Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy vágjam ki magam abból, ha írt egy oktatóm, amit én félreértettem?
Az ő csoportjában voltam szemináriumon, évközben volt párszor, hogy írt Facebookon, hogy elmarad az óra, mert nincs Pesten, vagy megbeszélése van, dolgozik (nem csak az egyetemi munkája van) stb. De ez tényleg ennyi volt, hogy leírta két mondatban, hogy elmarad az aznapi óra, és szóljak a többieknek.
Az e-mailjeire ritkán válaszol, szerintem ami a hallgatóktól érkezik, meg sem nyitja, viszont nekem elég sürgős lett volna valami, két e-mailre sem érkezett válasz, így ma írtam neki Facebookon emiatt. Utána kérdezte, van-e még vizsgám, hogy megy a vizsgaidőszak, szóval ilyen tipikus small talk volt. Majd mondta, hogy valamikor megihatnánk valamit akár... Ehhez hozzátartozik, hogy még a vizsgák előtt a csoporttal is volt ilyen terv, azt hittem, neki is szólt valaki és arra céloz, úgyis én közvetítettem a félév során mindent.
Azt írtam vissza, hogy említem a többieknek majd, bár már van, aki végzett és hazament Pestről, de hátha összejön. Erre válaszolta, hogy igazából ő kettesben gondolta, de megérti és elfogadja, ha nekem nincs kedvem. Majd utána gyorsan el is köszönt.
És így visszaolvasva tényleg annyira egyértelmű, de akkor, abban a pillanatban nekem ez eszembe sem jutott. De most akkor kezdjek el magyarázkodni, hogy amúgy lenne kedvem hozzá, csak kb. sosem ismerkedek pasikkal, emiatt nehezen esik le, ha valaki kettesben akar velem lenni? Az meg nekem lenne ciki...
Szóval a lényeg, hogy szívesen mennék vele, de így, ezek után, nem tudom, hogy hozzam fel. Bármi ötlet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Egyébként én erősen arra tippelek, hogy játszik veled.
Leírhatta volna simán, hogy kettesben. Pluszban igazából nincs mit magyarázkodni, mert egyértelmű, hogy félreértetted, hiszen nem volt világos, meg leírtad, hogy úgy értetted.
Nem létezik, hogy felnőtt okos férfi annyira hülye lenne, vagy annyira bedurcizna, amikor ő követte el a hibát.
Őszintén szólva nagyon rafkós és egy percet nem szentelnék rá! Játszmázik, nem őszinte, azt várja, hogy te teperj! Hányadék. 🤮
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Figyi, nem kell ezt ennyire túlbonyolítani.
Mutatom a választ: jaj, bocsánat, félreértettem, mert a csoporttal is terveztünk ilyesmit, de én is szívesen találkoznék (vagy vmi ilyesmi).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Írhatta volna még a félreértés után nyugodtan, hogy:
"Bocsánat, úgy értettem, hogy kettesben, lenne hozzá kedved?"
Érted... Teljesen másképp jön le. Most ő azt várja, hogy "magyarázkodj" mutasd meg, hogy oda vagy érte, aztán szépen "elintéz" azt eldob, mint a használt óvszert.
Mibe fogadunk, hogy nem te vagy az első áldozata?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#8:
Ha eddig sose hívta el, mindig közösen mentek valahová a többivel, a kérdező hozta össze a társaságot, akkor hogyan lehetne már azt hinni a kérdezőnek, hogy csak ő rá gondolt? Vagy ha már egyszer leírta, hogy nem tudja, hogy össze tudja-e hozni a társaságot, akkor miért mondja el mégegyszer személyesen? Mit érthetett félre a pasi, amikor ő volt félreérthető míg a kérdező világosan kifejtette, hogy mire gondolt? Az a normális, hogy egyértelműen italra hívja (nem kell, hogy randi legyen a cél) és az, hogy miután az ő részéről félreértés történt, mert értelmetlenül kérdezte meg, akkor elnézést kér és világosan rákérdez, hogy akar-e kettesben talizni.
Ez egyszerűen játszma, nem kínos kibúvó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!