Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az új párom feltűnően nézi a nöket mellettem. Engem nagyon zavar és nem tudom hogy reagáljam le. Szerintetek?
Még csak egy hónapja vagyunk együtt, de iszonyatosan egy hullámhosszon vagyunk, a szex pedig fantasztikus. Én egy elég jó nő vagyok a visszajelzések alapján tehát nem ezért csinálja. Két konkrét példát mesélek:állunk a Lidlbe a kasszánál, ő megfordul és kb.4 percig bámulja a másik kasszában ülő lányt csak akkor hagyja abba amikor sorra kerülünk. Másik: én vezetek, fogja a telefonom lát egy csajt megfordul az ülésben és elejti a telefont. Tehát nem arról van szó hogy csak odapillant. Jó olyan is van persze. Egyébként a férfiakat is megnézi de engem érthetően a nök zavarnak. Ez miatt elbizonytalanodtam vele kapcsolatban, ő már mondogatja hogy költözzünk össze és szerelmes belém, de nekem valahogy a kettö nincs egálban. És tényleg nem az a baj hogy odapillant pl a strandon ezt minden férfi csinálja. Elmondtam neki hogy ez nekem rosszul esik, meghallgatta de nem értett vele egyet, nem is emlékszik rá kiket nézett. Majd elmondta hogy egy csaj volt aki megmaradt benne de nem azt vettem észre. Nah ez padlóra tett mert akkor minek van velem ha ennyire gusztálja az étlapot ráadásul meg is maradt neki valaki? Soha nem volt hasonló tapasztalatom pedig 35 éves vagyok. Ő 42. Állítása szerint komoly kapcsolatot akar és ezt leszámítva nincs is semmi baj mert érzem hogy kedvel és fontos vagyok neki
De ezzel nagyon elbizonytalanított. Szerintetek túlreagálom?
Nem elég, hogy tiszteletlen és megalázó a viselkedése, még rafkósan téged hibáztat meg gyerekesez le, mintha nem csinált volna semmit, te meg alaptalanul bántod. Na ez gusztustalan, mert kimagyaráz, hogy ezért nézte meg azért nézte. Tök mindegy, ha téged zavart és értelmesen elmondtad neki, akkor normálisan kellett volna kezelnie a helyzetet, mondjuk úgy, hogy legközelebb nem hoz kellemetlen helyzetbe.
Tényleg aggasztó az, hogy egy hónap után ilyen van, és hogy ennyire nincs önfegyelme. Én sem bírom az ilyesmit, érzékenyen érint, persze nem azt mondom, hogy lesütött szemmel járjon, de tiszteljen meg, amikor együtt vagyunk, én is azt teszem. Adj még a dolognak időt, és ha nem változtat, akkor dönthetsz úgy is, hogy nem kezdesz vele komolyan.
#27 Nem minden férfi olyan ösztönlény, mint a te párod, és a nők többsége nem úgy viselkedik meg gondolkozik mint amit ide leírtál ;)
Egyébként a beszólásnak szánt vergődés helyett inkább a külsőddel kellene foglalkoznod, akkor a pasid nem kényszerülne arra, hogy idegen nőkre meg lapos hasú "fényképlányokat" nézegessen helyetted...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!