Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hihető az, hogy csak azért találkozik valaki személyesen egy interneten megismert lánnyal, hogy megmondja, nem akar tőle semmit, mert családja van?
Én beszéltem meg vele találkát (feleség), mert kíváncsi voltam, mit keres egy társkereső oldalon. El is jött. Először köpni- nyelni nem tudott, mert nem számított rá, hogy én leszek ott.
Aztán mondta, hogy kíváncsi volt a lányra, ezért nem üzenetben mondta el, hogy nem akar semmit tőle a családja miatt.Azzal védekezett,hogy nem öltözött át (olajfoltos farmer volt rajta), nem vitt virágot, a kocsiból nem vette ki a gyerekülést.Valamint az öccsével oda beszélt meg találkozót ugyanabban az időben, hogy ne legyen egyedül, mikor megmondja. És ha nem ment volna el a lány, akkor üzenetben mondta volna el mindezt.
Nem. Eleve ha nős vagyok, nem ismerkedek az interneten, legfőképp nem beszélek meg találkozót. (Ha mégis ismerkedem, barátilag teszem, és az elején leszögezem, hogy nős vagyok.)
Mellébeszél.
Ez elég hihetőnek tűnik. Ha randizni akart volna nem olajos ruhában megy, nem hagyja a gyerek ülést a kocsiban és nem hívja oda a testvérét.
Velem volt egy olyan eset, hogy találkoztam egy sráccal még régen, az első tali után kiderült, hogy nem szeretnék tőle semmit, aztán amikor felhívott mondtam neki, hogy találkozzunk. Találkoztunk és elmondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem szeretnék semmit tőle. Erre megkérdezte, hogy ezt miért nem közöltem vele telefonon, felesleges volt odahívnom. Amiben igaza is van, viszont én szerettem volna megtisztelni azzal, hogy személyesen és nem telefonon intézem el a dolgot.
Az persze más kérdés, hogy a férjed miért ismerkedik lányokkal az interneten, még ha nem is akar tőlük semmit.
Azért ismerkedik, mert flörtölgetni akar... amíg ezt a határt nem lépi át, addig ez csak ártalmatlan időtöltés...
üdv 25/L
Szia!
Szerintem meg nem találkozott volna a lánnyal,ha nem akart volna tőle semmit.
De azt is eltudom képzelni,hogy "csak" megakarta magának nézni a csajt élőben,és ott dőlt volna el,hogy akar-e bármit is.
Mindenesetre most kicsit hasonló helyzetben vagyok,ugyanis láttam hogy a barátom írogat más nőknek....Nem tudom,hogy szó esik-e találkákról,de én úgy gondolom,hogy ha ír másnak,akkor már gond van.
Ezért most fontolóra veszem a kapcsolatunk folytatását.
:) Amúgy, az eszedbe jutott már, hogy Te saját magad keltetted fel ISMÉT a férjed érdeklődését..? Szerintem beszéld meg vele ezt a "dumálgatok lányokkal" dolgot... Mond, hogy ez neked nem túl jó... És hogy ő hogyan reagálna fordított esetben, ha te gyűjtögetnéd neten a bókokat kiéhezett pasiktól...Szerintem, ezen el fog gondolkozni...
:) üdv 25/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!