Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Folytatnátok így a pasival,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Folytatnátok így a pasival, vagy halott ügy?

Figyelt kérdés

2 hete elkezdtem barátkozni valakivel, többször is voltam nála, és szerveztünk közös programokat. Már volt smárolás is, és petting is. Élőben nagyon törődő volt velem, és találkoztam már a szüleivel is. 1-2 napja felhozta, hogy ő magának akar, jöjjek össze vele. Viszont én meg eléggé kitérő választ adtam, mert még szeretnék ismerkedni, nem akarom egyelőre elkötelezni magam, meg amúgy is egy hónap múlva elköltözök az egyetem miatt. Viszont már elgondolkoztam rajta, hiszen nagyon abuzív párkapcsolatokon vagyok túl, és jól esett, hogy végre valakit érdeklek, és valaki törődik velem.

Azonban a srác tegnap elment bulizni, és smárolt egy lánnyal. Köpni-nyelni nem tudtam, mikor meghallottam. Nagyon sz@rul esett, és úgy érzem ezzel eltaszított magától. Hiszen ha valakit be akar fűzni, akkor nem értem miért kell random lányokkal smárolgatni. Persze, értem, hogy nem vagyunk együtt, és nem mentem bele a járásba, és próbálta magát ezzel kimagyarázni a srác, de akkor is rögtön aznap már befűz valaki mást is…

Nem tudom mit tegyek, mert egyébként megkedveltem a srácot, és könyörgött, hogy “fogadjam vissza”, és ne viselkedjek így. Hívott azóta telefonra, és találkozni akart velem, de azt mondtam, hogy most egy kis időre lenne szükségem.

Ti mit tennétek? Adnátok a srácnak másik esélyt? Kavaráskor nem számít ki mit csinál kivel? Vagy hagynátok inkább?


2021. júl. 25. 12:11
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Ha igazán akarnátok egymást, nem lenne min gondolkodnod.

Az meg elég beteges, hogy 2 hét alatt bemutat a szüleinek, pedig együtt sem vagytok.

2021. júl. 25. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
87%

Nem kimagyarázta magát.

Jelenleg nem jártok nem mentél bele. Ergo azt csinál amit akar.

2021. júl. 25. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
57%
#2 Oke, azt csinál, amit akar. De bazzeg, a csaj kicsit még szeretne ismerkedni (szerintem teljesen vállalható álláspont) , a srác máris másik csaj szájában landol? Azért nem tudom, nekem is szarul esne, bárhogy moralizálunk.
2021. júl. 25. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
78%

Minek pettingeltél vele ha csak mégtöbb ismerkedés után akarsz vele összejönni? Wtf.


Amugy meg ha kioffoltad, miért sírsz hogy mással csókolózik? Xdd


Inkább örülj hogy egyáltalán kellesz neki "kapcsolatra". Megsúgom, valszeg néhány alkalom után továbbál mert könnyen kapható vagy. Ezt jol elcseszted te lány.

2021. júl. 25. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Mivan?

Te magad irtad hogy megmondtad neki te meg szeretnel ismerkedni, nem akarod elkotelezni magad. En ezt nem tudom mashogy ertelmezni, mint hogy mas ferfiakkal is ismerkedni akarsz. Erre tudomasul veszi, semmivel nem tartozik feled, nem vagytok egy par, es ismerkedik egy kicsit o is es smarol egy csajjal, ami hirtelen serti a kis egodat. Gondolom ha te csinaltad volna ezt, az rendben van, hisz te szoltal. Ne legyel mar ilyen gyerekesen onzo, ha mondasz valamit vallald a kovetkezmenyet, vagy te ugy erted akkor hogy te neked van jogod megismerkedni massal, de neki nem mert teged fuz es az milyen mar.

2021. júl. 25. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
3-as vagyok, bocs, teljesen félreértelmeztem. Ja, hogy másokkal akarsz még ismerkedni? Na a srác ugyanezt tette.
2021. júl. 25. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A legrosszindulatúbb ***** válasza:
100%

"... mert még szeretnék ismerkedni..."

Miután ilyet kijelentettél neki, miért várod el, hogy ő komolyan vegyen téged? Ha nekem beszólnál egy hasonlót a legelső randevún, valószínűleg második randevú már nem lenne és feltehetően én is mással smárolnék a következő buliban.

2021. júl. 25. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Félreértitek, nem arról van szó az “én még ismerkednék” alatt, hogy másokkal ismerkednék, hanem a kiszemelt pasival szerettem volna több időt tölteni, esetleg randira járni, mielőtt elkötelezem magam mellette. Eszembe sem jutott volna közben ezzel meg azzal találkozni. Sőt hívott is egy másik csávó találkozóra, amit a jelenlegi kiszemelt tudott is, de eszem ágába se volt elmenni, pedig még külsőre is az esetem.
2021. júl. 25. 15:27
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem mi a bajod. És ha együtt lennétek? Nem értem.
2021. júl. 25. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Fiatalság...
2021. júl. 25. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!