Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy kérjem meg a barátnőmet, hogy ő fizessen?
A kapcsolat elején szerintem természetes, hogy a férfi fizet ha elmegyünk valahová. Azonban már lassan fél éve vagyunk együtt és nem tudom ti hogy vélitek, de szerintem ennyi idő után elérkezett az ideje, hogy vagy: egyszer én, egyszer ő; vagy pedig mindketten a magunkét fizessük.
Szeretem és komoly szándékaim vannak vele, ugyanakkor rosszul esik, hogy mindig elvárja hogy én álljam a dolgokat.
Lehet velem van a baj, de nem az a természetes ha mindkét fél magának fizet?
Szólj neki nyugodtan, ne célozgass hanem mond meg neki.
Vannak olyan pasik akik viszont nem szeretik ha fizetni szeretnének a nők. Az én párom pont ilyen. Nekünk ebből volt nézeteltérésünk. Amikor mondtam neki hogy szeretném most én fizetni , viszonozni, azt mondta hogy nem, és ne sértsem meg hogy nem fogadom el.
Szerintem max. 2-3 randiig normális a férfi fizet mindent című történet, meg olyan speciális helyzetekben mondjuk, ha a csaj még egyetemista és nincs vagy nagyon kevés a saját keresete. De ebben az esetben is illik legalább gesztusértékű dolgokat fizetni, pl. egy-egy fagyi vagy kávé vagy ilyesmi.
Nekem alap volt az egyszer én, egyszer ő fizet egy nagyjábóli egált tartva, számomra a mindenki a magáét nagyon filléreskedő és irritáló.
Ülj le vele megbeszélni, mondd, hogy találjon ki ő programot, amit ő fizet. Vagy mondd, hogy most már úgy érzed, mindenki fizesse a magáét. Nem kell túlbonyolítani. Ha rosszul fogadja, akkor meg hagyni kell a fenébe.
Fél év után már össze szoktak költözni, ha komoly a kapcsolat és természetesen megegyezni az anyagi részletekben. A férfi fizet mindent abból az időből jön, amikor a férfi volt a család fenntartó. Nagyapám pl sosem hagyta volna nőnek, hogy bármit fizessen. Viszont cserébe megkapott mindent nagyanyámtól. Meleg kaja minden nap, teljes ellátás. Az egész háztartást a mama vitte profi módon.
Szóval ha azt várja, hogy te fizess, akkor talán másképpen kéne ezt kompenzálni, hogy ne legyen kihasználás a dologból. Az a jó, ha mindkét fél beleteszi magát a kapcsolatba, nem feltétlen csak a pénzre értve.
Elkapattad 😆
Papucs vagy, hogy nem mered vele megbeszèlni ?
Uristen..🤦🏼♀️🤦🏼♀️
Erre mentunk a nagy feminizmussal
Regen meg minden csavo tisztaban volt vele, hogy az o dolga fizetni...
Utolsó!
Ez olyan mintha azt mondanánk hogy a nő dolga meg hogy gyereket neveljen, vigye a haztartást. Az sem így van, azt is meg kell osztani, nem?
2021 van emberek, ébredjünk fel.
Miért nem lehet megosztani a dolgokat? Miért élünk még mindig a régi sémák szerint?
Na ma pont ő fizetett és magától lol
Ő ért oda előbb az étterembe és megrendelte nekem is a kaját. Lehet, hogy pont ő is most ébredt rá?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!