Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem furcsa, hogy a férfi (nehéz) cuccait a nő cipeli utazós randijuk során?
Én csak kérdezem, nem akarok senkit sem megbántani. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok a férfiról.
Kb 2 hetes közös utazást szerveztek régebben. Interneten ismerkedtek meg, szóval életükben először találkoztak abban az időben. Mivel a férfi fontosnak találta, hogy a hátitáskájában hordja a dolgait, (paranoid fajta, nehogy ellopják a hoteljukban) ami pár perc után már erősen nyomja mindkét vállaid, (laptop, ennek zsinorjai, fényképezőgép, 2 literes víz stb) ezért a legtöbb esetben a lánynak passzolta át. Nem mindennap kellett táskát vinni az útra, de azért párszor előfordult. Az utazás ilyen kirándulós fajta volt, tehát sokat kellett mozogniuk.
Volt, amikor nem voltak nehéz dolgok benne, de akkor is szó nélkül átadta a lánynak. Olyan is megtörtént, hogy este hideg volt és visszakérte a lánytól a dzsekijét, mert szerinte ő jobban fog fázni. Egyszer pedig szó nélkül otthagyta a lányt egy állatkertben, mert a lány azt vette észre, hogy a férfi más lánnyal flörtölt többszörösen. Utolsó nap pedig valószínűleg szándékosan összeveszett a lánnyal (ez sem első alkalomra). Privátban leírhatom azoknak, akik kérik, hogy mi volt a vita oka, ide nem, mert nagyon kellemetlen azt a dolgot kiírni ide nyilvánosan.
Nincsenek már együtt, ha valakit ez érdekel.
Ha ez most tényleg vadigenekről szól, akkor mégis mi a búbánat köze van bárkinek is hozzá??
Mondjuk valóban gyanús a részletes leírás. Ez alapján csak azt nem értem, akkor miért vállalod fel, hogy te voltál a nő!?
Ebben a sztoriban senki nem normális. Mégis mennyire kell degeneráltnak lenni ahhoz, hogy két hetes nyaralásra menjen az ember valakivel, akivel azelőtt ÉLŐBEN még sohasem találkozott?
A többi meg csak nettó hiszti és balfas*kodás, már elnézést.
Senkinek semmi lomját nem cipelem, ha nem muszáj (most az eü. okoktól tekintsünk el és legyen az alap eset) és már nem kisgyerek, vigye mindenki a magáét. Eleve fel sem vettem volna a hátimotyóját, vagy amikor relunom lerakom az úton és közlöm, hogy innentől oldja meg magának.
Kabátot, meg ha hideg várható, vagy esti program, alapon viszek magammal és nem a pasi lovagiasságára blazírozva elvárom, hogy fagyjon meg ő, akkor is, ha alapon nettó bunkóság elkérni, ha már addig s nőn volt.
A pasi egy sutyerák, a nő meg egy rakás szerencsétlenség ebben a szituban,de pesrze ez csak az én véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!