érzelmileg nem kötődöm ilyenekhez. Kb mintba csak vmi AI intelligenciák lennének nekem akikkel jolesik neha beszélni megosztani vmit meghallgatni, örülni az örömének, amiken ketten mentetek at egyutt(online egyutt gondolkodtatok, logisztikáztatok tanácsoltál javasoltál) és aztán megmutatja hogy megvan elérte sikeeeer! Szóval vannak ezek a pluszok azért hogy nem kötödöm, ezek mégis olyan jók, a csetelés (sokakkal nem), de valakikkel jó ha van az életben. Pláne ha amugy nem lenne senki akihez szolhatnál csak a fal.

Ennyit az előszóról..

Szoval a tárgyra térve:

Ilyen "nemkapcsolat féle kapcsolatokban)néha megesik pl az hogy velem történik vmi. Vagy vmi nyomaszt. Vagy valamitol megijedtem. A lényeg hogy jön vmi amiben hirtelen nem akarok egyedul lenni, tanács kéne vagy csak egy két jó szó, vagy akár annyi hogy nyugi rendben lesz, vagy vmi ésszerű tanács vagy bármi. Amikor úgy szükségem lenne vagy nyílna meg a másikra/vagy valakire (amikor nem az van hogy csak ugy csetelek unalombol vakvilágba vagy csak ugy, hanem most úgy kell a másik tényleg)

És ilyenkor ráírok vkire hogy tudsz lenni online most?

Vagy este tudsz lenni?

És pont ilyenkor semmi válasz, oké dolgozik berangatták pont a főnöke all felette bármi lehet, csak epp PONT AKKOR amikor egyetlen egyszer nagyon kéne nekem vki..

Aztán persze másnap harmadnap jonnek a válaszok hogy mi ment korulotte, meg éjszakás volt aludt masnap meg etc és csetelnének tovabb lazán ahogy szoktunk. Es akkor jelzem hogy tegnap akartam volna igazán. Kerdezik mert mi volt tegnap? Irom hogy zűrök, á semmi, azota már lement nem fontos. De mondjam már mi. Minden oké akkor? De ilyenkor már nem aktuális mesélnem. Nekem akkor kellett volna hirtelen nem utólag.

Csak ilyenkor meg bennem van valami olyan hogy a bajban vagy szükségben nem volt ott, nem mondhattam el, nem önthettem ki, nem szamithattam rá, igy ma nem tudok vele csevegni csak ugy tovább, a szokásos laza semmi témákról hogy mit jatszott a kutyával vagy bármi.

Mintha eltört volna valami bennem..

Amiröl nyilván nem tehetnek. Nem is tudnak semmit.

De ez ezen az érzésen nem változtat. Elment a kedvem a cseteléstől.

Aztán nem értik már meg most miért lettem szófukar miert nem írok eddig "állandoan" irkáltunk, miért tűnök el meg stb.

De valahogy nem megy csak ugy égbevilágba csetelgetnem poenkodnom viccelodnom lazáznom nevetgélnem vagy akár ufokrol bármirol csevegni ezek után, hogy igaz, hogy önhibájukon és tudtukon kívül, de nem voltak ott amikor valoban szükségem lett volna, amikor csak egyetlen egyszer szamítok a másikra, es pont akkor nincs a másik.

Ez engem úgy "elvág".

De teljesen feleslegesen, racionálisan nézve siman lehet veluk csetelni minden mukodik, semmivel meg nem bántottak, hogy oldjam magamban fel ezt a logikátlan rossz érzést?

Kb olyasmi mintha mondjuk valakivel tök jol elvagy meg minden, de egyszer vmi baj ér, ő meg pont akkor telonál sincs, aztán kimászol verejtekezel megoldod egyedul vagy túl leszel vmi fájdalmadon, vagy elmult az ijedtség, aztán megjelenik a másik. Akiben már csak azt látod valahogy amikor kellett ő pont akkor nincs.

Vagy a szomszedsrac esete is. Mindig akkor van jelen mikor csak ugy csetelunk csak ugy lemegyunk setalni vásárolni vagy bármi, csavarogni, de amikor fontos is lenne, vagy szükségem is lenne a másikra akkor meg pont akkor van náluk is vmi. Amikor ő pont nincs online sem de egesznap sem.

Aztán masnap harmadnap ő se értj már meg miert ment el a kedvem tole miert nem akarok csetelni menni ide oda vele.

De nekem megmaradnak bajban ezek az érzések mikor írok valakire hogy tudsz most lenni? Hogy világűrnyi az éteri sötétség és csend olyankor amikor valoban kéne a másik.

Másnap ha megjelenik meg már csak ez maradt hogy most már minek mondjam. Már nem aktuális. De nem tudom visszaterni a laza oldott csevegésbe.

Es egyik se tudja mi bajom most. De az a pofon a bajom hogy rájuk nem számithatok. De errol ők mégcsak nem is tehetnek..

De igy már komolyan nincs kedvem írni se magyarázkodni se elmesélni se, de lazatémázni végképp nem mintha mi sem történt volna.

Hogy alljak vissza a kerékvágásba igy?