Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rosszul érzem magam, ilyen egy párkapcsolat?
Ez az első kapcsolatom, így túl sok viszonyítási alapom nincs.
Nekem a barátom már régóta tetszett, mert közös a baráti társaságunk. Az első randink előtt hónapokat beszéltünk üzenetben is, akkor nagyon egy hullámhosszon voltunk.
Az első, második randik is jók voltak, a másodikon mondtam, hogy én nem szeretnék a sokadik lány lenni nála, akinek akkor ír, ha éppen unatkozik. Akkor megbeszéltük, hogy egyikünknél sincs más és rendesen együtt vagyunk, monogám szinten.
Azóta a kapcsolatunk annyi, hogy egy héten párszor eljön hozzánk, vagy rendelünk, vagy főzök, esetleg elmegyünk együtt boltba. Filmezünk és szexelünk, aztán másnap délelőtt megy haza, vagy esetleg marad ebédre. De ennyi, semmi mást nem csinálunk.
Nem várom el, hogy minden randit ő szervezzen meg, tök sok mindent javasoltam már.
Most, hogy jobb az idő, menjünk el pár napra valahová, akár külföldre (Szlovénia, Ausztria pl.). Nem, ő fáradt, nincs kedve vezetni.
Menjünk el a Dalí kiállításra, vagy valamelyik múzeumba. Nem, ő nem szereti a kiállításokat.
Menjünk el valami különlegesebb étterembe, vagy próbáljunk ki egy új helyet. Neki nincs kedve most kimozdulni...
Ülünk itthon, mint két nyugdíjas, pedig én 20 éves vagyok, ő 23.
Azt hittem, hogy a kapcsolat eleje az "izgi rész", megyünk majd erre-arra, programokat szervezünk, randizunk, erre az a max. izgalom, hogy a somlóim helyett véletlenül profiterolt küldenek ki...
Vagy én vártam, idealizáltam túl sokat ezt az egész párkapcsolatosdit?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem vagytok egymásnak valók,te pörgösebb vagy,ö meg otthonülö.
Abban sem vagyok biztos ,hogy úgy igazán szeretne téged...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én is ilyen voltam, utólag kár volt.
Azóta bicajozom és pörgősebb munkára váltottam, koncertekre járok.
Ha tehetem sétálok, pár megálló nem távolság.
Sajnos ehhez kellett a szakítás.
Vagy beszélj vele, vagy hagyd ott ha neked ez nem jó így.
És légy erős ha hiányzik is, mindkettőtök érdekében.
Egyébként ha amúgy elvagytok, igazán kimozdulhattok. Beszélj vele aztán majd látod mi a helyes döntés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!