Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Folytassam a próbálkozást?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Big Omikron kérdése:

Folytassam a próbálkozást?

Figyelt kérdés
Szeptember óta kollégiumban élek. Már beköltözésem előtt, augusztusban megismerkedtem egy Zoom meetingen egy lánnyal aki az első pillantás után nagyon megtetszett. Utána egy ideig nem beszéltünk, aztán ő írt rám hogy találkozzunk. Találkoztunk párszor, nagyon jó volt együtt és kb a harmadik alkalom után megcsókoltam. Innen egyértelmű lenne a történet, de mégsem az. Az a bökkenő, hogy barátja van aki egy másik városban lakik. Ezt tudtam a kezdettől fogva (szociális média) és ezért óvatosan közeledtem, de mivel egyik találkozónkon sem hozta fel és továbbra is akart velem kettesben lenni, úgy éreztem megcsókolhatom. Nem voltam erőszakos és nem ellenkezett, nem ment el tőlem, utána meghitt módon még filmet is néztünk. Utána egy napig nem találkoztunk csak chateltünk, aztán újra találkoztunk. Egy összejövetel volt nála és a végén ketten maradtunk. De mivel mindketten nagyon fáradtak voltunk, hamar hazaindultam. Viszont amikor búcsúcsókra került volna sor, elfordította fejét és kikerülte a próbálkozásomat. Az első alkalom után hogy csókolóztunk semmi jelét nem adta hogy nem akar találkozni és szívecskét is küldött online. Ennek ellenére visszautasított. De a barátja továbbra sem került szóba. Szóval nagyon vegyes jeleket kapok. Hozzam fel egyértelműen a témát? Nem szeretném döntéshelyzetbe állítani. Érdemes tovább próbálkoznom?

2020. nov. 8. 15:06
 1/3 anonim ***** válasza:
Őszintén? Foglalt embernél lehet örökre 3. maradsz, nem mondom, hallottam már olyat, hogy valaki otthagyta a másikért, de akarsz te hónapokig szenvedni egy talánért? :/ Meg aztán... lehet jól pofára fogsz esni, lelkileg is megterhelő.. biztos bírnád? Aztán meg lehet a semmiért küzdenél.. ez is benne van, hogy nincsenek komoly szándékai. Egy beszélgetést persze megérne..
2020. nov. 8. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Foglalt embereknél nem próbálkozom, hiszen ha megcsalja a párját akkor nem egyenes jellem, nekem is szemrebbenés nélkül hazudna, nem tudnék bízni benne. Neked is ezt javaslom ha nem akarod bonyolítani az életed.
2020. nov. 8. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Aki képes így viselkedni egy másik pasival úgy hogy közben párkapcsolatban él, az nem egyenes jellem. Nő vagyok, nekem is vannak srác haverjaim, sőt nagyon jó barátaim is, de ennyire nem kerültem közel egyikhez sem. Pláne azóta hogy kapcsolatom van.
2020. nov. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!