Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Komolyan vennétek egy ilyen férfit?
40éves albérletben lakik, volt egy 13éves kapcsolata, ami kudarcba fuladt, és 1éve szingli.
A legjobb barátja egyben bizalmasa egy el vált anyuka akivel tinédzser korában össze akart volna jönni, de a csaj nem akart vele, így be rakta őt, barát zónába.
A testvéreivel a kapcsolata rideg mert 2-3havonta beszélget velük csak a neten és ritkán vesz részt családi rendezvényeken.
Amiket meséltem magamról, hogy miket szeretek és miket nem, egy-két hét útán elfelejti, és meg kérdez olyat tőlem amiről, már magamtól meséltem neki. És amikor mondtam neki, hogy én naponta meg iszok 2-3liter folyadékot azzal jött, tudom-e hogy létezik olyan hogy víz mérgezés és vigyázzak ezzel, ne igyak ennyi folyadékot. ( Ez eléggé rosszul eset, mert mintha attól félne ha fel megyek hozzá nehogy a sok víz ivással majd víz számlát csináljak neki)
Volt egy olyan poénkodása is, hogy de jó hogy olyankor jött velem össze amikor már el múlt, a valentin nap, nő nap és a szülinapomon is túl vagyunk, ezt a meg jegyzését nem viccesnek vettem ez is olyan furcsa volt számomra. És kérdeztem tőle,hogy észrevette-e hogy néha ha nem vagyok kipihent ki jön rajtam hogy beszéd hibás vagyok, erre azzal jött hogy nem vette észre. Meg áll szent amit alapjáraton utálok emberekben ha álszenteskednek, mert meg kérdeztem tőle, hogy volt-e már pillangó lánnyal, és hogy el ítéli-e őket, erre azt mondta az egy szolgáltatás nem ítéli el, őket. ( ja ahelyett hogy dolgoznának a pénzért, inkább ezt az utat választották, és ezt nem lehet el ítélni, fura de jól van.) és tagadta hogy lett volna valaha is velük, és azért tartom állszentnek mert az interneten rengeteg helyen özönlenek a sex hirdetések pl ha csak a neten filmet akarok nézni az is tele van ezekkel a net, és játszani valakinek a fejét, mintha nem tudná mikkel van tele a világ, és az internet ez idegesít engem, mert ez fullra állszentség.
Az se nagyon tetszet benne, amikor beszélgettünk az evésről, és mondtam neki hogy napi 2szer eszem csak, és meg látta hogy meg tudok enni egy kínai kaját meg jegyezte milyen jó ízűen eszem címszóval, kérdeztem tőle, hogy talán baj, hogy nő létemre nem salátát eszem vagy mi bajod? 24orából csak 2szer eszem és normális kaját, nem salátát és a gyros tálat se bírom mind meg enni a felét egyik nap a másikat másnap.
És konfliktus kerülő is. Amivel tegnap fel bosszantot, tömör szituáció nem értettem vele egyet, egy témában és össze civakodtunk, erre azzal jött hogy mi van rossz napom volt, vagy mással van bajom de rajta vezetem le, nah ez elég sértő volt, mondtam neki hogy nincs köze senkihez jó napom volt, és ne mutogasson ujjal másokra, és ne tereljen témákat, ha vele van bajom akkor vele, és ha nem értek egyet vele, ne azzal jöljön hogy azért van így mert ez meg az, mert semmi köze ehhez. Erre jött a mátír szöveg, hogy jaj akkor bocsánatot kér, ha ő bántot meg és nem más okból vagyok ilyen.
Panaszkodtam neki, hogy elöző kapcsolatom hogy bánt velem, hogy folyton nálam logott, nálam tusolt,nálam evet stb. Ő azt mondta ő nem ilyen ő más, hát nem azt vettem észre új, ember adtam neki tiszta lapot új esélyt, de sose ajánlotta fel, mikor nála voltam hogy fürödjünk együtt pl sex után, és ha nem ajánja fel ezt, és én vagyok nála akkor nem fogok tolakodó lenni. Nem mindig tudott meg kinálni valamivel mikor én mentem fel hozzá, volt hogy vittem oda pék sütit, és joghurtot hogy együtt együk meg, eddig nem azt vettem észre ő más mint aki elötte bánt velem. Félek ez az ember is vissza fog élni, azzal hogy jó a szívem.
Eddig nem igazán, van benne több jó tulajdonsága mint rossz, és nem tudom mit kezdjek vele.
Nem hozzad valo annyi biztos.
Ő egy elkényelmesedett laza ember te meg agyongörcsölöd magad a semmin is.
Hasonlo 40 es valo mellé. Egy 40 es nő mar nem fog gorcsolni ilyeneken hogy a tata nem csoszogott le valentin napra a bó'tba virágért jaj mi lesz de bunko :D
Nekem full szimpatikus a csávó, nem értem, miért kell ezeket túlagyalni, ilyen negatív előítélettel lereagálni. "Milyen jó ízűen eszel" erre te kiakadsz, hogy "mer', talán baj?!" Elég toxic reakció - hogy csak egyet emeljek ki :)
A pillangó lányos sztori komplett következetlenség a részedről. Neki van egy konkrét álláspontja: nem ítéli el őket és kész. Ebből miért is következik, hogy ő él is a lehetőséggel? Azért, mert az interneten sok a hirdetés? Wtf :)) ne haragudj, ez nettó hülyeség.
N
Ja és ez: "Volt egy olyan poénkodása is, hogy de jó hogy olyankor jött velem össze amikor már el múlt, a valentin nap, nő nap és a szülinapomon is túl vagyunk"
Bruhuhuuu néhány kacat árus nem kedveli ezt. Kit érdekel a Valentin nap de most őszintén? A szülinap meg.. lehet, hogy szimplán nincs kreatív ötlete, mit adjon, ha épp az ismerkedés elején "csúszik be" :)
#1 Ez tényleg így van! Negyvenes nő vagyok és tényleg nem izgat a Valentin napi virág! :D És nem elemzem túl a dolgokat, mert elmúlik az élet! :)
Nem tudom hány éves a kérdező, de nagyon ráér gondolkodni!
Látszik, hogy nagyon rugalmatlan vagy...
Szinte alig vagy egyáltalán nem vagy fogékony arra, ha valaki egy kicsit is máshogy áll az élet apró és jelentéktelen dolgaihoz. Hány liter víz, melyik nap a gyrosz melyik felét eszed meg, hányszor eszel, Valentin nap (hülye átvett szokás), "civakodtunk"...
Amivel nincs is baj, csak így nehéz megtalálnod azt, akivel passzoltok. Mert veled se lehet könnyű így (bocs, kimondom őszintén amit gondolok)
Miért vagytok, ennyire ellenségesek a kérdezővel?
Azt se tudjátok, róla hogy ez elött a pasi elött mennyit csalodott, és úgy írtok mintha azért kéne hogy össze tegye a két kezét, csak mert egy pasi szóba állt vele.
Nem minden nőnek jön be, ha nem figyelnek rá, és nem jegyzik meg róla mit szeret és mit nem, és a kérdező írta hogy ez a pasi nem igazán jegyez meg róla dolgokat, és azt se vette rajta észre, ha néha beszéd hibásan beszél, ezt is el nézitek egy pasinak?
Rajtam kívül senki se olvasta végig amit kiirt?
Azért elég súlyos dolgok is vannak benne.
Vagy minden meg keseredet nő, akik itt vannak bárkivel be éri már csak ne maradjon egyedül?
Mert én nem félek a magánytól, én inkább élek egyedül, mint olyan férfi mellett aki nem nézz rám nőként, és nem figyel rám, ez szerintem alap el várásnak kéne hogy legyen. És ti nők, mind el nézitek ha a férfi poénkodik azzal de jó ha a szülinapotok jóval ismerkedés elött le, lett tudva mert akkor nem kell rátok költeni?
8# "úgy írtok mintha azért kéne hogy össze tegye a két kezét, csak mert egy pasi szóba állt vele"
Szóval se mentegettem a pasit, mert lehet, hogy tényleg olyan szarrágó, mint az előző, de elég sok túl gondolás van a kérdező részéről is
N
De eléggé rosszul esik, az hogy nem igazán figyel rám, mert nem jegyzet meg rólam, dolgokat, és az is durva hogy az se tünt fel neki, hogy néha ki jön a beszéd hibám.
És az meg hogy látta mennyi vízet iszok egy nap, és a víz mérgezéses dologgal ijesztgetet nem tudtam hova tenni, hogy most sajnálja tőlem vagy mi baja van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!