Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, első randinál mit szólnátok egy ilyen programhoz?
(Komoly kapcsolat a cél, ezt leszögezném.)
Pár hete beszélgetünk (netes ismerkedés) és mivel nem minden nap vagyunk aktívak, kissé elfoglaltak is vagyunk, így kitaláltam, hogy valamelyik nap elhívom egy találkozóra, (fél órányira lakik) de mielőtt rákérdezek, megtudakolom hogy mi a kedvenc étele, azt elkészítem. Úgy tervezem, hogy délelőtt találkoznánk, elsétálnánk a Duna - partra, beszélgetnénk, onnan hozzám jönnénk, de addigra már meg lenne főzve, sőt, lehet előre ki is merem, ha rizst készítek, megformázom, ha krumplit, feldíszítem, ha hús van mellé, a pörköltet / szószt is “szépen” mellé rakom, tehát akármit is fogunk enni, azt gusztusosan tálalom.
Tudom, hogy szereti a kávét, így azt is úgy fogom “tálalni” hogy a tejhabosítót használva a felhabosított tejet úgy öntöm a kávéba, hogy valamilyen alakzat legyen rajta látható, a szív a legegyszerűbb. Talán a legszebb is.
Tudom milyen filmeket szeret, letöltök párat és ebéd után filmezünk, utána beszélgetünk még egy kicsit. Egyelőre ennyi, első találkának remélem megfelel neki. Persze nem ragaszkodom sem a sorrendhez, sem a programokhoz, de mindenképpen meg akarom lepni kajával.
Le akarom nyűgözni. :D
Szerintetek?










Egy odaado no aki programot csinal főz es a pasi kedveben akar járni pedig meg egyutt se vannak
Milyen alternstiv univerzumbol csöppentel ide bogaram, ellennek varázsolva ha valaki ennek akar a felet is megtenne ertem :, (















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!