Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan van bűntudatom, amiért így léptem ki az ismerkedésből?
Megismerkedtem egy lánnyal, aki elsőre nagyon szimpatikusnak tűnt. Interneten elkezdünk beszélgeti. Két hétig írogattunk, nem csetelés volt, hanem egy-egy hosszabb üzenetváltás, kisebb, rövidebb levelek.
Két hét után találkoztunk, először egy kávézóban beszélgettünk, majd néhány nappal később elmentünk kirándulni.
Utána héten nem találkoztunk és alig beszéltünk. Minden nap volt valamilyen programja, színház, koncert, barátokkal kirándulás, foci meccs stb.
A két randi jól sikerült, viszont ezt leszámítva szinte nem igazán beszélgettünk. Napi egy-egy üzenetváltás volt, az is este. Tehát folyamatos beszélgetést nem sikerült kialakítani, mindig volt valami fontosabb dolga és csak lefekvés előtt írt nekem egy üzenetet, bár ez igaz mindig hosszabb volt.
Már egy hónapja volt, hogy "beszélgettünk", jött a hosszú hétvége. Már nagyon vártam, úgy terveztem, hogy mindketten ráérünk, majd beszélgetünk vagy telefonálunk, vagy összehozunk valamit. Viszont egy barátnője hazajött külföldről, együtt mentek meccset nézni, táncházba meg kirándulni. Ezt nekem előre nem mondta. Én szerettem volna vele beszélgetni, viszont másfél-két napig egyáltalán nem is keresett. A teljes hosszú hétvégémet tönkretette. Otthon ültem, rosszul esett, hogy itt van három szabad nap és semmit sem fordított rám belőle.
Hétfőn elhatároztam, hogy véget vetek az ismerkedésnek. Írtam egy levelet, amiben ténylegesen volt egyfajta feszültség a részemről. Úgy éreztem, hogy a sok várakozásban kimerültem. Mellőzöttnek éreztem magam, úgy éreztem, hogy ő nem is érdeklődik irántam.
Írtam neki egy hosszú üzenetet, ezt követően négy napig ment az adok kapok. Nagyon ingerült hangvételű beszélgetés volt, azt írta, hogy igaztalanul vádaskodok, hogy nem érdelném, csak korábban voltak rossz tapasztalatai, fokozatosan akar ezért ismerkedni, hogy alaptalanul ne kezdjen el máshoz kötődni, előtte racionálisan meg akarja ismerni.
Én úgy éreztem, hogy egy hónap alatt mindent megtettem az ismerkedés során, de kimerültem a várakozásban. Mondtam is neki, hogy egy hónap alatt nem az az elvárásom, hogy jöjjünk össze, hanem az, hogy legyen egy folyamatos beszélgetés, ne csak egy rövidke levél valamikor este tíz után.
Úgy érzem, hogy jogos volt, amit mondtam neki, viszont lehet, hogy nem kellett volna ennyire ingerült stílusban. Jogosan van bűntudatom amiatt, hogy ingerült stílusban írtam?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kell, hogy bűntudatod legyen, de nem értem, miért nem volt egyértelmű, hogy ez a lány igazából nem akar tőled semmit. Ez már abból látható, hogy alig kommunikáltatok és minden fontosabb volt nálad.
Mikor én fiatal és szingli voltam pár éve, ha tényleg bejött az aktuális pasi, alig vártam, hogy beszéljünk vagy találkozzunk, nem ráztam le mindenféle okkal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudom, mit fed az "ingerült stílus"... Bizonyos határokat azért nyilván nem jó átlépni, de időről időre végülis mindannyian megtesszük, ez már csak ilyen.
Szerintem teljesen érthető a reakciód. A lány elérhetetlennek és érdektelennek mutatkozott hosszú időn keresztül, és nem játszott nyílt lapokkal. Érthető, ha elfogyott a türelmed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Találkoztam hasonlóval.
Nem egymást keresitek.
Te valamilyen szinten elkezdtél tervezni , és kötődni , ő meg még nem igazán.
Mások az igényeitek is valószínűleg.
Ne legyen bűntudatod az ilyen nővel ( vagy férfivel ) nehéz tervezni , lehet hogy később is csak szenvedtèl volna vele.
Neki meg lehet hogy az lenne a legjobb , ha a jelenlegi èletvitelèhez kapcsolódóan találkozna valakivel, akihez tud kötődni / vagy csak beépíteni a sok jöves-menèsbe és csak osszejàrni szexelni mert lehet hogy csak ennyire van igénye, vagy ideje - utána meg mehet tovább csavarogni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Teljesen fölöslegesen írtál szerintem egy regényt. Ha igazán érdekelted volna, akkor nem lett volna ennyire szűkszavú.
"Pl. olyanokat mondtam neki, hogy nincs közöttünk folyamatos, organikus beszélgetés, hanem "egy multi cég állásinterjújának HRes része" zajlik közöttünk."
Minden célzott ismerkedés így indul. Úgy értem a célzottat, hogy nem az történik, hogy ismerősök egymásba habarodnak, hanem eleve azért akarod megismerni, hogy legyen köztetek kapcsolat
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
6
Azt hittem szitkozódás és személyeskedés felé ment el a dolog, de emiatt igazán nincs miért bűntudatot érezni. Az ember nem kell mindig a legelslegudvariasabb kedveskedéssel kommunikáljon, néha kifejezetten jó, ha tudunk nyersek és egyenesek lenni.
Annyit viszont talán leszűrhetsz a dologból, hogy ha valaki ilyen sok ideig húzza-nyúzza a dolgot, kerüli a találkozást, nem szakít rád időt, akkor érdemes hamarabb venni az adást.
All in all, szerintem (a leírtak alapján) egyikőtök sem szenvedett életre szóló sérelmet, úgyhogy hagyd a csudába az egészet.
8-as.
Egyetértek, hogy így indul egy célzott ismerkedés, csak nyilván egy hónap utána már azért nem itt kellene tartani. Nem az az elvárásom, hogy egy hónap ismeretség után tárja fel minden titkát stb. Hanem én azt hiányoltam, hogy nem volt folyamatos, organikus a beszélgetés. Egy állásinterjúhoz hasonlítva úgy nézett ki, mintha egy állásinterjúztató minden este valamikor 21:00-0:30 között elküldi a kérdést (mi a kedvenc filmed, ételed, hová jársz kirándulni), amire én megírtam a választ, a reakció szintén másnap este 21:00-0:30 között érkezett meg, kiegészítve azzal, hogy ő erről mit gondolt, majd jött a következő kérdés (milyen gyakran nézek sorozatokat stb.).
Úgy éreztem, hogy ez sehová nem vezetett. Összehasonlítási alap egy másik ismerkedés. A lány kérdezte, hogy melyik könyvet olvastam utoljára. Elmeséltem, hogy melyiket. Láttam a reakcióját, hogy valami baj van, és elmesélte, hogy amikor ugyanezt a könyvet olvasta, pont akkor halt meg a testvére és soha nem tudta újra elővenni, soha nem fejezte be. Szóval ennek az utóbbi beszélgetésnek volt valami többlet tartalma, nem csak egy felületes HR-es csevegés. Volt benne őszinteség.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!