Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért találkozik velem, ha nem akar semmit tőlem?
Én F/27. A szitu a következő:
Együtt voltam egy lánnyal (20) nyáron egy hónapig. Ő kirakott akkor, mert közbe jött egy nagyon durva dolog az életébe és egyenesbe kellett jönnie, nem tud rám koncentrálni. Nem volt könnyű, mert nagyon kedveltem a lányt, de megértettem.
Most kb. 2-3 hete felhívtam, hogy hogy van. Mondta örült a telefonomnak, másnap találkoztunk is, beszélgettünk legalább 1 órát, majd a búcsúzáskor, megemlítette, örült a találkozásnak, és reméli lesz még ilyen, csak nehéz időt szakítania.
Nos én azóta bőszen ostromlom: kb. 3 naponta hívom, hosszasan beszélgetünk telefonon, találkát viszont nehéz összehozni, mivel suliba jár és 4 munkahelyen áll helyt.
Egy ilyen telefonbeszélgetés végén megkérdeztem, nem baj-e hogy hívogatom, találkozni akarok vele. A válasza ekkor az volt, hogy nem baj, ha nem értem félre...mert most jó neki egyedül lenni, miután helyre jöttek a dolgai (gondolom nem akar máshoz alkalmazkodni még(?) ) Na, itt kicsit elszontyolodtam, de megkérdeztem, lehet-e találkozás. Benne volt. Most szombaton találkozunk majd.
Kérdésem tehát, miért megy bele a találkába, ha tisztába van az én szándékaimmal, ő viszont kijelentette, jó az egyedüllét számára most?
Barátnak jó vagyok? Esetleg tartaléknak megtart? Miért? Mit gondoljak? Hagyjam, keressek mást?
Köszi, hogy elolvastáok, és köszönöm a válaszokat is előre!
Szerintem a barátságodat akarja megtartani.
Szerintem elsüthetsz egy kis kegyes hazugságot:
pl hogy imserkedsz egy lánnyal nagyon bírjátok egymást..Látod majd a rekcióból,hogy mire gondol.Ha hidegen hagyja akkor barátként tekint rá,emellett vannak olyan emberek,pl(én),akik baráttal soha nem kezdenének el járni.
Persze ezt a blöffölést ne vidd túlzásba,és ne is nagyon sokszor alkalmazd,mivel nem szép dolog amúgy:)
Kutya
Gondolom, nincsen energiája (sem szó szerint sem "lelkileg") egy kapcsolatra, de ettől még bejössz neki.
Mert az megint egy "megfelelési szituáció" lenne, plusszba az öt mellé ami már van neki és a hatodik mellé ami elmondásod szerint a nyáron lecsapott rá.
Mert azért eléggé az elején voltatok még, ha csak egy hónapja jártatok... az még nem az a "biztonságot adó" "tudom hogy akkor is szeret ha mosott rongy vagyok" élethelyzet.
hogy oszinte legyek, felvazolom a helyzeted. a csajnak tetszik a stilusod, a viselkedesed, szeret veled lenni de nem talal eleg dominansnak ahhoz hogy osszejojjon veled ujra. te meg remenytelenul futsz utana, mint vmi kutya, hatha egyszer meggondolja magat ezzel kapcsolatban. elarulom neked, nem fogja meggondolni magat, felti a baratsagotokat. ami valojaban nem letezik hisz ferfi no baratsag nincs, az egyik mindig is tobbet akar a masiktol . . .
sajna tapasztalatból beszélek, és a te érdekedben mondom, ne hagyd hogy kihasználjon, lépj túl rajta és keress egy "értelmes" nőt.
Találkoztunk. 2,5 órát beszélgettünk, jól elvoltunk. Igen, kiderült barát vagyok, annak tekint. Tudja, hogy én, hogyan tekintek rá. Mégis megkérdezte, hogy mikor találkozunk legközelebb. Ez jól esett. De barátnak tekint.
Én akkor is úgy érzem, lehet ebből még valami.
Ti mit gondoltok?
Hát ha tényleg ennyi minden csinál de ráér veled telefonálni
akkor szerintem nincs miért aggódnod.
Jobb lenne oszinten, tiszta vizet onteni a poharba. De ugy hogy kozbe ne is ijeszd el. Leulnek vele a helyedben egyszer nyugodtan beszelni, akar vmi vacsora kereteben, hogy mit erzek, es hogy szamomra o sose fog beleferni a csakbarat kategoriaba. Ugyanakkor megertem hogy nehez most neki, es nem tudna egy kapcsolat elvarasainak megfelelni, es eppen ezert nem is tamasztok iranyaban elvarasokat. Nem fogok hisztizni ha epp nem jut ram ideje, nem kell nekem is "megfelelnie" annyi mas mellett, epp ellenkezoleg. Segiteni szeretnek a problemaiban, mellette allni, nem pedig magam lenni egy ujabb problema. Tudom hogy ugy erzi hogy a jelen eletvitelebe nem fer bele az, hogy pluszban meg valakivel torodjon, foglalkozzon, de en nem is ezt kerem, nem "elfoglalni" akarom az elete egy reszet, csak jelen lenni benne, es melleallni.
Utana mondanek vmi olyasmit hogy nem kell egybol erre valaszolnia, hagyok idot, dontse el, nem akarok raeroltetni semmit, viszont ennek ami most van nincs ertelme, mert ez onbecsapas es onkinzas. Hivjon ha eldontotte vagy az igent, vagy a nemet, de amig csak annyit tud hogy "egyelore ugy erzi hogy meg nem all keszen erre", addig kap idot.
Aztan reagal majd valamit, ez mar rajta all.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!