Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Adjak egy újabb esélyt a második randira?
Facebook társkeresőn hozott össze a sors azzal a férfival, akivel ma találkoztam.
A képei alapján megnyerő volt. A modora, stílusa, kezdeményezőkészsége szintén. Ezért nem is haboztam, miután randira hívott.
Ma kora délután találkoztunk Budapesten, a belvárosban. Szerencsére, mindketten az évi végi szabadságunkat töltjük, így hamar sor kerülhetett erre.
A randi élőben is nagyon jól alakult egy bizonyos pontig. Beültünk egy kávézóba, majd utána sétálni mentünk. Végig gálánsan és figyelmesen viselkedett. Engem teljesen megnyert magának. Ezt követően sétálni mentünk. Itt már felszabadultabban beszéltünk.
Ekkora némi szorongást észleltem. Közölte, hogy valamit el szeretne mondani. Könnyen lehet, hogy ezzel elvágja magát előttem, de úgy érzi, hogy az első pillanattól fogva őszinte kíván lenni. Korábban meglehetősen intenzíven ivott és drogozott. Magyarán függő. Felépülő függő, aki másfél éve tisztán, szermentesen él.
A munkája és hobbija mellett pszichológushoz és névtelen, önsegítő csoportokba jár.
Mit mondjak...Engem nagyon meglepett. Meg nem mondtam volna róla, hogy rehabon és hasonló előlete volt. Jó munkahelye van, intelligens, igényes megjelenésű. Szeretném, ha ilyen párom lenne, viszont a függősége elbizonytalanított...
Gondolkodási időt kértem. Alapvetően még így is sokkal inkább hajlanék a folytatásra, de bizonytalan is vagyok. Nem szeretnék megsérülni. Ugyanakkor, bűntudatom is van, amiért ítélkezem. Nyitott gondolkodású nőnek tartom magam és mégis előítéletek munkálkodnak bennem, holott sokkal inkább lenyűgözhetne, hogy ez a férfi vette a bátorságot és tett azért, hogy változtasson magán.
Ha nem lett volna ez a vallomása, én a nyakába borultam volna. Őszintén a segítségetek kérem.
Adjak még egy esélyt vagy inkább az elején szakítsam meg ezt a kibontakozófélben lévő kapcsolatot?
28/N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én is azt javaslom kérdező, hogy add meg az esélyt.
Csak annyit tanácsolok, hogy ha bármikor visszaesne, azonnal lépj le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!