Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tetszik egy tanárom, hogyan kéne felhívni magamra a figyelmét?
Harmadéves vagyok az egyetemen.
Idősebb nálam (40+), de fura mód vannak közös ismerőseink, barátaink. Így már korábbról is ismertem, hallottam róla ezt-azt, de személyesen nem lettünk egymásnak soha bemutatva. Két féléven át fog tanítani, előadást is, szemináriumot is. Előadáson ugye ott van 150+ fő, de szemináriumon 25-en vagyunk és hozzá vettem fel az órát ebben a félévben.
Szóval örülnék, ha tudnátok tanácsot adni, mivel hívjam fel a figyelmét magamra. :D Nem akarok túl direkt lenni, vagy nyomulós, hogy kínos legyen. A közös barátokat sem akarom kerítőnek használni.
Az egyetem mellett vannak más munkája is, két cégnek a vezérigazgatója. Az egyik folyamatosan fogad gyakornokokat az egyetemről, arra is gondoltam, hogy később erre is rákérdezek nála, hogy hogyan is működik ez, lehet-e tanév közben is jelentkezni stb. De túlbuzgónak sem akarok azért tűnni.
Volt már ilyen kapcsolatokra példa az egyetemen. Elárulom, vagy szakítás, vagy pedig házasság lett a vége.
Nem tudom, kicsit nekem karót nyeltnek tűnsz. Aki szigorúan veszi a szabályokat, nem ismerkedik, nem ragadja meg a lehetőségeket. Lazíts, jobb lesz úgy az élet, hidd el! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
> Nem tudom, szerintem sok közöd nincs hozzá, hogy milyen korosztályból szeretnék választani.
halistennek nincs, de ha mar feltetted a kerdest, hogy szoljunk hozza, megtettem.
sok sikert:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
részlet az ELTE etikai kódexéből:
Az Egyetem elítéli, ha bármelyik polgára visszaél vélt vagy valós hatalmi helyzetével. (ide tartozik a dugás is)
részlet a BME etikai kódexéből:
Etikai vétség az alá-fölérendeltség kihasználása a munkaviszonnyal nem közvetlenül összefüggő helyzetekben.
Szakmai előmenetel (pl. jó érdemjegy, előnyös pozíció stb. megszerzése) érdekében ne ajánljon fel, ne kérjen és ne fogadjon el anyagi, szexuális vagy más egyéb szolgáltatást. (ha dugtok, miközben tanít téged, nyilván nem fog tudni objektíve értékelni téged)
minden egyetemnek van ilyen etikai kódexe, és benne áll, hogyan szankcionálják, és a vezetőkre is vonatkozik, így a tanszékvezetőre.
konkrétan az állásával játszana...
ha van esze, nem megy ebbe bele! sztem nem érsz annyit, h. a karrierjét eldobja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
21
van gerincem, szabálykövető vagyok, és próbálok tisztességesen élni, próbáld ki te is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
a 23-hoz
Összeférhetetlenség áll fenn, ha az oktató vele rokoni, baráti, esetleg vele ellentétben álló hallgatót vizsgáztat. (ha a szeretője leszel, ez arra vonatkozik)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
26 képzeld, hogy nem! ha erre bazírozol, meg fogsz lepődni.
a világ nem aszerint működik, h. a te gátlástalanságodat szolgálja.
Nem fogok meglepődni. Mert mint írtam, volt már erre példa. Semmilyen szankció nem követte a színrelépést. Volt, ahol szakítás lett a vége, máshol házasság és gyerekek.
Első körben ismerkedni szeretnék vele, nem házasságot. :D
Három másik oktató is tartja az előadást a tárgyból, szóval még vizsgáznom sem kell nála, ha úgy van.
És de, a világ pont úgy működik, hogy általában az jut előre, aki rugalmas. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
28
remélem, pofára esel, sztem az kellene neked ahhoz, h. gerincet kezdjél növeszteni.
Miért esnék pofára?
Nem randira fogom hívni, csak megadom az esélyt arra, hogy valami történjen. Ha nem veszi a lapot, vagy úgy érzem, nem vevő ilyesmire, akkor sem történik semmi. Majd jövő héten kiderül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!