Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Komolyan vennétek egy ilyen férfit?
40éves albérletben lakik, volt egy 13éves kapcsolata, ami kudarcba fuladt, és 1éve szingli.
A legjobb barátja egyben bizalmasa egy el vált anyuka akivel tinédzser korában össze akart volna jönni, de a csaj nem akart vele, így be rakta őt, barát zónába.
A testvéreivel a kapcsolata rideg mert 2-3havonta beszélget velük csak a neten és ritkán vesz részt családi rendezvényeken.
Amiket meséltem magamról, hogy miket szeretek és miket nem, egy-két hét útán elfelejti, és meg kérdez olyat tőlem amiről, már magamtól meséltem neki. És amikor mondtam neki, hogy én naponta meg iszok 2-3liter folyadékot azzal jött, tudom-e hogy létezik olyan hogy víz mérgezés és vigyázzak ezzel, ne igyak ennyi folyadékot. ( Ez eléggé rosszul eset, mert mintha attól félne ha fel megyek hozzá nehogy a sok víz ivással majd víz számlát csináljak neki)
Volt egy olyan poénkodása is, hogy de jó hogy olyankor jött velem össze amikor már el múlt, a valentin nap, nő nap és a szülinapomon is túl vagyunk, ezt a meg jegyzését nem viccesnek vettem ez is olyan furcsa volt számomra. És kérdeztem tőle,hogy észrevette-e hogy néha ha nem vagyok kipihent ki jön rajtam hogy beszéd hibás vagyok, erre azzal jött hogy nem vette észre. Meg áll szent amit alapjáraton utálok emberekben ha álszenteskednek, mert meg kérdeztem tőle, hogy volt-e már pillangó lánnyal, és hogy el ítéli-e őket, erre azt mondta az egy szolgáltatás nem ítéli el, őket. ( ja ahelyett hogy dolgoznának a pénzért, inkább ezt az utat választották, és ezt nem lehet el ítélni, fura de jól van.) és tagadta hogy lett volna valaha is velük, és azért tartom állszentnek mert az interneten rengeteg helyen özönlenek a sex hirdetések pl ha csak a neten filmet akarok nézni az is tele van ezekkel a net, és játszani valakinek a fejét, mintha nem tudná mikkel van tele a világ, és az internet ez idegesít engem, mert ez fullra állszentség.
Az se nagyon tetszet benne, amikor beszélgettünk az evésről, és mondtam neki hogy napi 2szer eszem csak, és meg látta hogy meg tudok enni egy kínai kaját meg jegyezte milyen jó ízűen eszem címszóval, kérdeztem tőle, hogy talán baj, hogy nő létemre nem salátát eszem vagy mi bajod? 24orából csak 2szer eszem és normális kaját, nem salátát és a gyros tálat se bírom mind meg enni a felét egyik nap a másikat másnap.
És konfliktus kerülő is. Amivel tegnap fel bosszantot, tömör szituáció nem értettem vele egyet, egy témában és össze civakodtunk, erre azzal jött hogy mi van rossz napom volt, vagy mással van bajom de rajta vezetem le, nah ez elég sértő volt, mondtam neki hogy nincs köze senkihez jó napom volt, és ne mutogasson ujjal másokra, és ne tereljen témákat, ha vele van bajom akkor vele, és ha nem értek egyet vele, ne azzal jöljön hogy azért van így mert ez meg az, mert semmi köze ehhez. Erre jött a mátír szöveg, hogy jaj akkor bocsánatot kér, ha ő bántot meg és nem más okból vagyok ilyen.
Panaszkodtam neki, hogy elöző kapcsolatom hogy bánt velem, hogy folyton nálam logott, nálam tusolt,nálam evet stb. Ő azt mondta ő nem ilyen ő más, hát nem azt vettem észre új, ember adtam neki tiszta lapot új esélyt, de sose ajánlotta fel, mikor nála voltam hogy fürödjünk együtt pl sex után, és ha nem ajánja fel ezt, és én vagyok nála akkor nem fogok tolakodó lenni. Nem mindig tudott meg kinálni valamivel mikor én mentem fel hozzá, volt hogy vittem oda pék sütit, és joghurtot hogy együtt együk meg, eddig nem azt vettem észre ő más mint aki elötte bánt velem. Félek ez az ember is vissza fog élni, azzal hogy jó a szívem.
Eddig nem igazán, van benne több jó tulajdonsága mint rossz, és nem tudom mit kezdjek vele.
Ha konfliktus kerülő, lehet figyel rád, csak nem mer mindent fel válalni.
De emiatt viszont még több baj lesz, mint amennyi van.
Kukka mert akivel nem lehet bármit meg beszélni azzal nem lehet sok időre tervezni.
Furcsa hogy a családjával keveset törödik, a pasi, ha konfliktus kerülő, akkor lehet nem jön ki velük és emiatt.
Ha elfelejt rólad dolgokat, akkor nem tart annyira fontosnak.
Ha nem veszi észre hogy beszéd hibád van szintén nem vagy fontos.
Ha a kapcsolat elején, volt pár fura dolga miért nem szakitottad meg vele a kapcsolatot ne mátírkodj hanem lépj, és ne nyafogj itt.
Hú, ti most itt tényleg azt gondoljátok, hogy a kérdezőben semmi hiba? Nem akarom elhinni, hogy itt mindenki ilyen türelmes. El tudjátok képzelni, milyen nehéz egy ilyen párral együtt lenni? Akkor fejtsük ki sorban.
1. Hogy kinek milyen szoros a kapcsolata a saját családjával, az mindenkinek a magánügye. Nyilván a kérdezőnek szorosabb az övével, de attól még másnak lehet más a normális.
2. A kérdező itt vadidegen embereknek se tudta megfogalmazni röviden a problémáját. Nem lehet szófukar. Nem tudjuk, milyen gyakran találkoznak, de ha élőben is így nyomja megállás nélkül magáról, hogy mit szeret, meg nem szeret, akkor, ha a másik fél nem lexikon, nyilván egy-két hét múlva a felére se fog emlékezni.
3. A vizes példa a szitu teljes kifordítása. A pasinak igaza van, vízmérgezés létezik, csak a mennyiséget tudja rosszul. De ennek mi köze a "spóroláshoz"? Hogy kombinálta ki ebből azt, hogy biztos sajnálja tőle?( Üldözési mánia?)
4. Az ünnepes beszólást nyilván poénnak szánta a srác. Ok.,hogy nem tartja viccesnek, de nagyon eltúlozza a "problémát.
5. A beszédhibában lehet igazság, bár mivel kiderült, hogy a kérdező szeret túlozni, nem tudhatjuk, mennyire súlyos. Lehet, hogy észre se lehet venni.
6. A kajánál megint megjelent az üldözési mánia, teljesen kiforditja a párja szavait. Nem, egy szóval se mondta, hogy baj, tök ártatlan megjegyzés volt.
7. A prostisat se értem. Feltett egy kérdést, a pasi válaszolt. A válasz nem egyezett az ő elképzeléseivel, ettől rögtön álszentnek bélyegezte, meg még biztos hazudik is, mert ő jobban tudja, volt-e prostinál🙄
8. Sajnos, embereknél néha előfordul, hogy máshol vezetik le a feszültségét, mint ahol keletkezett. Mivel még nem ismerik eléggé egymást, a srácban is felmerült. A kérdező erre behisztizett, a pasi meg rájött, hogy tévedett és bocsánatot kért. Ebben mi a konfliktuskerülés? Mit kellett volna tennie?
9. Ha valakivel tudok szexelni, akkor a fürdést se érzem tolakodónak. Ez is egy kreált probléma szerintem. Én attól érezném magam rosszul, ha úgy kéne "rám szólni", hogy menjek el fürdeni, mert magamtól nem merek.
10. A bónusz. Elgondolkodtató, hogy miért akar együtt lenni valakivel, akiről hosszú sorok alatt egyetlen pozitívumot se tudott írni. Társfüggőség?
Szóval én inkább gondolnám ebből a leírásból a kérdezőt pszichésen sérültnek és párkapcsolatra (egyelőre) alkalmatlannak, mint a párját.
Ha a beszéd hibádat nem vette észre, akkor valszeg annyira nem vagy az esete hogy figyeljen rád.
Kérdezd meg tudja-e milyen színű a szemed színe ha nem tudja akkor csak egy ha nincs jobb, te vagy cím van. Én mindig meg kérdezem a pasikat, tudják-e a szemem színét, de elötte be csukom hogy ne csaljanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!