Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ennyire felszínes még sosem volt a társkeresés mint manapság az online tér idejében?
Ez is olyan, hogy vegyesek a tapasztalatok és érzések.
Én felszínesnek látom. Más barátnőm nem látja annak, szóval megoszló. Ott is vannak kivételek, nem egy barátnőm társkeresőn találta meg a párját.
Én azt látom (és tudom, a kérdés nem erre vonatkozott), hogy sokszor a fő probléma, hogy 1. az ember nincs tisztában saját magával, és nem szereti saját magát, mástól várja majd, hogy kihozza ebből az állapotból és izgalmassá tegye, ezért görcsösen keres párt, ami érződik.
2. A média nagyon azt hirdeti, hogy az ember lecserélhető bármikor, és csak a fiatalság számít, semmi egyéb.
Na, ha ez a két gond megszűnne, sokkal könnyebb lenne.
3
“2. A média nagyon azt hirdeti, hogy az ember lecserélhető bármikor, és csak a fiatalság számít, semmi egyéb.“
Igen, nekem is úgy tűnik, hogy a társkeresés olyan lett mint egy bevásárlás. Tehát mintha nem is emberi lényekről beszélnénk érzelmekkel, vágyakkal, öntudattal.
De ez is biztosan jót tesz a konzumerizmusnak, ugyanis mielőtt valaki elér egy minimális értéket a társkeresés piacán, meg kell vennie ezt meg azt, ilyen meg olyan szolgáltatásokat kell igénybe vennie.
Például fenn kell lenned közösségi médián is, minél többöm, mert milyen gyanús és lúzer az aki nincs fenn? Ez pedig jó ezeknek az oldalaknak mert gyűjtik az adatokat, reklámoznak stb.
3. vagyok
Valahol én is így látom. Ugyanakkor az én korosztályomban, és a nálam idősebbeknél (26 vagyok) még úgy tapasztalom, hogy nem mindenkinek van közösségi oldala, sőt.
Ami pozitívum.
Viszont ugye most a többségről beszélünk, és tényleg beépül az agyba a sok reklám. Na meg ha nézzük a TV-t, akkor is ilyen rénctalanító, ilyen hajfesték, ilyen pipere kellék...nem egy pasi mondta már nekem, hogy a "nők 30 éves kor felett már nem annyira kelendőek". :) Gusztustalan.
Viszont én azt mondom, hogy k*va nehéz társat találni, de nem lehetetlen. Eygszerűen amíg nem jön, élvezni kell az életet. Én 3 évig voltam szingli, és bár vágytam társra, elmentem programokra, és élveztem, hogy szabad vagyok. Olvastam, rengeteget kirándultam, stb.
Kell a társ, de ha nincs, akkor érdemes élvezni az egyedüllétet, az idő repül mint a sz*r.
Én sajnos nem vagyok időutazó, szóval nem tudom.
De azt igenis tudom, hogy a külső megjelenéssel kapcsolatos elvárások az egekben vannak.
Régen is nagyon fontos volt az embereknek a külső megjelenés, de azt tisztálkodással és Öltözködéssel tudták elérni. Pl a viktoriánus angliában kb minden újságban reklámoztak valamilyen kitömő párnácskát, amivel a ruha alatt tökéletes alakot lehetett varázsolni mindenkinek. Férfinak, nőnek egyaránt. Mindenki tudta, hogy a ruha alatt 568 réteg cucc van, de az emberek elfogadták hogy nem lehet mindenki a divatos alak megtestesítője.
Ma ha valakiről kiderül, hogy alakformálóval meg szivaccsal csinál magának Kim Kardashian alakot, az kb felháborító és becsapás.
Ismerkedni mindig felszínes dolgok alapján ismerkedtek az emberek.
Aztán ahogy az idő halad úgy megismerik egymást, és vagy elmélyül vagy szét mennek.
7
Ki az átlag neked? Tom Cruise már az?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!