Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túl nagy elvárásaim lennének első randin?
Tinderen már a sokadik lánynál tapasztalom azt, hogy unalmas minden. Beszélgetünk, majd találkozunk. Séta a parkban, és ha úgy alakul, akkor beülünk valahova inni, enni valamit. És nem történik semmi. Beszélgetünk, de mintha barátok lennénk. Nekem szükségem lenne kicsit romantikusabb pillanatokra, de nem érzem azt, hogy a másik fél vevő lenne rá. Mások csókolóznak meg szexelnek randik végén, nálunk meg még egy romantikusabb pillantásra sincs lehetőség, mert a csaj kényszeresen elkezd beszélni valami hülyeségről, pl az időjárásról.
Volt szerencsém olyan személyhez, akivel - bár nem történt meg az első találkozás - már a randi előtt, kvázi chaten keresztül tudtunk flörtölni. Vele úgy vártam a randit, mint a gyerekek a karácsonyt. De ettől az előbb részletezett langyos víztől teljesen elmegy a kedvem. Hiába akarna a csaj második randit, nem tudom jó szívvel elhívni és készülni rá, egyszerűen nem várom, annyira unalmas minden.
Nekem lennének túl nagyok az elvárásaim? Én szúrok el valamit? Vagy csak nem hozzám illő lányokhoz volt eddig szerencsém?
24f
Feszélyezve, zavarban érzi magát elsőre, élőben. Neten más, ott könnyebb, nem vagytok szemtől szemben.
Két vadidegen találkozik amúgy, mitől lenne az romantikus?
Sokáig kerestem neten társat, ritka volt, ha romantikusra sikerült bármi is, az első randin a vőlegényemmel is egy üdítő felett dumáltunk 2 órát, de ennyi.
Mondhat bárki bármit, a netes társkeresés legfeljebb kiherélt szükségmegoldásnak jó.
Ezért kell élőben ismerkedni. Ott már a randira hívás előtt is érzed, van-e köztetek vibrálás.
4. Én ezt értem, nekem órákig való beszélgetéssel sincs gondom, nem is volt sosem, általában jól sikerültek a randijaim. DE a kérdező panaszkodott, hogy ugyanaz a forgatókönyv és hogy minden uncsi. Ha csak uncsi embereket vonz be, és ugyanazt a programot futószalagszerűen tervezi be.. nos, én nem csodálkozom egyáltalán. Valószínűleg ő is unalmas társasáf, hiszen neki sem sikerül felpezsdítenie a nőket. És nem 1-2x fordult elő ez, hanem zsinorban, szinte mindenkivel.
1. voltam
Ha van kémia, vibrálás, vicc, flört, aktív beszélgetés - akkor tök mindegy hol van az ember, mert sehol sem lesz unalmas és várja a következő alkalmat.
Valószínű te is csak figyelgetsz, várod a csodát, és nem teszed oda magad rendesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!