Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Adjak egy újabb esélyt a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Adjak egy újabb esélyt a második randira?

Figyelt kérdés

Facebook társkeresőn hozott össze a sors azzal a férfival, akivel ma találkoztam.


A képei alapján megnyerő volt. A modora, stílusa, kezdeményezőkészsége szintén. Ezért nem is haboztam, miután randira hívott.


Ma kora délután találkoztunk Budapesten, a belvárosban. Szerencsére, mindketten az évi végi szabadságunkat töltjük, így hamar sor kerülhetett erre.


A randi élőben is nagyon jól alakult egy bizonyos pontig. Beültünk egy kávézóba, majd utána sétálni mentünk. Végig gálánsan és figyelmesen viselkedett. Engem teljesen megnyert magának. Ezt követően sétálni mentünk. Itt már felszabadultabban beszéltünk.


Ekkora némi szorongást észleltem. Közölte, hogy valamit el szeretne mondani. Könnyen lehet, hogy ezzel elvágja magát előttem, de úgy érzi, hogy az első pillanattól fogva őszinte kíván lenni. Korábban meglehetősen intenzíven ivott és drogozott. Magyarán függő. Felépülő függő, aki másfél éve tisztán, szermentesen él.


A munkája és hobbija mellett pszichológushoz és névtelen, önsegítő csoportokba jár.


Mit mondjak...Engem nagyon meglepett. Meg nem mondtam volna róla, hogy rehabon és hasonló előlete volt. Jó munkahelye van, intelligens, igényes megjelenésű. Szeretném, ha ilyen párom lenne, viszont a függősége elbizonytalanított...


Gondolkodási időt kértem. Alapvetően még így is sokkal inkább hajlanék a folytatásra, de bizonytalan is vagyok. Nem szeretnék megsérülni. Ugyanakkor, bűntudatom is van, amiért ítélkezem. Nyitott gondolkodású nőnek tartom magam és mégis előítéletek munkálkodnak bennem, holott sokkal inkább lenyűgözhetne, hogy ez a férfi vette a bátorságot és tett azért, hogy változtasson magán.


Ha nem lett volna ez a vallomása, én a nyakába borultam volna. Őszintén a segítségetek kérem.


Adjak még egy esélyt vagy inkább az elején szakítsam meg ezt a kibontakozófélben lévő kapcsolatot?


28/N



2021. dec. 30. 17:25
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
88%

Hát ez nehéz kérdés. Pont tegnap olvasgattam egyébként a drogosokról meg erről a függőségről, többen is leírják hogy a függő örökre függő marad, maximum tiszta. Engem kicsit megrémít a dolog őszintén, mindenkiből nagyon mást hoz elő.

Nekem volt egy barátnőm (barát barátnő, nő vagyok) aki gimi vége fele kezdett el kábítószerezni. Viszonylag ritkán láttam becuccozva, sokszor meg se tudtam volna róla mondani. Pont ezért egy idő után már nem tudtam mikor van szer hatása alatt és mikor nincs. Mint hozzá közel álló engem nagyon megviselt, nem tett jót a viselkedésének, nem tudtam mikor "hogy" van, mennyire vehetem komolyan.


Ezt neked kell eldöntened és tudnod hogyan állsz ehhez. Én spec érzékenyebben (pont emiatt) de ez egyéni döntés.


Tudd vállalni magad iránt azt a felelősséget, hogy ha parányi jelét is látnod a negatív hatádainak rád, ha azt látod agresszív lesz, labilis stb annak ellenére kitudj lépni, ha épp totál szerelmes vagy.

2021. dec. 30. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
41%

A drog és az ital akkora fokú függőség, hogy én nem játszanék ezzel ha őszinte volt ha nem. 28eveseb gondolom olyan párt keresek magadnak akire számíthatsz hosszú távon és mindig ott van ha kell, nem ver át.. sajnos a drog és az alkohol ilyen.


Ez a te döntésed, de kutyából nem lesz szalonna.


32/F

2021. dec. 30. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
66%
Őszintén szólva nem a legjobbat hozza ki az emberből egyik sem. Agressziót, labilis viselkedést, hazugságokat, erőszakot... Szerintem jobb azelőtt visszavonulót fújni, mielőtt beleszeretsz.
2021. dec. 30. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
73%
Nos nyilván nem szép olvasni az igazságot, #2 leírta feketén fehéren.
2021. dec. 30. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
92%

Én 8 évig drogoztam, és 7 éve teljesen tiszta vagyok, sportolok, haladok a céljaim felé, jól érzem magam.


Az, hogy a függő örökre függő marad nem igaz. Itt a személyiségfejlődés, és a megfelelő terápiás metódus megtalálása a cél, ami feloldja a pótcselekvés mögötti valós blokkot. Ha valaki visszaesik, akkor nem lett megfejlődve a probléma.

2021. dec. 30. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
49%
Ezt mindenki döntse el magának. Kérdező ha kell egy plusz probléma akkor tessék itt a pasi. De majd ha azon kapod magad, hogy ott a közös gyerek apa meg 2cm pulillákkal megy haza akkor majd gondolkozol egy kicsit. Nem mondom hogy ez lesz, de van rá esély.
2021. dec. 30. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
88%
Mi a kérdés? Elmondta neked az elején ,nem titkolta el bejön neked te is neki ,akkor? Meg kell próbálni ennyi! Sok embernek vannak hibái az életben de ez nem azt jelenti ,hogy nem hozzák helyre sosem!
2021. dec. 30. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Őszintén szólva, nem számítottam ennyi negatív hozzászólásra. Utána olvastam. Igen, ez egy betegség, amivel lehet tünetmentesen együtt élni. Én eldöntöttem, hogy nem leszek ilyen szűklátókörű. Adok egy esélyt ennek a férfinak! Nem kívánok olyan előítéletes és élből mindent elutasító lenni, mint a magyar társadalom többsége.


Ettől függetlenül köszönöm a válaszokat. Megerősítettetek az elhatározásomban.

2021. dec. 30. 20:36
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Én örülök hogy adsz neki egy esélyt. Szerintem megérdemli bátor embernek tartom azt aki leszokik az ilyesmikről. Érdekes hogy nem olyan régen meg azt kérdezte itt valaki hogy xy éve leszokott a piáról lenne e esélye párt találni. A kommentek többsége igen persze van rá esélye meg mindent bele stb stb sokan írták hogy náluk lenne esélye ilyesminek itt meg mindenki csak lefikázza a kérdezőt. Én elítélem azt aki nem hajlandó letenni ezeket de aki leteszi szerintem megérdemel esélyt egy normális kapcsolatra. Tény hogy amint vissza szokik repül.
2021. dec. 30. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem add meg neki az eselyt. Oszinte volt es ezt a legelejen tisztazta es a te kezedbe adta a dontest. Szerintem megerdemel egy eselyt :)
2021. dec. 31. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!